A járvány ma Magyarországon a gyors kibontakozás szakaszában van. Az ismertté vált esetek száma alapján nagyjából 1000 nem azonosított fertőzött élhet jelenleg hazánkban, ez a szám pedig két héten belül 50-60 ezerre nőhet.
A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy kizárólag a gyors, drasztikus intézkedések hozhatják magukkal a vírus terjedésének lelassítását, ami egyben azt is jelentené, hogy az egészségügy számára kezelhető mennyiségű beteget kellene csak ellátni. Jó példa előttünk Kína, ahol a január 23-án meghozott szigorú intézkedések hatására a fertőzés terjedési sebessége először lelassult, mára pedig úgy tűnik, lassan véget náluk a járvány. Más ázsiai országokban (Szingapúr, Taiwan, Hongkong) a vírus elszabadulását sikerült ugyanezen módszerekkel megakadályozni.
A Magyar Orvosi Kamara ezért 11 pontos javaslatcsomagot juttatott el az Operatív Törzsnek.
A javaslatok között szereplő pontokból azóta néhány már meg is valósult:
- Az előzetes tervekkel ellentétben mégsem hívják vissza a betegellátásba a 65 év feletti orvosokat, vagyis a legveszélyeztetettebb korosztályt.
- A társas kapcsolatok csökkentése érdekében hazánkban is bezártak a szórakozóhelyek, az éttermek, kávézók és nem alapvető cikkeket tartó üzletek korlátozott ideig lehetnek nyitva.
- Nem végzik el a halasztható egészségügyi vizsgálatokat és kezeléseket.
A Kamara emellett azt is javasolja, hogy
- a kórházak és a kezelőorvosok dönthessék el, kin végeznek koronavírus-tesztet,
- az egészségügyi dolgozók védőfelszerelésben végezhessék munkájukat,
- és sürgetik a lakhelyelhagyási tilalom bevezetését: azt, hogy otthonát mindenki csak munka, bevásárlás vagy halaszthatatlan ügyintézés érdekében hagyhassa el.
Kapcsolódó cikkeink:
- Új intézkedések a koronavírus miatt
- Szünetelő online rendelés, vásárlási limit - még nehezebb a bevásárlás koronavírus idején
- Két budapesti kerületben is bezártak a játszóterek
- Az alábbi önkormányzatok zárják be az óvodákat, bölcsődéket
Kép: MTI/Balogh Zoltán
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)