Tiszteld anyád s apád! (Cikkíró pályázatra beküldött írás)

Ennyi erővel azt is kérhetem: Ne ölj. Mondjuk az utóbbit könnyebb betartani.

Jó részt még az én fenekem is ott van a tojáshéj, és nem sok év választ el a gondtalan gyermekkortól, én mégis tudom, hogy mit jelent a tisztelet.

Ez a pár év olyan hatalmas változásokat hozott volna az életünkben, hogy elfelejtettük? Vagy szüleink nem tanítottak meg rá?

Sokszor rákenjük a szülői hozzá nem értésre a dolgot. Rossz nevelés, túl engedékeny, vagy túl erőszakos, és szigorú hozzáállás.

Nekem a szeretet (ami azért tudjuk mit jelent) egybeforrt a tisztelettel. Ha valakit szeretek, akkor tisztelnem is kell, máshogy nem mondhatom rá, hogy szeretem.

A mai gyerekek nem szeretik a szüleiket? Mi rosszat tudtak tenni a szülők, hogy ezt érdemlik. Persze vannak kirívó esetek, amikor az én zsebemben is kinyílik a bicska, de mégis.

A környezetemben különböző korú fiúgyermekek nevelődnek épp, a szüleik védőszárnyai alatt. (6,8,13,16)

Egy-egy közös program alkalmával kedvem támadna jól nyakon verni a gyereket (korára való tekintet nélkül), mert képes 10 perc alatt annyi pofátlanságot véghezvinni, hogy más eszköz talán észhez sem térítené.

Kövezzetek meg ezért, mert nekem még nincs gyermekem, és ennek fényében vajmi keveset tudhatok a gyereknevelésről.

Annyit viszont tudok, hogy mit tanítottak nekem a szüleim. Nincs feleselés, akadékoskodás. Ha mondanivalód van, vagy szeretnél valamit, akkor ne hisztizz (főleg ne mások előtt), hanem mondd el, és megbeszéljük.

Bizony, bizony én is megfizettem a tanulópénzt.

Édesanyámnak néha eljárt a keze. De így visszagondolva, igenis, megérdemeltem. A környékünkön senki nem tudott olyan hisztit levágni, mint én. Nálam makacsabb gyermeket nem hordott a hátán a Föld. Amikor megkaptam a jussom, akkor nem a pofon helye fájt, hanem a tudat, hogy ezt kellett anyukámnak tenni. Vajon mivel érdemelhettem ezt ki?

Ekkor jött a befordulás és a tipikus „UTÁLLAK!” szép, magyar szó ismételgetése, különböző hangerővel, de nem anyut utáltam. Magamat utáltam, és a kialakult helyzetet.

Egy életre megtanultam, hogy mit szabad és mit nem.

A mai gyerekeknél ez vajon hogyan működik? Ha pofon vágod, akkor visszaüt? Vagy feljelent?

Látom, hogy a környezetem mennyire nem érzékeli, amiről most írok. Aki éppen benne van egy ilyen hadjáratban, az köszöni, de nem kér az okoskodásomból. Olyan magas az ingerküszöbük, hogy mellette a gyerek levághatja a fél karját, és talán csak arra reagál.

A mai szülő csak gyűjti, gyűjti magában a mérget, és amikor megtelik a pohár, néhány hanyagul elszórt morzsácska elindít egy lavinát, és akkor az Isten irgalmazzon szerencsétlen vétkezőnek.

Az írás közben el-elkalandoztam és talán rájöttem, hogy mi a baj.

A szülő sem tiszteli a gyermekét. (Tisztelet a kivételnek)A kiskrapek csak egy megoldandó feladat. Egy probléma, amivel meg kell küzdeni, mert ez az élet rendje.

Kedves szülők, leendő szülők!

Nagyon figyeljetek oda arra, hogy ne így legyen. A gyermek egy áldás. Nem várhatod el, hogy tiszteljen azért, ami nem vagy. Nem vagy türelmes, nem vagy következetes, nem vagy felnőtt! Már pedig, ha gyereket vállalsz, akkor te már nem lehetsz gyerek. Édesanya, édesapa leszel. Aki tanítóvá válik. Mutass példát csemetédnek. Olyan példát, amit neked mutattak, vagy szeretted volna, ha mutatnak. Nagy feladat. De remélem,hogy én is képes leszek majd egyszer rá.