Elítélték az anyát, aki az iskolaőrre támadt
Bíróság elé állított egy 27 éves nőt a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség. Az anya ugyanis az iskolaőrre támadt, a tanórát is megzavarta, és indulatosan bánt egy tanárral is.
A vád szerint a nő szeptember 11-én reggel bement a gyermeke iskolájába. Becsengetés után történt mindez, ráadásul időpontot sem egyezetett senkivel. A portás felszólította az anyát, hogy álljon meg, de ő tovább ment. Ekkor az iskolaőr többször is figyelmeztette, hogy nem mehet be a tanterembe, hiszen tanítási idő van.
Ő azonban ezt nem vette figyelembe és benyitott a fia oszálytermébe, ahol egyből odalépett az osztályfőnökhöz és indulatosan viselkedett, kérdőre is vonva őt. Az osztályfőnök arra kérte az anyát, hogy menjenek ki a teremből, ő pedig erre felemelte a hangját. Közben megérkezett az iskolaőr is, aki elmondta, hogy ha nem működik együtt, akkor kivezeti a teremből.
Az anya mindezek ellenére tovább kiabált. Az iskolaőr megfogta a szülő karját, hiszen ilyen viselkedésnek nincs helye a tanteremben a gyerekek előtt. A szülő azonban kirántotta a kezét és ellökte az iskolaőrt, aki az asztalnak esett. Ezután értesítették a rendőrséget.
Az iskolaőr a Büntető Törvénykönyv szerint közfeladatot ellátó személy.
A nőt két napon belül bíróság elé állították, ahol a kerületi ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében bűnösnek mondta ki, és ezért 1 év – végrehajtásában 2 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős - derült ki a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményéből.
Indexkép: Taken képe a Pixabay-en
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)