A Lea alapítvány - kattints ide, ha meg akarod ismerni az alapítványt - a United Way meghívásából ott volt a Millenárisban a Gyereknapon, kapott egy sátrat. Kb. 10 sátor volt, a fele profitorientált, a másik fele civil szervezetek számára fenntartott.
A Lea egy különleges kísérletet végzett itt.
Az alapító így beszél erről: - Arra gondoltam, hogy mivel ide gyerekek jönnek családdal, megszólítanánk az anyákat. A szokásos kézműves foglalkoztató helyett, azt szerettem volna, ha megérinti őket valahogy a probléma, ha el tudnak gondolkozni rajta - hogy ne legyen megkerülhető.
Úgy rendeztük be a sátrat, hogy meleg színű textilekkel borítottuk a falat, szobabelsőt imitálva, a közepén egy kis függőágy lógott, benne élethű baba, a sarokban asztalka, amire egy 2 perces teszt volt kitéve, fölötte egy gyönyörű fénykép, kevés szöveggel. A sátor amúgy üres, nincs benne senki, csak egy újszülött sírása hallatszik. Keserves, hangos sírás. Amikor valaki bemegy, hogy megnézze mi történt a babával, aki a hintaágyban fekszik, a sírás elhallgat. Ott már hívja az asztalka, nem tud nem oda pillantani.
Így szerettük volna bevonni az arra járókat, s fizikaivá tenni a kontaktust. Arra gondoltam, a rengeteg anya feltétlen benéz egy egyedül hagyott, síró újszülötthöz.
A sátoron kívül álló kollégát megkértem, hogy strigulázza hány anya sétál el a sátor előtt és hány megy be. (Ő kezelte kívülről a cd-lejátszó távirányítóját is, hogy lehalkítsa, megszüntesse a sírást, amikor valaki közeledik.)
A rendezvény alatt 236 nő sétált el a sátor előtt és 4 ment be magától a magára hagyott, síró pici babához!
Ez kevesebb, mint a nők 5%-a, noha a címben feltett kérdésre szinte minden nő automatikusan igenlő választ adott.
Vajon mennyire vagyunk figyelmesek mások gyermekeire? Engedjük-e őket az utcán élni? Leesni a mászókáról, vagy éppen hagyjuk őket érzelmi sivárságban felnőni egy állami intézményben, még akkor is, ha van anyjuk aki örömmel gondoskodna róla? Ha a címben feltett kérdésre a válasz tényleg igen, akkor minden anya, aki ezt a cikket olvassa, tényleg tehet.
Legalább annyit, hogy elgondolkodik ...
G.K.
Azért nem tetszik, mert a kísérlet messze nem volt életszerű. Úgy is mondhatném, hogy manipulatív volt:-(
Mert lássuk csak: a címben a kérdés úgy szerepel:"Te átölelnéd-e a magára hagyott, síró csecsemőt?"...Nos hol, mikor, milyen körülmények között...? Mert nem mindegy. Különösképp, ha a sírás egy sátorból hallatszik, ahova nem látok be. És mi a helyzet akkor, ha a baba mellett ott ül az anyukája, és éppen az egyik melléről teszi a másikra? Közben sír...Vagy ha a pocakja fáj, és az anyukája masszírozza a hasát...ha szorulása van, vagy csak tekernek a belei? És azért sír...Vagy éppenhogy tisztába teszi az anyukája...és azért sír?
Ebből levonni messzemenő következtetést szerintem nem lehet.
De létezik sok-sok olyan szituáció, amikor nyilván az ember nem megy oda, és nem veszi fel a babát...mert a "magára hagyott" az mit takar? Mert ha azt takarja, hogy megyek az utcán, és a földre rakva(padon, széken, stb..) egy pólyában sír a kisbaba, és nem látok embert sem a környéken, aki az anyja lehetne...akkor nem hogy átölelem, hanem felveszem, telefonálok, intézkedek, segítek. És szerintem ha a kísérlet valami ilyesmit modellezett volna, akkor 500 emberből 500 lett volna az, aki segít.
Ez így, véleményem szerint nem korrekt
.jpg){kind=small}
