Balogh Andrea

Balogh Andrea

Gyerekpszichológus
Kedves Kérdezők! Csak a 4-30 év közötti korosztályban előforduló pszichés zavarokkal forduljanak hozzám!

← Összes kérdés

Olvasói kérdés
Kedves Andrea!

6 éves kisfiammal kapcsolatban lenne egy kérdésem.
A fiam a múlt héten kezdte el az iskolát, és minden egyes reggelünk sírással és alkudozással kezdődik, hogy nem akar menni meg hogy hamarabb menjünk érte….
És a mai nap folyamán egyenesen pánik szerűen sírt, hogy ö nem akar ott maradni az iskolában.

Ebből kifolyólag gondoltam rá hogy itt az ideje külső segítséget bevonni nehogy még jobban rosszabbodjon a jelenlegi állapot ..
Igazándiból a probléma az ott kezdődik ha ott kell maradnia a gyereknek valahol egyedül.

Én úgy gondolom hogy ennek a legfőbb oka, amikor már szépen kezdett rólunk leválni akkor sajnos betörési kísérlet áldozatai lettünk, amit megakadályoztam.
de sajnos a gyerek egy hónapig amikor elkezdett besötétedni a félelem miatt már ott állt mellettem és nem tágított mellőlem.

próbáltuk lelkileg erősíteni, biztonság érzetet adni neki (+még egy kutyust is hoztunk ami figyel este) ami részben sikeres volt.
Azt viszont azt még nem sikerült elérnünk hogy külön szobában aludjon…

amúgy meg összességében nincs semmi gond a gyerekkel, nagyon szeret mozogni, sportolni, étvágya jó.
az egész napos ülőmunkából kifolyólag én a szabadidőmben küzdősportot űzök. Ez felkeltette a gyerekem érdeklődését és a múlt héten elkezdett ö is járni.
Én úgy látom hogy ez jó hatással van rá, nagyon lelkesen és felszabadultan csinálja. De azt hozzá kell tenni hogy a feleségem az ott van a látómezejében.


mielőbbi Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel.
Petrovánszki Miklós
Szakértői válasz
Kedves apuka!

Elolvasva a levelét azt gondolom, h egyrészt szeparációs szorongás, másrészt pedig a betörési kísérlet fel nem dolgozása állhat a kisfia viselkedésének a hátterében. Amennyiben még mindig fenn állnak a kisfiánál az ön által említett viselkedésbeli tünetek, keressenek meg és szívesen segítek neki a feldolgozásban. Elérhetőségem: 30-355-0177.

Üdv.:
Balogh Andrea2015. 09. 20. 08:53Még nincs értékelés

Kérdeznél a szakértőtől?

Tedd fel kérdésedet – a szakértőnk igyekszik válaszolni.

Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást.