Egy rossz mozdulattal ráömlött a forró ital
Játszóházba indult egyéves gyerekével az édesanya. Carrie Doyle útközben mégis úgy döntött, hogy babájával megáll egy csésze teára egy útba eső étteremben.
Ahogy beültek, szinte rögtön ki is hozták az édesanyának a teát. Egy óvatlan pillanatban azonban a forró tea ráömlött a kicsi Mason testére.
"Lehajoltam a kicsihez és éreztem, ahogy a ruhájából árad a hő. Ekkor tudatosult bennem, hogy mi történt. Egyből kiszedtem őt a babakocsiból, és kiabáltam, hogy tegyék víz alá" - mesélt az esetről az édesanya a DailyStarnak.
Négyórás műtét várt a babára
Az anyuka azonnal odaadta a kis Masont a nőnek, aki a pultban állt. Ő vitte be a konyhába és tette be a mosogatóba. Az anya közben tárcsázta a mentőket és berohant a konyhába, hogy levetkőztesse a kicsit.
"Ordított, hisztérikusan viselkedett. Mason nagyon nyugodt baba, ezért is volt még rosszabb látni a szenvedését és hallani a sikoltozásait" - nyilatkozta a nő.
Egy szolgálaton kívüli ápolónő szerencsére az étteremben volt, amikor a baleset történt. Ő segített ellátni a babát addig, amíg ki nem érkeztek a mentők. Ezután a kisfiút kórházba szállították, ahol a sebeit lekötözték és fájdalomcsillapítót is adtak neki.
Ezt követően négyórás műtét várt Masonra, a legsúlyosabban megégett részeket bőrátültetéssel tudták csak helyrehozni.
A 38 éves édesanya azóta nem mer forró italt venni a kezébe.
Égési sérülés gyermekeknél - Mikor kell orvoshoz vinni a kicsit?
Tűzzel szerzett sérülések
A gyerkek szeretik nézni a gyufa, a gyertya lángját, szeretnek a tűzzel játszani, eztáltal megismerni ezt az érdekes lobogó valamit. Igyekeznek a szemükön kívül a többi érzékszervükkel is megismerni a tüzet, így gyakran megfogják, megszagolják, nyalják a forró dolgokat. A legtöbb halálos kimenetelű balesetet az okozza, hogy a hosszabb-rövidebb időre magára hagyott, lakásba bezárt gyermek játszani kezd. Tűz esetén azonban menekülni nem tud, s nincs aki segítsen.
Tanács:
Semmiképpen ne hagyjunk gyermekünk általt elérhető helyen gyufát, öngyújtót, nagyítót, vagy más, tűzgyújtásra alkalmas eszközt. Ha kandallót, kályhát gyújtunk be, fokozottan ügyeljünk, hogy a gyermek ne legyen a közelben, a kandalló és kályha nyílásait gondosan rögzítsük, hogy a gyermek ne tudja azokat kinyitni.
Forró víz miatt bekövetkezett sérülések
Gyakori látogatói a baleseti osztálynak azok a kicsik, akik magukra rántják a forró vízzel, levessel, teával teli edényeket, vagy belerohannak a földre tett forró vizes dézsába, lavorba, fazékba. Veszélyes lehet bármilyen forró hőmérsékletű tárgy, étel, vagy ital, amivel a gyermek kapcsolatba kerülhet.
Tanács:
Ne hagyjuk elől, elérhető magasságban bekapcsolt vasalót, forró vízzel teli edényt, stb. A tűzhely hátulsó rózsáin, sütőlapjain igyekezzünk főzni, minél nagyobb távolságra a kis tapogató kezecskéktől.
Napon szerzett égési sérülések
A tűző napon kint hagyott gyermek fejének, arcának leégése akár életveszélyes állapotot is okozhat.
Tanács:
A gyermek ellenkezése ellenére fontos, hogy betartsuk a következőket:
- 11 és 15 óra között lehetőleg ne tartózkodjon a gyermekünk napon,
- folyamatosan kenjük a bőrét magas faktorszámú fényvédő krémekkel
- adjunk a kicsire sapkát, lehetőleg olyat, mely árnyékot vet az arcára
- gondoskodjunk arról is, hogy bőséges folyadékot vegyen magához, főleg azalatt az idő alatt, amíg a napon tartózkodik.
Ha már bekövetkezett a baj...
- Ha már bekövetkezett a baj, akkor a sérült felületet hűteni kell!
- Kisebb égés esetén elegendő hideg vizet mintegy 20-25 percig a bőrre folyatni, majd valamilyen semleges kenőccsel a sebet bekenni.
- Ha nincs elég kötszer, bugyoláljuk tiszta, vasalt lepedőbe a sérült gyermeket, és itassuk bőven folyadékkal.
- Ha hólyagos az égés, akkor mindenképpen orvoshoz kell fordulnunk, s elsősegélyként a hűtés és a folyadékpótlás az egyetlen, amit az orvoshoz érésig tenni lehet.
- Jó tudni, hogy a gyermek tenyérfelületénél nagyobb sérülés már biztosan orvosi ellátást igényel. 4-5 tenyérni sérülésnél már kórházi kezelés szükséges, közel 20 tenyérnyi égés pedig már életveszélyes lehet!
Forrás: Heim Pál Gyermekkórház tájékoztató anyaga
Indexkép: joffi képe a Pixabay-en
Olvasd el ezt is: Mit kezelhetünk otthon, mikor forduljunk orvoshoz és mikor hívjunk mentőt? - Kisokos szülőknek
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)