|
Kérdezz-felelek
Olyan problémával fordulnék Önhöz, hogy van egy lassan 9 éves kislányom, aki mindig zárkózott volt. Tegnapi napon beszéltem az osztályfőnökével, aki kifejezetten aggasztónak tartja a zárkózottságát. Ami problémát jelent nála, hogy nem nyit a társai felé. Van barátnője (több is), azonban velük csak akkor játszik, ha ők odamennek hozzá és hívják. Ha nem hívják, akkor ül a padban vagy az udvaron áll egy helyben. A szívem szakadt meg, ahogy mesélte a pedagógus, hogy mennyire magányos. Szeretik a társai, tehát amikor együtt játszanak, akkor passzív ugyan (megy mások után inkább), de játszik és pozitív a kapcsolat a játszó felek között. A másik probléma vele kapcsolatban, hogy az érzelmeit nem vagy csak nagyon nehezen mutatja ki. Iskolában szinte alig (csak ráhatásra). Sem a pozitívat sem a negatívat. Főleg talán ez utóbbi aggaszt. Előfordult már, hogy osztálytársa ütögette a fejét vonalzóval, a tanító néni némán próbálta rábírni, hogy szóljon, direkt nem szólt rá az ütögetőre, míg a lányom nagy nehezen, több perc elteltével mondta meg a tanító néninek, hogy őt ütötték és ez nem jó neki. De addig tűrte. Azt is csak ráhatásra jelzi, ha nem érti a feladatokat. Előfordult már olyan, hogy nem értett valamit és egyesre írta meg a dolgozatot, mert nem szólt, hogy nem érti. Én próbálom bíztatni, hogy a tanító nénik segítenek, bízzon meg bennük, időnként vannak sikerek, de alapvetően a probléma fennáll, hogy nagy nehezen mutatja ki az érzéseit, félelmeit. Itthon teljesen más, itthon ő a társaság középpontja a családban, de csak a legszűkebb családban. Viszont a negatív érzéseiről itthon is nagyon nehezen beszél. Mivel ismerjük, ezért rögtön észrevesszük, ha valami nem stimmel nála, azonban hosszas győzködés után ossza ezt csak meg velünk.
A tanítónéni javasolta a pszichológus igénybevételét.
Kérném véleményét, hogy hogyan tudnánk oldani ezt a zárkózottságot.
Hangsúlyozni szeretném, hogy nem megváltoztatni szeretnénk (én sem és a férjem sem egy társaság középpontja, tehát valószínűleg ezt látja és örökölte is), azonban az érzései kinyilatkoztatását és a társai felé való nyitottságot (nyitottABBságot) szeretnénk, ha sikerülne elérni.
Válaszát előre is köszönöm!
Saldinger Hajnalka.
Egyet értek a tanító nénivel, az ön által leírtak alapján, valóban gyermekpszichológus segítsége szükséges. Keressenek meg egy jó gyermekpszichológust, aki segíthet átlendülni ezen az állapoton. Ez akár évek munkája is lehet, de azt gondolom, hogy a szülői mintán felül, ennek a viselkedésnek érzelmi okai vannak, amelyeket személyes konzultáció során fel lehet tárni, és annak megfelelően kezelni.
Üdv. :