/Kiemelt képünk illusztráció/
Bélelzáródás alakult ki nála - életmentő műtétre volt szükség
A Miskolci Törvényszék jogerős döntést hozott annak a két fiatalnak az ügyében, akik kiskorú társukkal együtt egy gyerek szájába homokot, füvet és kavicsot tömtek egy borsodi általános iskolában. Az esetről mi is beszámoltunk.
A gyerek életveszélyes állapotba került, később életmentő műtétet kellett rajta végezni.
A Miskolci Törvényszék közleménye szerint a vádlottak tavaly márciusban egy borsodi általános iskola udvarán fogták le és fektették földre társukat, majd miután teletömték a száját, a gyerek le is nyelte a homokot, füvet és kavicsot. Ezt követően engedték el, majd elmentek.
A gyerek senkinek sem szólt az esetről, de egyre rosszabbul érezte magát, ezért a szülei orvoshoz vitték, majd kórházba került, ahol meg is kellett műteni. Az idegen anyag ugyanis bélelzáródást okozott nála.
Beismerték a tettüket és megbánták
Az elkövetők beismerték a tettüket és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról. Bűnösnek találták őket társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettében. 1 év 6 hónapra próbára bocsátotta őket a törvényszék, továbbá elrendelte a próbaidő alatti pártfogó felügyeletüket.
A törvényszék emellett azt is kérte, hogy az elkövetők vegyenek részt a pártfogó felügyelői szolgálat által szervezett csoportos, illetve a pártfogó felügyelő által felkínált egyéb foglalkozásokon.
Enyhítő körülmény volt, hogy beismerték tettüket és megbánó magatartást mutattak. Enyhítő körülmény volt továbbá, hogy ha a gyermek azonnal orvosi ellátásban részesült volna, akkor az életveszélyes állapot és a műtét valószínűleg elkerülhető lett volna.
Súlyosító körülmény ugyanakkor a társtettesi elkövetés és a pszichés megterhelés, továbbá hogy a gyermek hosszabb távú gyógykezelésre szorult. Az ítélet jogerős.
Indexkép: Depositphotos.com
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)