Üdvözlöm! Az a problémám, hogy amióta a második gyerekőcöm is kinőtt a kisbaba korból (13 hónapos, a nagyobb lassan 3 éves, ősztől remélhetőleg ovis lesz) sokszor azt érzem, hogy alig tudom kézben tartani őket és a háztartást - emiatt sokszor előfordul, szinte minden nap, hogy magamból kikelve kiabálok velük, amikor "rosszalkodnak" - főleg, ha balesetveszélyes dolgot csinálnak, vagy olyat tesznek, amiről eleve tudják, hogy nem szabad vagy bosszant engem. Az, hogy ez csinálják, az alapvetően nem baj, ettől gyerekek :-) - a baj az, hogy néha már torkom szakadtából üvöltök, ha úgy érzem, nem tudok hatni rájuk. Édesanyám ugyanezt tette és tudom tapasztalatból, hogy a gyerekek előbb utóbb immunisak lesznek rá, meg amúgy sem túl hatékony módszer és nem is vagyok emiatt büszke magamra... (Viszont egy-két kivételtől eltekintve nem alkalmazok még csak fenékre vagy kézre csapást sem, - ezt is édesanyám nyomán, neki is sikerült az elpáholásom nélkül felnevelnie engem.) Van esetleg valami jó ötlete vagy módszere, hogy kiabálás nélkül is elérjem a kívánt hatást és tekintélyt szerezzek? Hogyan tartsam kordában a türelmetlenségemet és a gyerekek (főleg a nagyobbik) szófogadatlanságából fakadó frusztrációmat? Le lehet szokni a kiabálásról (mert anyukámnak nem sikerült :-( )? Információnak még annyit, hogy a nagyobbik születése óta itthon vagyok, a férjem dolgozik - és az összes többi családtag is - így segítséget nem kapok, sem a gyerekfelügyelet sem a háztartás terén, nem nagyon tudok kikapcsolódni. A gyerekekkel nagyon jó a kapcsolatom és mind a ketten kiegyensúlyozottak és vidámak (persze a 3 éves azért alaphangon hajlamos mostanában a dacolásra). Előre is köszönöm válaszát: R