Már a látogatók is megcsodálhatják a Budapesti Állatkert nemrég született zebracsikóját. A jövevény május 3-án jött a világra, de az első napokat a biztonság kedvéért az istálló nyugalmában töltötte. A napokban kezdték el kiengedni a kifutóra, ahol már a látogatók is megcsodálhatják, természetesen Romy, az anyaállat társaságában.
A 2008 augusztusában született Romy 2010 óta él a Budapesti Állatkertben, és az elmúlt tizenhárom évben már több csikót is sikeresen felnevelt, így tapasztalt anyának mondható. Az előző, 2021-es ellésekor egy méncsikót, tehát hím utódot hozott a világra, mostani utódja viszont kanca, tehát kislány. A jövevény egyelőre még nem kapott nevet, az Állatkert a tervek szerint a jövő héten hirdet majd szavazást a név kiválasztására.
Romy és csikója egyelőre a kora délutáni órákat tölti a kifutóban. A gondozók 13 óra tájban szokták kiengedni őket, így a közönség is ebben a napszakban láthatja a csíkos jövevényt. A csikó ilyenkor sokat szaladgál, fickándozik, de természetesen még nagyon igényli Romy biztonságot nyújtó közelségét. A tervek szerint, ahogy a kicsi egyre inkább megszokja a kifutót, és az időjárás is egyre kedvezőbb lesz, mind több és több időt tölt majd a szabadtéri bemutatóhelyen.
A Fővárosi Állat- és Növénykertben 1883 óta foglalkoznak zebrákkal, az első budapesti – és egyben az első magyarországi – zebracsikó pedig 1930-ban jött a világra. Az idők során több különféle zebrafajt is láthatott az Állatkert közönsége, jelenleg a Kelet-Afrikában őshonos alföldi zebrát, annak is a Böhm- vagy Grant-zebra néven ismert alfaját (Equus burchelli boehmi) mutatják be. A budapesti zebracsapat jelenleg öt állatból áll: a most született kiscsikó, illetve a szülők, Romy és Zucchero mellett van egy másik, Tina nevű kanca is, továbbá egy Zaki nevű fiatal hím, Romy előző, most már másfél éves csikója.
Kürtőskalács vigalom és Nevelőszülők Napja
A nemrég született zebracsikó mellett a hétvégén több programmal is várja a látogatóit a Budapesti Állatkert. Már pénteken elkezdődik, és egészen vasárnapig tart a III. Kürtőskalács Vigalom, különleges finomságokkal, változatos programkínálattal, sok sztárfellépővel (Mihályfi Luca, Unique, Opitz Barbi, Pál Dénes). Vasárnap pedig megtartják a hagyományos Állatkerti Nevelőszülők Napját is, amely egyfajta találkozó és szülői értekezlet is azok számára, akik az Állatkert valamelyik lakóját jelképesen örökbe fogadták.
Fotók: Bagosi Zoltán
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)