Képeslapot is küldött az anyának, amiben leírta, hogy minden rendben van
A TikTokon osztotta meg a történetét egy brit nő, aki fiatalabb korában bébiszitterként dolgozott. Azt mondta, élete legnagyobb hibája az volt, amikor húszéves korában elvitte nyaralni a szomszéd nő kisfiát úgy, hogy ezt nem beszélte meg az anyukával. A kétéves gyereket egyébként egyetlen éjszakára bízták a bébiszitterre - írja a Mirror.
Ráadásul mindez 1991-ben történt, amikor még nem volt mobiltelefon és internet, ahol azonnal el lehetett volna érni a másikat. A fiatal lány azt mondta az anyának, hogy másnap egy hétre nyaralni mennek, a nő pedig erre azt felelte, hogy jó. Ebből vonta le azt a rossz következtetést a bébiszitter, hogy a kisfiút is magával viheti.
Másnap aztán elutazott Londonba a kicsivel, ahol nagyon jól érezték magukat, a kisfiú sem sírt, nagyokat sétáltak és elmentek az állatkertbe is.
A bébiszitter küldött egy képeslapot az anyának, amivel tudatta, hogy minden rendben van.
Egy hét után találkozhatott újra anya és gyermeke, és ekkor tisztázták a félreértést is. Az anya ugyanis úgy értette hogy "jó", hogy ha nyaralni megy, akkor reggel jön a kisfiáért. Szerencsére a nő nem ijedt meg nagyon, amikor pedig megkapta a képeslapot, már teljesen megnyugodott.
Indexkép: олег реутов képe a Pixabay-en
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)