Háromgyerekes anya pózol a kamerának. A szeme nem karikás (ki tudja, talán a photoshop teszi), a bőre kisimult, a hasa kockás. És a képen kérdés: Neked mi a kifogásod?
A minden bizonnyal szándékosan provokatív fotó keltette indulatok talán még a fitneszedző anyukát is megdöbbentették. Voltak, akik lelkesen helyeseltek, mondván, tényleg nem kifogás az anyaság, szülés után is ugyanolyannak kell maradni, mint előtte. Mások azonban végtelenül károsnak és sértőnek találták a kép üzenetét. Egyet azonban senki sem von kétségbe: a fotó napjaink egyik fontos problémájára mutatott rá.
A fiatalság kultuszát éljük. Az ázsiai országokban az számít dicséretnek, ha valakit idősebbnek gondolnak a koránál. Mert olyan bölcs. Felénk nehéz ennél nagyobb sértést vágni a másik fejéhez. Mi azt szeretjük, ha az évek nem hagynak nyomot rajtunk.
Pedig hagynak. Ahogy nyomot hagy a szülés is. A testünkben hordoztuk a gyereket, utána természetes úton vagy műtéttel világra hoztuk, a testünkből tápláltuk őt. Hetekig fájt még, hónapokig-évekig nem aludtunk egy jót miatta, és még nagyon-nagyon sokáig ő lesz minden gondunk. Miért elvárás, hogy mindez ne látszódjon? Hogy ha bárki ránk néz, úgy tűnjön, mintha nem is történt volna semmi, az anyaságunk csak egy mellékes epizódja lenne az életünknek, amely igazából nem is nagyon méltó említésre?
Igen, az évek múlásával változik ez-az. A szülés megváltoztatja a testet, és ha már itt tartunk, a lelket is. Könnyen lehet, hogy nem fog lemenni már az a néhány plusz kiló, megváltoznak az arányok, megjelennek a szarkalábak. Régen úgy mondták, „asszonyosak” lesznek tőle nők. Ez pedig valahol így is van rendjén, nem? Hiszen családi állapottól teljesen függetlenül nem lányok többé.
Természetesen itt most nem az elhanyagoltságot szeretnénk mentegetni. Nem szép és nem is kívánatos, ha valaki szülés után úgy dönt, nyugodtan magára kaphat 30 plusz kilót, leszokik a hajmosásról, és léleknyugalommal jár spenótfoltos pólóban vásárolni. Az ilyen joggal kelt ellenérzést, és a párral szemben sem túlságosan fair bánásmód.
Önmagunk elfogadása nem az igénytelenséget jelenti, hanem azt, hogy elfogadjuk a tényt: az idő múlása és a gyerekszülés nyomot hagyott rajtunk, ez így van rendjén, és mi ezzel együtt vagyunk vonzóak. Ha nem a korábbi S-es méretünk után sírunk, hanem rászokunk az egészséges táplálkozásra, és közben megtanulunk az esetleg pár számmal nagyobb méretünkkel ízlésesen öltözködni.
Az elfogadásban persze döntő a társ szerepe. Egy olyan támogató partneré, aki valóban, szívből úgy látja vonzónak gyermekei anyját, amilyen, és nem hogy egy másik húszévesre nem cserélné le, de a felesége húszéves kori önmagára sem. Aki nem gördít akadályt az elé, hogy a párja rendszeresen sportolni járjon a gyerekek mellől, ugyanakkor biztosítja arról, hogy néhány plusz kilóval együtt is ugyanolyan szépnek tartja.
Az elfogadó közegben sok anyuka valósággal kivirul. Ha már nem érzi magán a fiatalkori „mindenképpen szépnek lenni” nyomást, ha el tudta fogadni, hogy az évek múlásával ő is változik, ha önmagára igényes marad úgy, hogy közben a realitásérzékét sem veszíti el, gyakran jobban meg tudja élni a nőiességét, mint előtte bármikor. Harmincas-negyvenes nők egyre gyakrabban értenek egyet abban, hogy ők bizony nem szívesen lennének újra húszévesek.
Külön szerencsések, ha olyan társat tudhatnak az oldalukon, aki az évek múlásával szintén csak egyre vonzóbbnak tartja őket.
Kapcsolódó cikkeink:
- Mit tehetünk, ha nem vagyunk elégedettek hajunkkal…
- Miért jó anyának lenni?
- Aki tudja, mitől csinos a kismama
- Karácsonyra csini leszek!
- 5 ok, amiért nem tudsz lefogyni szülés után
- Így néz ki a test a szülés után - a valóságban
.jpg){kind=small}
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)