|
Kérdezz-felelek
Elkezdődött az iskola, és ez késztetett levélírásra életemben először.
Fiam 13 éves, magányos és szorongó.
Mi, a szülei is azok vagyunk, de szerencsére egymással és magunkkal szemben is őszinték, meg tudjuk beszélni a dolgokat, figyelünk egymásra. Pszichológus évek alatt mindkettőnkön rengeteget segített, sokat változtunk, de az igazi barátok valahogy elkerülnek bennünket. Nincs akikkel leugranánk a Balatonra, akikkel elmennénk sörözni, vagy csajos vásárlónapot tartanék.
A fiam (tőlünk tanulva) szintén szorongó alkat, próbál barátkozni, barátokat áthívni, de őt nem hívják. Elkerülte őt a haverokkal való kerti sátrazás és még sok minden más nyári élmény, amit most is évnyitókor tudott meg. Kiborult. (Sajnos testvére sincs, akivel játszhatna)
A szülőkkel mi is próbálunk barátkozni, mi szoktuk a szülőtalálkozó partikat szervezni, de mi nem vagyunk meghívottjai egy-egy szülők közti baráti összejövetelnek, kirándulásnak, stb.
Mindketten egyetemet végzettek vagyunk, középvezetőként dolgozunk. Több szempontból okosabbak vagyunk mint sok felsővezető, de persze nem annyira talpraesettek, élelmesek és életrevalók.
Kisfiunk viszont még csak nem is jó tanuló, sportban, rajz és egyéb készségekben sem tudott olyat elérni, ami növelné az önbizalmát. Mindig van valaki aki a kipróbált dologban jobb. Ezért inkább itthon számítógépes játékokat játszik, de informatikában is jobbak nála a többiek.
Magunk miatt már nem annyira aggódunk, ez van... De el vagyok keseredve, hogy mi lesz így a fiammal? Megváltozhat-e egy személyiség úgy, hogy igazi ÖNBIZTONSÁGot szerez, és más lesz a kisugárzása, ami miatt ragadhatnak rá a barátok? Persze, hogy ő is járt pszichológushoz! Mit tehetnénk még?
Köszönöm: Aliz (44 éves aggódó anya)
Elolvastam a levelét és azt gondolom, hogy az önbizalom a kisfiánál fejleszthető, csupán meg kell találni a számára megfelelő területet, ahol ő önmaga lehet és egy jó gyermekpszichológust, aki támogatja út az útkeresésben. Kitartást önöknek, azt gondolom hogy még semmi nincs veszve.
Üdv. :