Kedves Andrea!
Egy nagyon nagy gonddal fordulnék Önhöz!5 éves a fiam és kb. 2 hónapja kezdődött nála az a probléma, hogy ő azt gondolja el,hogy mi "mindig ott hagyjuk valahol". Soha nem maradt ott sehol és nem is hagytuk ott de odáig fajult ez a dolog, hogy most már se óvodába sem pedig a nagyszülőkhöz nem hajlandó elmenni. Reggelente az óvónők úgy szedik szinte szó szerint e rólam, mert ordít, hogy én ne hagyjam ott mert biztos hogy nem fogok érte menni. Az elsők közt van akit elhozunk az oviból is.Mindig visszük magunkkal ahova csak tudjuk, soha nem jár szünetekben sem óvodákba és még is azt érzékeli a gyermekem, hogy mi őt otthagyjuk. Lassan már nem tudok ezzel a gonddal mit kezdeni, de a mindennapjainkat kezdi felemészteni.
Ha itthon van semmi baj, nincs vele szépen eljátszik de még akkor sincs baj ha valahova menni kell, csak egy fél órára se maradjon ott sehol.
Nem tudom, hogy hol rontottuk el vagy komolyabb itt a probléma ezért kérem az Ön segítségét!
Előre is köszönöm!