|
Kérdezz-felelek
Augusztustól elhelyezkedtem egy fővárosi önkormányzatnál, mint köztisztviselő, heti 40 órában. Jogosult lennék kisfiam után GYES-re novembertől még egy évig, és kértem a munkáltatómat, hogy tegye lehetővé a heti 30 órás munkaidőt, hogy a GYES-t is ki tudjam használni (és persze hamarabb mehessek a kicsiért a bölcsibe). És még azt is mondtam, hogy szerintem a Munkatörvénykönyve szerint kötelező megadnia. Erre ő megtagadta (személy szerint a jegyző), mondván, hogy a köztisztviselőkre más törvények vonatkoznak, mint a sima MT., és megtoldotta azzal, hogy "mivel próbaidőn vagyok, ha nem tetszik, nézzek mást". Amúgy a munka simán ellátható hat órában, viszont nem szeretnék rossz kapcsolatot a munkáltatómmal. Azt hiszem nem teszek semmit, de kíváncsi lennék az igazságra, hogy tényleg más szabályok vonatkoznak a köztisztv.-kre, vagy rájuk nem vonatkozik az Mt.? Meg kellett volna kapnom? Még azzal érvelt, hogy ha most elmegyek 6 órásba, egy év múlva sem állhatok vissza 8 órásra. Nagyon idegesít, de nem tudom mit tehetnék, a próbaidő alatt simán felmondhat, igaz (nem szeretném ezt az állást azért elveszíteni)? Anyagilag is jobban járnék a GYES-sel (majd 7000 Ft-tal több/hó, mert a bérminimumot kapom). Előre is köszönöm a válaszát!tisztelttel: Boglárka
Kttv. 50. § (1) A teljes munkaidőben foglalkoztatott kormánytisztviselő írásbeli kérelmére a munkáltató köteles a kinevezésben heti húszórás részmunkaidőt kikötni, ha a kormánytisztviselő a kérelem benyújtásakor a 111. §-ban foglalt fizetés nélküli szabadságot vesz igénybe.
(A 111. §-ban a 3 éves korig járó fizetés nélküli szabadság van.)