A kórház két orvosa néhány évvel ezelőtt saját pénzből vásárolt több tízmillió forintot érő, modern gépeket a kórház meddőségi osztályára. Az ezekkel történő kezelést a társadalombiztosító nem támogatta, ezért értelemszerűen az a beteg, aki olyan beavatkozást választott, amelyeket ezekkel az eszközökkel hajtanak végre, fizetni kényszerült.
A hatóságok abban látják a problémát, hogy az egyik vádlott, egyszerre volt a kórház főorvosa és egy olyan Kft. vezetője is, amelynek együttműködési szerződése van az intézménnyel arra vonatkozólag, hogy korszerű meddőségi kezeléseket biztosíthasson a betegeknek. Az elsőfokú vád szerint az Kft. ezért a kórháztól több millió forintot kapott, így amikor az orvosok pénzt kértek a kezelésekért a betegektől, akkor hamisan jártak el. A két orvos és egy védőnő több mint 80 alkalommal károsították meg a betegeket 2003 és 2005 között.
A Plan B Media arról tájékoztat közleményében, hogy a betegek tudtak arról, hogy a modern eszközökkel végzett beavatkozások költségekkel járnak, amikor azokat választották. A páciensek közül többen is elmondták a meghallgatáson, hogy ezeknek a módszereknek köszönhetik, hogy esélyük nyílott a gyermekvállalásra. Ráadásul az OEP szakvéleménye szerint nem történt kettős finanszírozás.
Zamecsnik Péter, a vádlottak ügyvédje úgy véli, hogy a bűncselekmény gyanúja a nyomozóhatóságok ellen merülhet fel, mert nem ejtették a vádat, amikor az OEP kiadta a szakvéleményét.
A bíró viszont a tárgyaláson mégis bűnösnek mondta ki a vádlottakat. Indoklásában elmondta, hogy a Kft. és a páciensek között nem volt semmiféle jogviszony, így a cég nem kérhetett volna pénzbeli ellenszolgáltatást a kezelésekért. Súlyosító körülmény ráadásul, hogy bűnszervezetben történt az elkövetés és a vádlottak kihasználták a betegek jóhiszeműségét. Enyhítő viszont az idő jelentős múlása és a vádlottak eddigi bűnmentes életmódja, valamint az, hogy a társadalom hasznos tagjai voltak.
A bírói döntéssel szemben mindkét fél fellebbezett. Az ügyészség súlyosításért, az ügyvédek pedig felmentésért. A per a Fővárosi Törvényszéken folytatódik majd.
Forrás: MTI, Plan B Media
Fotó: hywards/FreeDigitalPhotos.net
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)