Olvasói kérdésKedves Andrea!
A segítségét szeretném kérni! 9 éves kisfiammal kerültem kellemetlen helyzetbe. 4 éve jár szertornázni, egy éve jött egy új kisfiú, aki most 7 éves. Az én kisfiam, Boti már az elejétől kezdve nem kedvelte, aminek hangot is adott. Többször csúnyán odaszólt neki, állítása szerint a kisfiú nagyon idegesítő, mindig "menőzik", nagyokat mond, úgy helyesel a többiek beszélgetésére, hogy azt se tudja, miről van szó....Mondtam Botinak, hogy így nem szabad viselkedni, nem bánthatja szóval sem a másikat, hogy próbáljon ne foglalkozni vele, ne is figyeljen rá. De nyilván ezt könnyű mondani, gyerekként megtenni annál nehezebb. Sajnos a kisfiú anyukája nagyon félti a gyerekét, meglátásom szerint túlságosan is, állandóan ellenőrzi, kérdezgeti, szomjas-e, volt-e pisilni, nem éhes-e, stb....A kisfiú azonban sokszor flegmán beszél vele, múltkor odahajította neki a papucsát, hogy az anyja pakolja el. A kisfiú elsős, az anyuka azt panaszolta még nyár elején, hogy a kisfiúnak nincsenek barátai az osztályban. Már májust írtunk, amikor az anyuka szólt nekem, hogy a kisfiát Boti hónapok óta piszkálja, beszól neki, csúnyákat mond rá(hülye b***m, b***meg, stb....) Az anyuka nagyon kiakadt, kérte, hogy beszéljek a fiammal. Én is mérhetetlenül pipa lettem, nem gondoltam, hogy Boti ilyet tesz. Az anyuka elmondta, hogy a kisfia sírva ment haza, hogy őt mindig bántja a fiam. Amint írtam is, beszéltem Botival, többször is megbeszéltük a dolgokat. Ő azt állítja, már nem szólogat be a kisfiúnak, de hogy értsem meg, ha tehetné, kikergetné az edzésről, olyan idegesítő a gyerek. Az edzővel beszéltem, ő azt mondta, nem kell ezt olyan komolyan venni, kisfiúk, hierarchia van, egymás közt felállítják a maguk rangsorát. Konfliktus pedig kell ahhoz, hogy szocializálódjanak, egymás közt megoldják a problémáikat. Azt mondta, majd ezt ők ott bent megoldják, beszélgetéssel, játékkal, stb. Ne aggódjak, a kisfiammal nincs semmi gond, okos, ügyes, minden rendben van vele. Azonban az anyuka ezt nem így látja. Kaptam tőle egy lejárató levelet, amiben Botit egy kezelhetetlen, rossz gyereknek állítja be, aki gonosz a társaival. Ugyanakkor az ő kisfia állítása szerint soha nem piszkálta Botit, nem is tenné, mert ő nem erre neveli. Nagyon csúnya levél volt, a gyomrom egy dióéhoz hasonlítható azóta. A levelet elküldtem az edzőnek. Teljesen ledöbbent. Ő azonban úgy látom, nem akar igazán állást foglalni, konfliktusba kerülni az anyukával(hisz akkor a gyerekét elviheti, miközben szükség van az utánpótlásra...) Azt tanácsolta, legyek én az okosabb, ne is foglalkozzak az anyukával, nézzem levegőnek. Igazából ezt a legkönnyebb mondani...
Botiról annyit tudni kell, hogy első gyerek, 3-an vannak tesók, itthon is van vitatkozás, kiabálás, egymás piszkálása, de nem kirívó. Vannak barátai az iskolában, többen is, nyáron is találkoztak. Jó tanuló, jó sportoló. Tény, hogy nem egy angyal, elég erős jellem, nem szereti, ha a kisebbek megmondják a tutit, ha szerinte hülyeségeket beszélnek. Ha valami nem tetszik neki, azt szóvá is teszi. Azonban még sincs akkora önbizalma, mivel ha egyedül kell elintéznie, megoldania valamit, akkor az nehezen megy vagy nem megy, inkább kerüli. De ez szituációfüggő.
Boti egyik este teljesen magától elkezdte mondani, hogy ahhoz tudná hasonlítani ezt a helyzetet(nem beszéltem neki sem a levélről, sem az anyuka nevelési módjáról), mintha volna egy kötél, amin szépen sorban tekerednek a szálak és a kötélen van egy csomó. Ez a csomó a kisfiú. Nagyon meglepődtem ezen. Őt legalább annyira bántja ez a kialakult helyzet, mint engem, sőt, ő egész nap együtt van ezzel a kisfiúval.
Egy szülőtől hallottam, hogy Boti csinált olyat az edzésen, amikor egyedül volt, hogy motyogott, ilyeneket, hogy "menj innen", "nem vagyok itt", "tűnj el", "hagyj békén", "ez nem én vagyok". Ez a szülő (elég jóban van az anyukával) azt mondta, hogy vigyem pszichológushoz a fiam, mert ez olyan, mint ahogy egy skizofrén egyén viselkedik. Én nagyon meredeknek vélem ezt, nem foglaltam állást. Inkább ledöbbentem azon, amit mondott. Én inkább arra gondolnék, hogy próbálja a terhet levenni saját válláról, ha nincs ott, nincs probléma. Azt szeretné, ha a kisfiú nem lenne jelen, és ezt hangosan magának mondja....
Igazából az a problémám, hogy nagyon nehezemre esik nem tudomást venni az anyuka sérelmeiről, pláne, hogy naponta találkozunk, de nem érzem annyira súlyosnak a problémát, hogy ekkora terhet rójon mindnyájunkra. Viszont ő nem kételkedik a fia őszinteségében, így nem is tudom meggyőzni se semmiről.
A levélben az anyuka állítja, hogy Boti manipulál engem, elhiteti velem, hogy ő nem csinált semmit(ami nem igaz, mert Boti beismerte, hogy piszkálta a kisfiút), sunyin mindig úgy piszkálódik, hogy azt senki se lássa.
Boti azt állítja, hogy a kisfiú szerinte nem mond igazat az anyukájának, de tudja, hogy az anyukája őt védi és ezért meri ezt csinálni. Letagadja, hogy ő tenne bármit is, nem csak Botival szemben, de másokkal szemben is, ha rászólnak.
Ez a helyzet számomra nagyon nehéz, nehéz mindegyikőnknek. Szeretnék túljutni rajta, de nem tudom, mit tehetnék? Én beszélgetek sokat Botival, de nem szeretném terhelni, neki sem könnyű. Mit lehet tenni egy ilyen szülővel? Meddig mehet ez így? Mi lesz ezután?
Nagyon várom őszinte válaszát! Köszönettel, egy kétségbeesett anyuka