/Kiemelt képünk illusztráció/
Mindenki ki akart vele kezdeni, mert túl szép volt
Melanie Collett egy gyorsétteremben kezdett el dolgozni, 20 évesen ugyanis úgy gondolta, hogy ideje a saját lábára állnia. Kasszás munkakörbe került, ám nem sokkal azután, hogy munkába állt, komoly problémával kellett szembenéznie: mindenki ki akart vele kezdeni, mert túl szép volt - írja a The Sun.
Azt mondta, hogy mindezt a főnöke is észrevette, és őt is nagyon zavarta a dolog. Végül rá kellett jönnie, hogy túl szép ahhoz, hogy ezt a munkát csinálja.
A lány egy idő után úgy érezte, hogy ez már túl sok neki, ezért felmondott. A felettesei sem bánták a döntését, ugyanis szerintük a lánynak munkaidőben túl sok ideje ment el azzal, hogy a vendégek megjegyzéseire reagált, ráadásul nem is tudott annyira összpontosítani a munkára így, hogy mindig elvonták a figyelmét.
Most az OnlyFans-en osztja meg pénzért a fotóit, van, hogy egy nap alatt 500 ezret keres
Volt olyan is, hogy arra kérték, mielőtt munkába áll, szedje le a műkörmeit és mossa le a sminkjét.
A lány a férfi munkatársak figyelmét is felkeltette szépségével.
"A főnökeimnek nem tetszett, hogy túl szép vagyok ehhez a munkához. Én pedig rosszul viseltem, hogy egyforma ruhát kell hordanunk, ezért a sminkemmel szerettem volna kitűnni. Pár kollégám próbált nyugtatni, hogy ne sértődjek meg ezen. Az ő ötletük volt, hogy modellkedjek” – mondta a lány, aki azóta az OnlyFans oldalon osztja meg pénzért a fotóit.
Ezzel pedig rengeteget keres, mint mondja, van olyan nap, amikor akár 400-500 ezret is.
Indexkép: Claudio Terribile képe a Pixabay-en
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)