|
Dr. Tidrenczel ZsoltFőorvos, szülész- nőgyógyász és klinikai genetikus szakorvosElérhetőségeim: E-mail: info@drtidrenczelzsolt.hu Honlap: http://www.drtidrenczelzsolt.hu |
Kérdezz-felelek
50 éves vagyok, több mint egy évtizede özvegy, két nehéz szülést vészeltem át 24 és 32 évesen. A császármetszés és a vékony méhfal miatt spirált nem alkalmazhattam, a hormontablettákat is csak 30 éves korig. Kondom, termékeny napok számításával óvtam magam, sikeresen. Sürgős esetekben néhányévente egy-egy Escapelle-t kellett meginnom. Általában 21-24 naposak voltak a ciklusaim, 3-6 nap vérzéssel.
A januári ultrahang vizsgálatkor a nőgyógyász azt mondta-lassan majd elmarad a menziszem, amúgy minden rendben. Itt-ott rövid hőhullám, verejtékezés gyakoribb, fitt vagyok és aktív, 5kg súlyfelesleggel.
Nemrég megismertem valakit s így a változókor kezdetén problémám adódott a nemi életemmel és a ciklusokkal.
Márciuig szokásos volt a ciklusom (4-én majd 20-én kaptam meg). Áprilisban teljesen kimaradt, majd május 1-jén és 21-én, júniusban 5-én és 24-én jelentkezett.
És július 4-n az óvszer bennem maradt a tartalmával. Megittam 12 órán belül az Escapelle-t. Utána 12-én és 20 -án volt aktusunk, de megszakítottan. A menstruációt még nem kaptam meg. Már 4-5 napja érzek alhasi fájdalmakat, érzékeny mellbimbókat, fejfájás jelentkezett. Tudom, hogy a sürgőségi tabletta káoszt okozhat.
Kérdésem: Mekkora esélyem van arra, hogy terhes maradtam? Mikor lenne reális a vérminta és a vizsgálat eredménye? Esetleg, mikorra tervezhető a terhességmegszakítás? Egyáltalán, ebben a korban a spirál és hormonkezelés mellett van-e megbizható védekezőmód?
Megértését és válaszát előre is köszönöm!
Pontosan nem tudjuk megmondani azt, hogy jelenleg mennyi az esélye a terhességnek. Tekintettel az életkorára, változókori panaszaira és vérzészavaraira, illetve arra, hogy aktust követően röviddel használt sürgősségi tablettát, a valós esély persze kicsi. Ha továbbra is késik a menszesz, érdemes terhességi tesztet csinálni és pozitiv esetben nőgyógyászhoz fordulni.
Az Ön életkorában a spirál, méhen belüli eszköz használata a legcélravezetőbb, hiszen rövid időn belül várható a ténylegese menopauza, melyet követően már nem szükséges védekeznie.