A női meddőség hátterében álló leggyakoribb pszicho-neuro-endokrin problémák 2. rész: A hormonrendszer problémái

Prof. Dr. Balázs Csaba | 2019-10-18 16:21

Az elmúlt 20 évben a fejlett országokban a meddőség problémája drámai méreteket öltött. A párok 25-50 %-ánál már az első gyermek megszületése is nehézségekbe ütközik! "Mi lehet az oka?" - teszik fel joggal a kérdést. A válasz nem egyszerű, mert a meddőségnek orvosi szempontból nagyon sok oka lehet, ugyanis általában több tényezős, ún. multifaktoriális problémáról van szó.

A mindennapi gyakorlatban kétségtelenül a hormonális változásokat követjük, amennyiben gyermekvárásról, ill. meddőségről van szó.
Melyek a leggyakoribb hormonzavarok, amelyek kivizsgálása, ill. kezelése lényeges lehet?

Fontosabb hormonzavarok

Korai petefészek működésének leállása (20-30 éves korban), POF (Premature Ovarian Failure) szindróma. Ennek hátterében gyakorta az AMH=Anti Müllerian Hormon képződésének zavara áll. Mi az AMH? Az AMH jelzi a petefészekben meglévő petesejtek számát, életkorral, a petesejtek érése mennyisége folyamatosan csökken, aktuális szintjéből éppen ezért meg lehet állapítani a petefészek fennmaradó kapacitását, azaz azt, hogy körülbelül mikor „fogynak el” az érett petesejtek.
Amennyiben például az AMH értéke alacsony, nincs esélye a meddőségi központokban alkalmazott stimulációs módszer, azaz egy bizonyos mesterséges megtermékenyítési eljárás sikerének. Az AMH segítségével fiatal korban is meg lehet becsülni az esetleges korai menoapuza bekövetkeztének valószínűségét.

A hölgyek mintegy 10 százaléka (!) válik az átlagosnál jóval korábban, akár már a húszas éveik végére terméktelenné, és mivel egyre többen vállalnak gyermeket későbbi életkorban, lényegessé válhat a klimax várható időpontjának megismerése. A petefészek kapacitás ugyanis az éretlen petesejtek számával és minőségével jellemezhető, folyamatosan csökkentve a nők teherbeesési képességét. Az érésre kész petesejtek mennyisége már az élet nagyon korai szakaszában eldől, számuk pubertás korra 3-500.000. Ezek többsége azonban korai fejlődési stádiumban levő un. „előalak” marad, és nagy részük a fejlődés során elvész, kivéve abban az esetben, ha a FSH (Follikulus Stimuláló Hormon) stimulus éri. A túlélő petesejtek közül általában mindössze egy válik dominánssá, ami az LH (Luteinizáló Hormon) hatására megérik (ovuláció). Ez a ciklikus folyamat egészen addig zajlik, amíg a petefészek ki nem merül, tehát a menopauza (klimax) eléréséig. A menopauza előtt a megtermékenyítési képesség jelentősen csökken és a menstruációs ciklus általában rendszertelenné válik. Számos olyan kórképet ismerünk, amely nagyban befolyásolhatja a petefészek működését, például a korai menopauza vagy a policisztás ovárium szindróma (PCOS).

Az egyéni petefészek kapacitás (stimulálható petesejt tartalék) meghatározásra általában a ciklus korai szakaszában mért szérum FSH és ösztradiol mérést alkalmazták. Napjainkban ez kiegészült néhány helyen már egy másik hormon, az inhibin-B szint meghatározással is. Mivel mind az inhibin-B, mind az ösztrogén szintézise az FSH szabályozása alatt áll és ezek egy közös visszacsatolási (feed-back) rendszer részét is képezik, fontos, hogy a három hormon szintje közel sem tekinthető függetlennek egymástól. Az AMH mennyisége csökken a petesejtek érése során. Ez a specifikus tulajdonsága teszi alkalmassá az AMH-t, hogy az éretlen petesejtek számáról pontos képet alkossunk. Amennyiben a mért szérum AMH értéke alacsony, akkor a petefészek rezervoár kimerült és ekkor a jelenleg ismert, az in-vitro fertilizációs (IVF) centrumokban is alkalmazott stimulációs módszerekkel sem lehet sikert elérni. Ezért egy IVF kezelés előtt mindenképpen érdemes AMH szintet is mérni, hiszen így az ab-ovo sikertelenségre ítélt megtermékenyítési procedurákat el sem kell kezdeni, megkímélve a betegeket. Összegezve: nőkben a hormonszint jól jelzi a petefészek működését, információt ad a petefészek tartalékáról és stimulálhatóságáról.
Az LH csúcs meghatározása és követése is fontos kérdés. A menstruációs ciklus folyamán ugyanis a növekvő tüsző egyre több ösztrogén hormont termel, melynek hatására - egy bizonyos szint elérése után - az egyik agyalapi mirigy hormon, az LH (luteinizáló hormon) szint hirtelen megnövekszik. Ezt nevezik LH-csúcsnak. Ennek legfontosabb hatása, hogy a tüszőben érlelődő petesejt néhány órán belül beérik, majd kb. 24-36 órával az LH-csúcs után kiszabadul a petefészekből, mely jelenséget tüszőrepedésnek, más néven ovulációnak nevezzük (3. ábra. Tüszőrepedés, ovuláció képe).

Tüszőrepedés, ovuláció

3. ábra

Az agyalapi mirigyben termelődő petesejt érését stimuláló hormonnak, az FSH és az ellene képződő ellenanyagnak szerepe lehet a megmagyarázhatatlannak tűnő meddőségben. Az anti-FSH IgM és IgG antitestek képződése az autoimmunitáshoz vagy a megelőző IVF kezelésekhez köthető. A szérumokban jelenlévő anti-FSH IgG antitestek viszont felhalmozódnak, a preovulációs tüszőbe kerülvén gátolják a petesejtek érését.
A méhnyak nyák, un. cervikális nyák képződésének zavara egyike azoknak a tényezőknek, amelyek a kivizsgálás során sajnálatos módon kevés figyelmet kapnak. Mi ennek a lényege? Élettani körülmények között a nyák víztisztává válik, elfolyósodik, rugalmasabb lesz, „oszlopot” alkot a spermium átjutásának elősegítésére (4. ábra).

Cervikális nyák vizsgálata

4. ábra. A cervikális nyák vizsgálata

Az agyalapi mirigy által termelt és a tejelválasztásban lényeges hormonnak, a prolaktinnak (PRL) lényeges szerepe van mind a menstruációs zavarokban, mind a meddőség kialakulásában.

A prolaktin fokozott termelésében szerepet játszó okok két fő csoportra oszthatók:

1. Nem daganatokra: