/Kiemelt képünk illusztráció/
Kis híján belehalt abba, hogy tejfölt kent a sebére, miután leforrázta magát
Egy 85 éves asszony majdnem belehalt abba, hogy az égett sebét tejföllel kente be. Történetét az Országos Mentőszolgálat osztotta meg a Facebook-oldalán.
Az idős nő, aki teával forrázta le magát, zavartan kezdett viselkedni, a sebe ugyanis elfertőződött.
A mentők életveszélyes állapotban vitték őt kórházba. A Mentőszolgálat szeretné felhívni mindenki figyelmét arra, hogy az ilyen népi gyógymódok nemhogy nem segítenek, de még ártanak is, ezért azt javasolják, hogy senki se alkalmazza azokat.
Ez a teendő égési sérülés esetén
Varga Károly gyerekorvost kérdeztük arról, mi a teendő égési sérülés esetén.
Azt mondja, ha az égési sérülés enyhe, vagyis első- vagy másodfokú, akkor a legfontosabb teendő ilyenkor, hogy hideg, folyó víz alá helyezzük az érintett testrészt 8-10 percig. Ez ugyanis a fájdalmat is csillapítja, és a szövetek további károsodását is meg tudja gátolni.
Hozzátette, hogy a felületes égési sérülések általában háztartási balesetekből származnak. Elsőfokú égési sérülés esetén a bőr bepirosodik és megduzzad, ilyenkor a legfelső bőrréteg károsodik. Másodfokú égésnél már hólyagok is megjelennek, harmadfokú égési sérülés esetén pedig több, mélyebb hólyag keletkezik.
"Fontos, hogy a hólyagokat ne bántsuk, semmiképp se nyomkodjuk vagy szúrjuk ki, mert ettől is elfertőződhet a seb. A hólyag egyfajta védelemként szolgál, alatta gyógyul a seb" - mondja a szakember.
Negyedfokú égési sérülés esetén már elszenesednek a szövetek. Nagyobb fokú (3, 4) égési sérülés esetén mindenképp orvosi segítségre van szükség. A szakember szerint figyelembe kell venni azt is, hogy milyen korú az illető, hiszen a csecsemők és az idősek veszélyeztetettebbek.
Azt javasolja továbbá, hogy ne vattával vagy ragtapasszal ragasszuk le a sérült területet, mert ezek szálai beleragadhatnak a sebbe.
"Helyette gézlapot és kötszert használjunk. Ha van rajtunk ékszer vagy óra, azt távolítsuk el, hogy ne zavarja a sebet, ha azonban ez már beleragadt a sebbe, akkor semmiképp se tépjük ki" - mondja.
Indexkép: Depositphotos.com
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)