|
Kérdezz-felelek
(Hashimoto thyr., Polyallerg. synd.) Sikerült időpontot kapnom a magánrendelésre, hála Istennek! : ))) Addig igyekszem kitartani.
Köszönettel: Edina
Várom, jó egészséget kívánok:
Nemrégiben derült ki, hogy hashimoto thyreoiditisem van. A kórházban a kivizsgáló orvostól sajnos nagyon kevés információt kaptam a betegséggel, annak esetleges szövödményeivel, illetve lefolyásával kapcsolatban. Az interneten próbáltam "okosabb lenni", de sokszor kusza, ellentmondásos információkra bukkantam, amik persze még tovább elbizonytalanítottak és elkeserítettek.
Férjemmel évek óta kisbabát szeretnénk, de eddig nem sikerült teherbe esnem. A kivizsgálások során nemcsak nálam derült fény "problémára" (hashimoto), hanem megtudtuk, hogy férjemnek nagyon rossz a spermiogrammja (oligoasthenoteretozoospermia), tehát mind számszerüen, mind mozgékonyságot, illetve morfológiát illetöen elkeserítö volt az eredmény, sajnos több alkalommal is.
A kérdéseim Önhöz ezúttal azok lenne, hogy
1. a hashimoto azzal "végzödik", hogy az antitestek teljesen elpusztítják a pajzsmirigyet, és ennek megfelelöen folyamatosan emelni kell majd a tabletta formájában szedendö hormonadagot? (Nálam a következö eredménye volt a vérvételnek: aTg: 1600-1700 U/ml, norm: <50; TRAK: 0,01 U/ml, norm.: 1,0-1,5 U/ml; a többi érték mind a megadott referencia-tartományban volt).
2. befolyásolja-e egy esetleges gastritis az általam szedett l-thyroxin-50 felszívódását? Ezt azért is szeretném tudni, mert emelve lett az adagom (negyedröl fél tablettára), de a TSH-m sajnos ennek ellenére folyamatosan rosszabbodik (szabad T3 és T4 továbbra is a referencia-tartományban van).
3. milyen valósinüséggel öröklödik ez a betegség? Tehát ha teherbe esnék, illetve sikeres lenne a tervezett ICSI-beavatkozás, milyen esély lenne arra, hogy a kisbabánk NEM ÖRÖKLI ezt a számomra igencsak "megterhelö, idegesitö, és lelkileg is teljesen kikészítö kórt".
4. volna-e valami esély arra, hogy megszabaduljak a betegségemtöl? Ha igen, meg tudná mondani, kérem, hogy Ön milyen terápiát javasolna?
Válaszait elöre is nagyon köszönöm!
Tisztelettel és üdvözlettel:
Laura, egy aggódó, kétségbeesett hölgy.
Utalok a részleteket illetően ezen a honlapon már leírtakra és kérdéseire választ fog kapni.
1. A gyulladás valóban a pajzsmirigy pusztulását okozza, ha nem kezeljük időben.
2 .A gastritis befolyásolja a felszívódást. Nem kizárt, hogy a gastritise is autoimmun eredetű!
3. A betegség 40%-ban öröklődik, de a kialakulása megelőzhető.
4. A kezelés a betegség stádiumától függ.
Jó egészséget kívánok, tisztelettel:
(Hashimoto thyr., Polyallerg. synd.) Köszönöm a gyors válaszát! Ma még nem merem bevenni a gyógszert, még mindig kissé rosszul érzem magam, a gyomrom-hasam fáj. Más gyógyszer nincs esetleg, ami jobb? Elnézést, hogy ennyi baj van velem... Általában a gyomrom nehezen veszi be ez erősebb szereket. A háziorvosom a szteroidkezelést szorgalmazza, a gyulladás csökkentése miatt, mondtam, hogy Ön egyelőre nem javasolta, én már beszedném, csak gyógyulnék...
Tartok tőle, hogy a fél szem Chinotaltól is előbb-utóbb rosszul leszek, nem tudom, akkor merre tovább?? (És a doktor úr sem lesz itthon két hétig!!! : ( Nem mintha nem érdemelné meg a pihenést, csak nehéz Önt pótolni...)
Ha van valami jobb szer esetleg, a háziorvosom azt mondta, hogy szívesen felírja, ha a hatáskörében megteheti, elég ha Önre hivatkozok.
Még az jutott eszembe, hogy hallottam, hogy autoimmun betegségeknél enzimeket szoktak adni, mert az immunfolyamatnál valahogy enzimek kellenek a káros sejtek, anyagok? (bocsánat a laikus fogalmazásért)
széthasításához. Ilyesmi kezelésről Ön mit tud? Mennyire hatékony?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Edina
A szteroidokból több különböző készítmény van, ezekből a tartós kezelést nem javaslom.
Az enzimkezelés valamilyen félinformáció lehet.
A Chinotaltól nem lesz rosszul (félszemtűl különösen nem!)
Jó egészséget kívánok:
24 hetes kismama vagyok a kb. 1 héttel ezelőtt laborvizsgálaton vettem részt.
Az eredményeim: TSH 7,96 (normál: 0,27-4,2); T4 szabad frakció 7,39 (normál: 11,0-23,0)
Eddig nem volt tudomásom róla, hogy pajzsmirigy problémám lenne, de mint kiderült
(sajnos csak most!)a családban apai ágon a nőknél már többszörösen (nagynéném, nagymamám +
mindkét lánytestvére és a dédnagymamámnál is) is előfordult pajzsmirigy probléma.
A kérdéseim a következők:
- Adhatnak-e okot aggodalomra ezek az eredmények a magzat fejlődésével kapcsolatban?
- A terhesség válthatta-e ki nálam pajzsmirigy problémát?
Talán információként az is fontos adat lehet, hogy kb. 4 hónap alatt sikerült teherbe esnem.
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel,
Dorothy
Sajnos, hogy ezek most derültek ki, mert:
1. A pajzsmiirgy autoimmun betegségei öröklődnek.
2. A TSH norm értéke a megadottal ellenétben 0.4-2.5!, ráadásu a terhesség alatt ez is változik.
3.A magzat fejlődésének a csökkent működés és az autoimmun betegség árthat
4. Nem a terhesség váltotta ki a problémát.
Lehet segíteni, de azokokat tisztázni kell és oki kezelés kell.
Jó egészséget kívánok:
Azt szeretném kérdezni,hogy kell-e müteni?vagy hogy milyen kezelésre szorulok a következő kontraszt anyagos ct-eredmény alapján.A pajzsmirigy mindkét lebenye megnagyobbodott.A bal lebeny alsó részében 23*10mm,cystosus képlet található.A trachea nem diszlokált,nem komprimált.Az axillákban,a mediastinumban és a hilusokban néhány mérsékelten nagyobb,de 10mm-nél kisebb nyirokcsomó ábrázolódik.Ez rosszindulatú daganat?válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel:Bangó Éva
A leírtak alapján nem feltétlenül jön szóba a műtét, előtte még több lépés van, amely indokolttá teheti a műtét.
Kérdésem a pajzsmirigy alul működéssel kapcsolatos. Eredmények:
TSH: 0.24 lett, nálunk a tartomány 0.27-4.2 között van!
L-thyroxin 50mg napi 1 szem szedek.
FT3: 5.8 nincs csillag
FT4: 20.72 nincs csillag
Ajánlja e jód tabletta szedését? Mostanában kicsit feszültebb vagyok, van gombócérzés a torkomban.
Köszönöm Horváthné
A jód adása attól függ, hogy mi okozza a csökkent pajzsmirigyműködést (autoimmun gyulladás, stb).
Erről, a jód szerepéről ezen a honlapon már részletesen írtam, ott bizonyásra minden kérdésre választ kap.
Másfél éves kisfiunk féléve közösségbe jár, amely idő alatt kisebb megszakításokkal különböző lázzal járó betegségek állandósultak nála. Ennek okának kiderítésére elrendelt kivizsgálás során derült fény arra, hogy TSH hormon szintje magas 6,590 mU/l. Még két jelentős eltérés mutatkozott a gyermeknél. süllyedés: 31mm/h és a vas 2,7 mol/l. Általános felvilágosítást szeretnénk kérni a pajzsmirigy alul működésével kapcsolatban illetve a kezelési lehetőségekkel. Véleménye szerint kialakult helyzet összefüggésbe hozható-e a gyermek többszöri antibiotikumos kezelésével. Válaszát előre is nagyon köszönjük.
Gyermekendokrinológiai kivizsgálást javaslok.
Jó egészséget kívánok:
Az én problémám 7 hónappal ezelőtt kezdődött ,közvetlen szülés után elkezdtem zsibbadni nagyon gyenge lettem,elkezdtek fájni a lábaim inkább a combjaim ilyen erős izomlázszerű fájdalom.Hosszú tortúra után kiderült,hogy a jobb mellékvesémen van egy 1,5cm-es aldoszteront termelő jóindulatú daganat.A káliumom kezdetben 2,1 volt nagyon sokáig nem emelkedett majd elkezdtem szedni a veronspiront és két hét alatt 4,3 lett.A vérnyomásom is nagyon magas arra is gyógyszert szedek.Még mindig nagyon gyenge vagyok és most 2 hete amióta elkezdtem szedni a gyógyszert nagyon rosszul érzem megint magam a jobb felem nem is nagyon működik az orvosom folyamatosan veszi le az adagot de én nem javulok.Hosszútávon nem bírok menni nem működik a jobb lábam.A kérdésem mindössze annyi lenne Önhöz,hogy ettől a betegségtől érezhetem-e magam így mert már nagyon nehéz így lenni.Nem,hogy javulnék még szinte rosszabb.Válaszát előre is köszönöm.
Több oka is lehet panaszainak. Az egyik lehetőség a mellékvese jóindulatú daganata, amely viszont a fokozott hormontermelés miatt emeli a vérnyomást és csökkenti a káliusm szintet (Conn syndroma).
További kivizsgálás és kezelést javaslok.
Jó egészséget kívánok:
Laboreredményeim alapján egészséges vagyok! Februárig rendesen menstruáltam.Azóta szeretnénk kideríteni ,orvosolni szörnövekedési és -pattanásos problámámat.Három hete Yadine-t szedek, de kettő nap kivételével vágig voltak vérzéseim. Többször elolvastam e betegségről írt cikkét. Kérdésem:Ha jók az eredményeim/Tesztoszteron is/ Akkor is lehet e betegségem/hirzutizmus/? E gyógyszer is jó erre?Mennyi idő a gyógyulás? Az idönk , türelmünk fogy .Mindenhol hónapokat kell várni!!
/Bocsánat, de imént rossz kóddal írtam, ezért az ismételt levél./
Köszönöm válaszát: Elkeseredett édesanya
A válaszom nem lesz teljes, mert nem tudom milyen vizsgálatokat végeztek, milyen típusú a szőrnövekedés. A hirzutizmus jól körülhatárol kórkép, amely az esetek döntő többségében gyógyítható.
Jó egészséget kívánok:
Nekem olyan problémám volna, (27 éves lány) h elkezdtem szőrösödni és
felszedtem pár kilót holott nem eszek többet és mozgok is.
Nőgyógyásznál voltam nézett uh-t nincs cisztám,nézett férfi és női hormonokat
a tesztoszteron meg volt emelkedve egy kicsit és a DHEA szulfát,amúgy a női hormonok és a pajzsmirigy is rendben van.
Szedtem fogamzásgátlót,már abba hagytam,de ettől függetlenül a hízás és a szőrösödés nagyon zavar már.Előfordulhat h a mellékvesénél van baj?
Lehet h hülyeséget kérdezek de ha a mellékvesén van daganat annak vannak tünetei?Ön szerint mi lehet a probléma?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel,Ági
A problémája összetettebb. Ez hirzutizmusnak felelhet meg.
A betegséget idegen szóval hirzutizmusnak nevezzük. Ez jelenti azt a kóros állapotot, amikor nőkön fokozott szőrnövekedés jön létre a test azon részein, amelyeken ez a jelenség csak férfiakon szokott előfordulni (bajusz, szakáll, a hasa, mellkas)(1. és 2. ábra).
Ezeket a testrészeket férfihormon-függő, un. „androgén-dependens” régióknak is hívjuk. Ettől a típusú fokozott szőrnövéstől el kell különíteni az un. „hipertrichózis” fogalmát, amely esetben a szőrösödés az egész testre közel egyenletesen kiterjed. Mindkét típusú elváltozás hormonális eredetű, de míg hirzutizmusban a nőkben élettani körülmények között kis mennyiségben is termelődő férfi (androgén) hormonok túlműködése figyelhető meg, a hipertrichózisban más hormonális szervek (pl. pajzsmirigy) kóros működése ludas a tünetek kialakulásáért. A fokozott szőrnövésnek sok oka van. Fontos hangsúlyozni, hogy a jelenséget nem szabad bagatellizálni, mert a látszólag „kisebb” kozmetikai probléma hátterében a hormonális szervek betegségei: gyulladásai, daganatai is állhatnak. A hirzutizmus oka a férfi nemi hormonok fokozott hatása a szőrtüszőkre. Ennek két fő oka lehet:
• A férfi hormonok szintjének emelkedése a vérben
• A hormonok iránti érzékenység fokozódása
A férfi hormonok nőkben a petefészekben és a mellékvesékben (ritkán más szervekben) képződnek. A hormonálisan kevésbé aktív férfihormont, a tesztoszteront, a vérben lévő fehérje, az SHBG („Sex Hormone Binding Globulin”) juttatja el a szervezet különböző részeibe. Az SHBG-ről lehasadó tesztoszteronból a bőrben különböző mennyiségben jelenlévő 5-alfa-reduktáz enzim egy rendkívül aktív férfihormont, a dihidro-tesztoszteront képezi, amely elsődlegesen bűnös a hirzutizmusért.
Milyen gyakori és hogyan állapíthatjuk meg a betegség fennállását?
Az USA-ban a fogamzáskorú nők 10%-át érinti. A genetikai okok fontosságát jelzi, hogy egyes családokban, bizonyos népcsoportokban (mediterrán régiókban élőknél) lényegesen gyakoribb. A betegség diagnosztizálásához a „Ferriman-Gallway” által leírt módszert használjuk. Ennek lényege az, hogy a test 9 különböző részén határozzuk meg a szőrnövekedés mértékét és azt számokban („score”) fejezzük ki (ábra). Az érték (index) kiszámolása endokrinológus feladata. Annyit azonban célszerű tudni, hogy a 8. érték alatt a hirzutizmus enyhe, a 44. érték felett súlyos mértékű.
Milyen betegségek állhatnak a hirzutizmus hátterében?
• PCOS (policisztás ovárium tünet együttes)
• Menstruációs hormonális zavarok
• Mellékvesék túlműködése és daganatai
• Kóros elhízás, fokozott inzulin szint
• Petefészek egyes daganatai
• Pajzsmirigy betegségei
• Egyes gyógyszerek (hidantoin készítmények, egyes hormonális fogamzásgátlók, stb)
Sajnos az esetek többségében nemcsak a hirzutizmus tünetei észlelhetők, hanem paradox módon a fokozott szőrnövés mellett egyes területeken (pl. hajas fejbőrön) a szőrzet ritkulása, kopaszodás is bekövetkezhet!
Az endokrinológus feladata a fenti tünetek megtalálása és kezelése.
Miből állnak a vizsgálatok?
• A személyes találkozás során a tünetek kialakulási idejének, a kórelőzménynek a tisztázása, a korábbi gyyógyszerek, családi adatok felvétele.
• A beteg vizsgálata, a Ferriman-Gallway index kiszámítása.
• Bizonyos hormonális vizsgálatok
• Képalkotó eljárások (CT, MRI szükség estén)
A gyógyulás több tényezőtől függ:
• A beteg korától
• Az alapbetegség természetétől
• A tünetek fennállásának idejétől (az előzetes epilálás rontja a gyógyulás esélyeit!)
Az alábbi típusú gyógyszereket alkalmazhatunk (a betegség természetétől függően):
• Csökkentik a férfihormonok termelődését és vérszintjét
• Növelik a női hormonok mennyiségét és vérben, ill. a bőrben a szintjét
• Gátolják az 5-alfa-reduktáz enzim működését a bőrben
• Befolyásolják a kisiklott pajzsmirigyműködést
Jó egészséget kívánok:
16 hónapja próbálok teherbe esni, sikertelenül. Tavaly ősszel néztek először TSH értékeket, melyek a következők lettek: TSH: 0,03, szabad T4: 1,16, szabad T3: 4,37, AntiTPO: 2,87. UH-vizsgálat is volt: eltérés nem látható. Szcintigráfia: 'A pajzsmirigy radiofarmakon felvétele diffuse jelentősen alacsony szintű. Annyi megállapítható, hogy a lebenyek megnagyobbodtak, megnyúltak, radiofarmakon eloszlásuk foltos jellegű. A bal lebeny alsó pólusa alatt keskeny sávszerű aktivitás megjelenése látszik. Vélemény: Jelentősen supprimált radiofarmakon felvétel, göbös strumára utaló kép. Kiegészítő UH vizsgálat végzése javasolt." Az endokrinológus véleménye alapján nem a pajzsmirigyem (ill. annak túlműködése) miatt nem esek teherbe.
Ön szerint helytálló ez a megállapítás, v. esetleg szükség lenne gyógyszeres kezelésre?
Köszönettel: Andrea
A leletek alapján diagnózist nem lehet mondani. A leírtak nem zárják ki a túlműködó göb kóroki szerepét.
További vizsgálatot és sz.e. kezelést javaslok.
Jó egészséget kívánok:
30 éves nő vagyok, és sok sorstársamhoz hasonlóan a teherbeeséssel kapcsolatban lenne kérdésem. Férjemmel már nagyon szeretnénk babát (mondhatni évek óta), ezt azonban az ő egészségi állapota akadályozza.
Néhány évvel ezelőtt nagyon elkezdett hízni (természetesen eleinte mindenki az evésre fogta), nekem viszont fura volt, mert egyáltalán nem eszik sokat, rendszeresen étkezik és sok zöldséget, gyümölcsöt fogyaszt. Legelőször a tanácsomra egy gasztroenterológiai szakrendelésre ment el, ahol kiderült, hogy refluxos, valamint magas a vérzsírszintje. Az orvos elkezdte gyógyszerekkel tömni, ahelyett, hogy a hízás és ebből adódó betegségek okát keresné. (Kapott refluxonon kívül pl. motiliumot, ami utólag kiderült, hogy csak rontott a helyzeten, hisz a prolaktinszintet növelheti.) Később már merevedési zavarok is előjöttek, ezért elsőkörben elment urológushoz, aki munkahelyi stresszre fogta, és néhány vérbőségnövelő gyógyszerrel oldotta meg a problémát. Természetesen nem segített, így a háziorvostól végül kért egy beutalót hormonvizsgálatra, ahol kiderült, hogy prolaktinómája van, ráadásul makró. Kb. 1 éve kezelik gyógyszeresen, a féléves MR azt mutatta, hogy kb. felére csökkent a daganat, és mára már a 150x-es értékhez képest közel normálisra csökkent a prolaktinszint. A daganat hatására viszont a tesztoszteronszint annyira lecsökkent, hogy majdnem a 0-val volt egyenlő, 1 éves kezelés után már 5-6 körüli érték van a 9-10-es minimumhoz képest.
Az orvosa szerint lehet próbálkozni a teherbeeséssel, eddig sajnos sikertelen volt.
A fő problémám az, hogy egyelőre nem tudom mire számíthatunk, meddig "normális" a várakozás ilyen hormonszinttel. Mivel én már 30 elmúltam és ez lesz az első terhességem, nem szeretném túl sokáig halogatni. Ön szerint érdemes ilyenkor a sperma minőségét vizsgálni, vagy várjunk addig, amíg a tesztoszteronszint normalizálódik? (Én sem voltam még kivizsgáláson, de rendszeres a menzesz, és a peteérést is megérzem. Nekem néhány éve volt egy konizációs műtétem 2x-i 4-es rákszűrési eredmény miatt, de azt mondták, szépen begyógyult és ez nem akadályoz abban, hogy gyermeket vállaljak.)
Mélységesen együttérzek Önökkel. A precízen leírt történet mutatja, hogy mennyire nem szabad megelégedni a tüneti kezeléssel, mer t az nem elég (sőt árthat is).
Összegezve:
1. Tisztázni kellene, hogy a többi agyalapi hormon szintje milyen? Az eddigi vizsgálat nem ad választ a gyors hízására....
2. A sperium szám és minőségi vizsgálat indokolt
3. A férfi hormonokat lehet pótolni (amennyiben nem rendeződne a vérszintje)
3. Az eddigi eredmények biztatóak, azonban és van remény, hogy áldott állapotba kerüljön.
Javulást, gyógyulás és sikeres jövőt (a székelyek így hívják a gyermeket) kívánok:
38 éves férfi vagyok. Feleségemmel már nagyon régóta szeretnénk kisbabát. Rengeteg vizsgálaton és beavatkozáson vagyunk már túl sajnos eredménytelenül. Hormonvizsgálatokat végeztetett az urológus, melynek eredményeinek értelmezéséhez kérem segítségét.
szérum FSH 10,3 U/l ref. ért.: 1,0-8,0
szérum LH 4,54 U/l ref.ért.: 4-8,6
szérum prolaktin 165,2 mIU/L ref. ért.: 86,0-390,0
total tesztoszteron 45,76 nmol/l ref. ért.: 9,9-27,8
Tisztelettel: M.Zs.
Sajnos ezekből az eredményekből nem lehet semmi lényegeset mondani. A lényeg viszont az, hogy nem a laboratóriumi adatokat kellene kezelni, hanem a beteget.
Amikor egy betegség kiderítésére törekszünk, akkor a beteg minden adatának (családi is) figyelembe vétele után a vizsgálat következik , majd a diagnosztikus terv. Sajnos ezek az utóbbi időben elmaradnak, ezért kapok szegény betegektől olyan kérdéseket, hogy az eredményekből milyen diagnózis mondható. A kollégáimat szokta korholni (haragszanak is rám!), hogy nem lehet úgy hidat, házat építeni, hogy nincs előtte terv és kalkuláció.
Ezt kellene talán megtennie.........
Jó egészséget, minél előbbi gyógyulás kívánok:
Carpal tunnel szindrómám van, az endokrinológiai leletem a következő:
TSH: 5.16mIU/l
T4 szabad frakció 11.29pmol/l
T3 szabad frakció 5.50pmol/l
Mire utalnak ezek az adatok? Mivel kell kezelni, mennyire súlyos a probléma?
3,5hónapja szültem, jelenleg szoptatok. A kisbabámra nézve gondot jelenthet?
Válaszát köszönöm, minden jót kívánok! Zsé
Ennek a betegségnek egyik oka éppen az autoimmun pajzsmirigybetegség lehet. Ennek kivizsgálásával és kezelésével van esélye a műtét elkerülésére.
Jó egészséget kívánok:
Az Ön betege vagyok. Dg:Hashitoxicosis, jelenleg orbitopathiával kezel, chinotal-t szedek.Azt szeretném megkérdezni Öntől, hogy a vírusfertőzések mennyire befolyásolják az állapotomat? A fertőzést kivédenem ui. szinte lehetetlen feladat számomra.Válaszát előre is megköszönöm. Tisztelettel: Á. Magdolna
A vírusfertőzések ártalmasak lehetnek, de tudnom kellene. hogy milyen típusú fertőzésről van szó. A virusok elleni védekezésre van többféle gyógyszer és ezek segíthetnek (gondolom ezekből már kapott....?)
Jó egészséget kívánok:
54 éves nő vagyok. Sajnos 42 éves korom óta klimaxolok. Erre egy fél szem Livial-t szedek, mert egyébként nagyon erős tünetek keserítik az életem. Két hónapja – más betegséggel kapcsolatban - vérvételen voltam és az alábbi értékeket nem találta jónak a belgyógyász. TSH: 8.05
FT3: 2.55
FT4: 0,77. Akkor nem kaptam rá gyógyszert, csak ismételt vérvételt javasoltak, ami most meg is történt. Sajnos az endokrinológus orvossal nem tudtam beszélni, mert elutazott.
Eredmények: CHOL: 5.8
HDL: 2.68
PROL: 53.38
TSH: 6.03
FT4: 0.87
FT3: ???
Fél szem 75 mg-os Letrox-ot írt fel az orvos. Valamint kétszer újabb vérvétel (PRL kontroll) és MRI. (?) Természetesen fel fogom keresni az endokrinológus orvost, ha visszajött, de az még 3 hét.
Professzor Úr! Két kérdésem lenne. 1.) Feltétlenül kell szednem a gyógyszert? 2.) A PROL az prolaktint jelent? Sajnos a vérvétel eredményénél nincsenek referencia tartományok feltüntetve, ezért csak gondolom, hogy ez az érték magas. Válaszát, véleményét nagyon várom és előre is köszönöm.
Professzor Úr!
Gratulálok a honlapon megjelent cikkeihez és jó egészséget kívánok Önnek, hogy továbbra is ennyi sok beteg emberen tudjon segíteni.
Üdvözlettel:
Médy
Sajnos az endokrinológusa helyett nem nyilatkozhatom. Ennek nemcsak etikai akadályai vannak, hanem technikai is.
1. Nem tudom, hogy a csökkent pajzsmirigyműködésnek mi az oka?
2. A referencia tartomány laboratóriumonként eltérő!
3. A PROL valószínüleg a prolactin jelenti (ez nemzetközileg nem elfogadott rövidítés).
Jó egészséget kívánok:
DG: struma multinodularis, autoimmun thyreoiditis, hypothyreosis.
Napi 1 Letrox 50 tablattát írt fel nekem novemberben.
Válaszából kiderült, hogy a szoboszlói gyógyvíz nem jöhet szóba. A reumatológus szerint nekem balneoterápiára kell mennem. Én a nyári szabadságom alatt ettől nem zárkóznék el. Két estémet töltöttem el gyógyfürdők keresésével, de amelyeket én találtam ott mindenhol szerepel a pajzsmirigy betegség ellenjavallatként. Tudna olyan magyarországi helyet ajánlani, melynek a vize szóba jöhet?
Válaszát előre is köszönöm.
Kata
P.S.: Fantasztikus lehetőség ez az oldal! Tisztelem és becsülöm azért, hogy itt is a rendelkezésünkre áll! Sokat tanultam az itt leírt tanácsaiból és rájöttem, hogy a problémám sokkal régebbi mint gondoltam. A holisztikus szemlélet előtérbe helyezését pedig még nem hallottam orvostól. Hányszor bosszantott, hogy a kezelőorvosom csak egy szeletet, volt hajlandó látni belőlem!
A szoboszló gyógyvíz csak a magas jód tartalma miatt nem javaslot. A hévizi, vagy más dunántúli gyógyviz nem kontraindikált.
Jó egészséget kívánok:
2005. novemberében pajzsmirigy gyulladásom lett, biopszia és ultrahang alapján subacut, de Quervain thyreoiditist diagnosztizáltak. Azóta is 75 ug Euthiroxot szedek. Viszont eddig ahány helyen olvastam, ennél a típusú pajzsmirigy gyulladásánál nem is kellene gyógyszert szedni, mert magától meggyógyulna. 2007-ben voltam utoljára endokrinológusnál, akkor erre rákérdeztem, de azt mondta életem végéig szednem kell.
Egy nőgyógyászati vérvizsgálat alapján viszont most olyan, mintha kicsit túlműködne. Hatással lehet arra is esetleg, hogy a fogamzásgátló szedése után most már fél éve nem áll helyre magától a menstruációm?
Köszönöm,
Éva
Tisztázni kellene, hogy valójában ez a típusú pajzsmirigygyulladása van-e és fennáll-e még.
A kezelés ezektől függ.
Jó egészséget kívánok:
Mult heten irtam mar onnek a ths eredmenyemmel kapcsolatban,hogy magasabb volt ( tsh 7,76)
Tegnap felkerestem egy endokrinologust aki szerint nem kell meg gyogyszert szednem.Viszont csinalt egy ultrahangot s kozolte,hogy baj van mert sok apro csomo es egy 10mm es csomom van.
Kerdesem,hogy mennyire veszelyesek ezek a csomok van e aggodalomra valo ok??
Abban maradtam az orvosommal,hogy egy 3 het mulva ujra elmegyek vervetelre hogy megnezek a tsh,es a PRL(prolactint).
Elore is koszonom valaszat!
Udvozlettel Krisztina!
Először is tisztázni kellen az okot, amely a tüneteket kiváltotta.
A pajzsmirigy göbös betegségei azért is fontosak, mert ide tartoznak a jó és rosszindulatú daganatai is. Ezek egyrészt fokozott működéssel járó göbök lehetnek, amelyek sok hormont termelnek („meleg” göbök). Ezek kimutatásához a pajzsmirigy megtapintása és hormon-meghatározások mellett izotópos vizsgálat is szükséges. A túlműködés a hagyományos gátlószeres kezeléssel csak átmenetileg gyógyítható (!), a készítmény elhagyása után a túlműködés ismét jelentkezik. A végleges gyógyulás izotóp terápiától, esetleg műtéttől várható.
Fontos: ezek nem autoimmun betegségek!
A rosszindulatú daganatok nem járnak túlzott hormon-termeléssel, különböző méretű „hideg” göbök formájában jelentkeznek. A diagnosztizálásukhoz az un. tumor marker (thyreoglobulin) meghatározása és szövettani, citológiai vizsgálat szükséges („vékonytű biopszia”). Kezelésük műtéttel és izotóppal lehetséges. A további információt a kezelő orvosa nyilván megadja.
Jó egészséget kívánok:
Azt szeretném megkérdezni, hogy amikor pajzsmirigy értékeket vizsgálnak vérből, akkor éhgyomorra vagy ne éhgyomorra menjünk a vérvételre. Érdekes módon a belgyógyászom erre nem tudott egyértelmű választ adni. Illetve azt mondta, hogy ez csak a vércukor mérésénél lényeges. Azért is kérdezem, mert az egyik ismerősöm mondta, hogy amikor éhgyomorra vesznek tőle vért, sokkal magasabb a TSH-ja, mint amikor nem éhgyomorra. Továbbá melyik értéket kell figyelembe venni? Az éhgyomrit vagy a nem éhgyomrit?
Köszönettel: Eszter
A TSH értékek rendkívüli módon változnak laboroktól, módszerektől, napszaktól, évszaktól, rassztól , stb. függően.
Sajnos nagyon kevés laboratórium van, amelyik valóban a nemzetközi normáknak megfelelően mér ( a norm. tatomány is szint mindegyikben eltérő!). A biológiailag aktív hormont pedig nem mérik. A TSH "csak" egy a sok egyéb vizsgálat között, pedig ez lényegesen komplikáltabb.
Tanácsom: a helyi laboratóriumban érdeklődjön.
Jó egészséget kívánok: