|
Dr. Harsányi EditHáziorvos szakorvos, talpmasszőr, addiktológus fülakkupunktőr, fitoterápeuta, Schüssler terapeutaElérhetőségem: Honlap: http://www.drhem.eoldal.hu/ |
Kérdezz-felelek
A múlt hónapban (november 3-án) esemény utáni tablettát kellett bevennem, bár az orvos nem javasolta, mert a "baleset" a menzeszem alatt történt és nem is tényleges baleset, annyi történ, hogy óvszer nélkül történt az közösülés, de a megszakításos módszer történt, ami tudom szintén nem biztonságos, ezéért mentem el orvoshoz a tablettáért, és bár nem javasolta az orvos, én azért bevettem, utána 2 hétig volt meg, majd a következő menzeszem majd 2 hetet késett.
Épp a nőgyógyásznál voltam végső elkeseredésemben, hogy miért nem jön meg, amikor is megjött. (vizsgálat alatt)
2 terhességi tesztet végeztem és rettentően féltem, de ugye mind negatív lett.
Most pár napja fejfájás, és gyakran hányinger gyötör, én régebben szedtem fogamzás gátlót 3 évig, akkor 3 évig fájt is fejem jóformán, és most emlékszem rá vissza, hogy hányingerem is sokszor volt, sok b6 tablettát vettem be akkoriban, innen ugrott be, de ezt a tablettát már több, mint egy hónapja vettem be.
Lehetséges, hogy a mellékhatásai még most is kijöhetnek rajtam?
Megjött a menzeszem, de azért elvégeztem mikor elmúlt még 1 tesztet most 2 napja, az is negatív. Nem tudok másra gondolni, mint hogy az esemény utáni tabletta miatt gyötör ez a fejfájás és hányinger, vagy esetleg valami más vírus bujkál bennem?
Elnézést a részletes, hosszú megfogalmazásért, csak szerettem volna, ha minden részletet közlök, és így reménykedem, hogy tud segíteni. Amit még tudni kell, hogy ebben az évben már vettem be 1 ilyen tablettát májusban.
Akkor nem volt semmi mellékhatása, még a menzeszem is pontosan jött meg és semmi baj nem történt. Még valami észrevettem, hogy rengeteg pattanásom jött ki, ez is volt régebben mikor szedtem a tablettát rendszeresen.
Kérem segítsen, mert már mindenre gondolok, de nem tudom a tablettára fogni, hiszen több mint egy hónapja vettem be, és eddig nem volt semmi bajom!
Előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Ani (24)
Bármi lehetséges. Az hogy a szervezet mire, hogyan reagál, a jelen állapot dönti el. Pl. valószínű, hogy amikor fogamzásgátlót szedett folyamatosan, akkor a májterheltség miatt volt hányingere, és fejfájása. Most lehet, hogy a nagy adag gyógyszer miatt először ugyan nem, de másodjára már ismét elérte a máj terheltség olyan fokát, hogy újra előjönnek a tünetek.
Nagyon köszönöm az őszinteségét! Ezért írom le..
A mostani korosztály, többek között az Öné is, már kapott Hepatitis B oltást. Ez egy vírusos betegség megelőzésére van. Amerikában 2000-ben betiltották, annyi májszövődménye volt. Én azt látom itthon, hogy jóval kisebb a tolerancia azóta mindenre.
Szóval nem javaslom a fogamzásgátló szedését sem most, sem később, az esemény utáni tablettát pedig soha.
Sajnos az alkoholt sem, és nagyon meg kellene néznie, hogy mit eszik meg, milyen minőséget.
Mindenféle gyógyszerrel is ugynez a helyzet, mert az is a májat terheli.
Most még csak enyhe tünetei vannak, amin segíthet egy diétával, néhány napig csak sós vízben főtt krumpli, mellé főtt rizs magában és pirítós teával. Ez ad annyi lehetőséget, hogy a máj rendbe jöjjön.
Ez persze még vad ötletnek tűnik. Lehet, hogy még nem érzei szükségesnek ezt a megoldást. Mindenképp májméregtelenítést javaslok, ha változtatni akar. Lehet ez is egy a több variáció közül.
Remélem tudtam segíteni és várom, hogy milyen gondolatok jöttek elő a levelem olvasása után:)!
Üdvözlettel: