|
Dr. Harsányi EditHáziorvos szakorvos, talpmasszőr, addiktológus fülakkupunktőr, fitoterápeuta, Schüssler terapeutaElérhetőségem: Honlap: http://www.drhem.eoldal.hu/ |
Kérdezz-felelek
Elnézést,hogy név nélkül írtam a levelet! Timinek hívnak! És tegnap miután megcsináltam a tesztet rá pár órára meg is jött, azért aggódtam, mert a gyógyszer szedése óta mindig kedd reggel jön meg, egyszer volt , hogy szerdán jött, hát ez is most egy olyan eset volt! És most nagyon erősen van meg, 3 hónapja alig volt meg, és inkább barna volt mint piros, most piros, és régen nekem mindig ilyen volt a menzeszem, erős, és nagyon erős fájdalmaim is voltak, mióta gyógyszer szedek enyhültek a fájdalmak, de ez most olyan mintha az elmúlt három havi vérzésem, most jelentkezne egyszerre! Persze még nem tudom, hogy meddig lesz meg, de ált. 6-7 nap szokott lenni! És nem is szeretnék gyógyszert szedni a fájdalomra, most csinálok pár gyakorlatot, amit olvastam hogy jók a görcsre! Meg szerencsére nekem már hétvége van, és az első 2 nap amikor vannak görcseim nagyjából fekve tudom tölteni, nyújtózkodva nekem úgy jobb mint össze görnyedve!
Köszönöm a válaszát, és a tanácsait! Azért itt írtam, mert féltem orvoshoz menni, ha még nem is tudom, hogy megjön e! Szerencsére nem kellett várnom egy hetet, és megjött, mert én szerintem megőrültem volna annyi várakozásba!
Még egyszer köszönöm a válaszát, és tanácsait!
Tisztelettel: Timi
Nagyon megtisztelt a nevével, köszönöm. Sok levelet kapok és nehéz visszaazonosítani, ha egyszerre két-három is válaszol.
Örülök, hogy redeződött a vérzése. Igen ez nagy pánik, különösen, ha nem akarom a következményét.
A fogamzásgátlóról egy kicsit többet:
A természetgyógyászatban a vérzést tisztulásként tartják számon. Ez az oka annak, hogy a nők 10 évvel tovább élnek, és csak menopauza után jelennnek meg a civilizációs betegségek, hogy minden hónapban szabadon tisztulnak!
A fogamzásgátló melletti vérzés NEM TISZTULÁS!!!!!!!!!!
Vagyis azok a nők akik ezt használják elvesztik az előnyöket, ami a nőiségükkel jár. Jön a magasvérnyomás, cukorbetegség, köszvény...
Nagyon fontos mellékhatása a fogamzásgátlónak a mélyvénás trombózis. Általában elbagatelizálják. A nőgyógyász dolga, hogy ne legyen, vagy legyen gyerek. A háziorvos pedig oldja meg ami ezután jön mellékhatásban. 3 év alatt dolgoztam 2 körzetben ami 3200 főt jelent. Nem is minden beteget én láttam el. Ez idő alatt 12 fiatal nő lett mélyvénás trombózisos, MIND FOGAMZÁSGÁTLÓT SZEDETT!! 2 belehalt, mert a tüdőembólia volt az első tünet. 8 éve már nem dolgozom körzetben, tehát ezek akkori adatok. És ez csak az egyik szövődmény.
Nem riogatni akarok. Azt viszont szeretném, ha felnőttként lenne végig gondolva, hogy mit csinálok és mi az amit ezért majd adnom kell.
Tudom-e vajon, hogy későb mit fizetek azért a kényelemért amit most élvezek? Van-e más megoldás? Akarok-e erre figyelni? Olyan-e a párom, aki bevállalja, vagy csak használ engem? Értékes vagyok-e annyira magamnak, és a partneremnek, hogy a párom vállalja a védekezést, ami neki nem okoz egészségügyi problémát?
Ezek nehéz kérdések, mégis érdemes feltenni, ha nem csak a mában élek, hanem vannak hosszútávú céljaim.
Remélem tudtam segíteni, vagy újfajta értéket találni!
Szeretettel: