Kedves Éva!
Nem tudom, hogy kérdésemmel megfelelő helyen járok-e.
Férjemmel 3 éve vagyunk együtt, másfél éves a kisfiunk. A mi kettőnk kapcsolata jó, de távkapcsolatban élünk és ezek a körülmények nehezítik a mindennapjainkat, kommunikációnkat. Három havonta találkozunk és mégis így próbálunk családként működni.
A problémám ott kezdődik, hogy szeretnénk még egy kisbabát. A férjem nagyon szeretné én félek tőle. Több éve már, hogy egy kislány időközönként megjelenik álmaimban. Ugyan az a kislány, csecsemőtől kisgyermek korig különböző életkorban. Álmaimban ettől a kislánytól félek, menekülök előle, de ő anyának tekint engem. Én nagyon aggódó típus vagyok. Terhességem, szülés alatt - és még most is - folyamatosan aggódom a fiamért is. Az agyam valamiért összekapcsolja ezt az álmot a még meg sem született gyermekkel és ez gátol, hogy merjek vállalni még egy babát. Szeretnék szabadulni ettől az álomtól, a kislánytól való félelemtől.929
Tanácsát, segítségét megköszönve:Maria

Kedves Éva!
Érdeklődni szeretnék, hogy a kineziológia tud-e segíteni, ha erőtlen vagyok, hangulatingadozásom van, s candida betegségem, s ha igen hogyan?
Mit tudok tenni, hogy energiám legyen?
szép hétvégét, Gitta

Üdv. 30 éves férfi vagyok. A barátnöm az éjszakai életbe dolgozott amig meg nem ismerkedtünk. Sajnos nagyon féltékeny vagyok nem tudom kontrollálni érzéseimet! Már 3 éve élünk együtt,és sajnos ez a munka miatt azt sem tudom elviselni ha más férfira néz,vagy ha elmegy bevásárolni! 2 honapja derült ki hogy már nem szeret annyira,pedig nagyon szerelnes volt belém. Sokszor szerelmes zen3ket hallgat és csak bámul elöre,ha kérdezek tölle dolgokat,hogy miért,akkor felvan háborodva. Ha megkérdezem hogy szeret-e,azért is ideges. Szinte mindenért. Mindig meglepem valami csekélységekkel! Virág,apró,szerelmemre utaló ajándékokkal! Igaz hogy sokszor megkérdezem tölle hogy valaki miatt nem szeret már annyira? Válaszokra akarom bírni! Elmondja mindig hogy nem csalt meg soha,nem kell neki senki! De valamiért nem tudok megbízni benne! Mit tehetnék hogy bízhassak? Nem akarom elveszíteni. Segitsen! Köszönöm.

Kedves Éva!

36. hétben járó, 27 éves kismama vagyok. A férjemmel 9 éve alkotunk egy párt, 3 éve vagyunk házasok, első gyermekünket várjuk. Kapcsolatunk sosem volt viharos, de a mindennapos súrlódásokkal mi is küzdünk. Az elmúlt egy hónapban azonban sokkal több konfliktus alakult ki köztünk, mint korábban, és nem tudom, mivel enyhíthetném a bennem lévő feszültséget. A férjem a munkája mellett egyetemet és egy OKJ-s tanfolyamot is végez egyszerre. Emiatt sokszor kimerült, feszült, türelmetlen. A gondok akkor sokasodtak meg, amikor tartós táppénzre jöttem a munkahelyemről. A férjem roppant mód haragszik, ha nap közben bevásárolni megyek (nem élelmiszer), vagy találkozom az ismerőseimmel (szerinte lefárasztom magam), de a főzésben, hozzávalók beszerzésében, takarításban nem számíthatok tőle segítségre ("ő egész nap dolgozik"), sőt, számon kéri, ha valami nem az ő elképzelése szerint van megcsinálva (csak felporszívóztam, de nem mostam fel, pedig "más dolgom se lett volna"). Emellett sokat beszél arról, hogy mi mindent fog a születendő gyermekünkért megtenni, én meg közben úgy érzem, én nem érek annyit, hogy áldozatot hozzon értem. Pár hete bejelentette, hogy a kórházból való hazajövetel után nem marad itthon velünk, hanem édesanyját küldi majd át, mert ő "úgysem tudna mit csinálni idehaza", az apanapokat majd a közelgő vizsgái előtt venné ki. Ez annyira felzaklatott, hogy azóta a legkisebb konfliktusra is hevesen reagálok, és a veszekedések nagyon elmordulnak. Hiába magyaráztam el neki, hogy NEKEM szükségem lenne akkor a lelki támogatására, érzem nem érti, mire gondolok. Nem tudom, hogyan tudnám magam túltenni ezen a lelki állapoton, mert nagyon rossz irányba tereli a párkapcsolatunkat. Próbálok arra koncentrálni, hogy nem bántani akar, csak másként látja a dolgokat, de ez most nem segít.
Kérem segítsen abban, hogy milyen módszerrel tudnám magamat megnyugtatni és ezt a szorongást feloldani magamban, hogy több türelemmel elkerülhessem a további veszekedéseket.
A segítséget előre is köszönöm!
Csilla

Kedves Éva! Párommal 14 éve vagyunk eggyütt 4 gyermekünk van,ez idö alatt párom nem csalt meg,legalábbis nem tudok rola,van egy barátnöm 7 éve ez idáig semmi nem történt de áprilisban egyszer és kb 3 hete chatelt a párom a barátnömmel számomra kétértelmü volt (szexuális támárol)megkérdeztem a párom tetszik e neki a barátnöm de azt mondta nem, nem is vonzo,csak hülyéskedtek barátnöm is ezt mondta de én nem tudom mit higgyek,barátnöm is férjnél van ,eléggé hullámzo a házassága és szeret kacérkodni a pasikkal,az igazsághoz az is hozzátartozik hogy köztünk az elmult honapokban eléggé lecsökkent a szexuális eggyütlét,én ezen igyekszem javitani mert ez sajnos miattam alakult igy de most attol félek hogy a férjemnek lehet hogy tetszik a barátnöm,vagy az lehet hogy a szexuális hiányát vetette ki a barátnömre? Mondtam a férjemnek hogy váljunk el de ö nem akar azt mondja szeret én is szeretem öt de nem tudnék ugy élni vele hogy közben más tetszik neki ön szerint mit tegyek? Válaszát elöre is köszönöm!

Kedves Éva!
30-as éveiben járó nő vagyok, párom 40-es éveiben van, kamasz(os) vonásokkal. Attitűdökkel. Más a szemléletmódja dolgokban. Távkapcsolatban vagyunk, így is nehéz tud lenni vele. Arról van szó, jó ideig nem volt munkája, most nemrég végre talált egy állami céget, olyan munkát amit szeretett volna. Neki sajnos az állami cégek jelentenek biztonságot. Előtte a tartalékait élte fel. Lázadó. 40-es éveiben járó férfi és lázad, mint egy kamasz. MIért? Elég temperamentumos tud lenni. Felmérgesíti magát és kész, nem lrdekli, ha nem lesz munkája. Még próbaidőn van ám nem bír magával. Igazságérzete is van neki, ám lázadó. Sajnos neki van egy durvább modora és stílusa mikor mérges. A szülei 10éves korában elváltak, ezt érzékelni rajta. Érzékelem azt rajta, hogy bizonytalan, nem lehet neki tanácsolni semmit, meginghatatlan, öntörvényű. Persze van neki szép oldala is. TUdom, hogy az ő életét saját magának kell megoldania. De mitől maradt ő ilyen lázadó? Némileg éretlen személyiség is. Pedig éveken keresztül katona is volt. Mitől maradt, lett ő lázadó? Érdekes gondolkodásmódja tud lenni. Az élet dolgaiban amikor kell nagyon ott van, komoly és eszes. A lázadását nem tudom mire vélni. Hol egy komoly felnőtt, hol éretlen, hol lázadó. Miért? Köszönöm segítségét. Mono

Kedves Éva!
Az én történetem azt hiszem nem egyedi, de sajnos már a férjemmel nem tudunk megoldást találni, ezért fordulok Önhöz.
Az első férjemtől 4 éve váltunk el, született 2 gyermek ebből a házasságból, most 10 és 7 évesek. A jelenlegi férjemmel 2 éve 8 hónapja vagyunk együtt. A két lányom még mindig nem tudja elfogadni a férjemet, amit sikerül felépítenünk, elérnünk náluk erkölcsileg két hét alatt, azt a rendes láthatással az édesapjuk által kéthetente lenullázódnak. Nagyon sokat foglalkozik velük a férjem: beszélget velük, programokat talál ki nekik, megy értük az iskolába stb. Tulajdonképpen a saját gyermekével nem foglalkozik ennyit, mint az én két gyermekemmel, ezért is esik neki rosszul, hogy a lányok nem fogadják el Őt. Ezt látjuk a testbeszédjükön, nem őszinték stb. Ragaszkodni ragaszkodnak hozzá, de csak addig míg kapnak élményt, szórakoztatást tőle. Az apjuk teljesen mást tart fontosnak mint mi, nálunk a szeretetet tartjuk fontosnak, ő meg az anyagiakat. Ez a különbözőség mindig mutatja magát, ellenünk is beszélnek az apjáéknál, mi meg tiszteletre, becsületre ösztönözzük őket. A volt férjem a mai napig nem engedett el minket, pedig már új családja van, nem engedi, hogy a lányai értékeket tanuljanak a férjemtől, minden próbálkozásunkat keresztülhúzza egy szóval, vagy arckifejezéssel, amit persze a lányok egyből érzékelnek, és nagyon meg akarnak az apjuknak felelni. Mindent kipróbáltunk már, többszöröztük az energiánkat velük kapcsolatban, csak adtunk adtunk, de ahogy az apjáékhoz mennek ezt mind felejtik, és nem is állnak ki magukért, értem az anyjukért sem. Nagyon el vagyunk keseredve, hogy a lányaim szinte semmit nem vesznek át tőlünk, amire tanítjuk őket a férjemmel, olyan mintha szembe mennénk az árral. A férjem már teljesen kikészült, én meg őrlődök a lányaim meg a férjem között, ami persze feszültséghez vezet közöttünk., a rengeteg beszélgetés ellenére is, férjem szerint ezt csak már én tudom megoldani.
Ön szerint mitévő legyek? Válaszát előre is köszönöm.

Kedves Éva!
A párom "bajban" van. 40-es éveiben jár. Rájöttem már nagyjából a probléma gyökerére. Most tavasszal lesz 3éve, hogy nincs munkája. Sajnos a hozzáállása sem jó. Számtalanszor igazolt már az élet, hogy azért meg hallgathatna dolgokban de nem hallgat rám, mondván, hogy tapasztalatlan vagyok. Mikor mondtam neki szépen, hogy keressen munkát, nagy mellénnyel volt, hogy ráér még. Most pedig szembesül a kudarcokkal. Sajnos elég merev, makacs, önfejű gondolkodású.
Találtam egy cikket ami számomra részben választ adott a párom természetére. Pár sort írok belőle. Mereven ragaszkodik a szabályokhoz, mániákus rendet tart maga körül. EZek az emberek nagyon merev gondolkodásúak, megingathatatlanok. Mindenáron ragaszkodnak az elveikhez. Ők a késői gyerekkorban szenvedték el az anya nyújtotta biztonság hiányát, vagy fojtogató közelségét. Az ő sorvezetőjük az életben az a szabályrendszer, amit megtanultak az anyjuktól. Felnőtt korukban is a gyerekkori nirmák uralják életüket. Félnek a változásoktól.
Arra rájöttem, hogy a párom kiegyensúlyozatlan, azt elmondta, hogy anyjuk a kamasz korukban nem foglalkozott velük, mert a 10évvel fiatalabb nevelőapjukkal foglalkozott. Párom 10évig katona volt. Valahonnan van benne egy nagyobb fokú kényelem. Érzékelni rajta, hogy meg van rekedve. Azt sem fogadja el, hogy az önéletrajz hogyan lenne helyes. Olyan, mintha akarna is munkát, meg nem is. NEm gondolkodik el rajta, hogy lehet, hogy az önéletrajzán változtatni kellene. A fénykép sem jó minőségű rajta. Próbáltam neki mondani a kineziológitát, hogy nekem is segített, azt mondta ő a maga pszichológusa, és, hogy ő nem hülye. Elég nehéz féléven van túl, kegyeleti dolgokat kellett intéznie. Anyukájából is olykor eléggé besokkal, persze neki ezt nem mondja, a háta mögött morog. Nem tudom mi lesz ennek a vége. A merevsége és a rossz gondolkodásmódja miatt elég neház természet tud lenni. Sajnos ez miatt elég zárkózott, nem nyit dolgokra. Régebben azt mondta ez a munka azért nem jó, az amazért. Ez a merevsége okozza benne a rugalmatlanságot is dolgokban. Sajnos ez a (berögzült )szabályrendszere kihat több területre. Érzem és tudom,. hogy szüksége van rám, bár ez miatt sajnos nehéz tud vele lenni. Távkapcsolatban vagyunk. Gondolhatja Éva egyébként is nehézkes tud lenni állást találni, hát még a párom természetével. NEm tudom mire fog ez vezetni.
AZt nem tudom hogyan tud a párom saját magának a pszichologusa lenni? Anyukája azt mondta a párom apukája volt ilyen, mint a párom. Munka területén. NEm tudom. Azt tudom, hogy a párom is hasonlóan merev szabályrendszerű és nehéz természetű tud lenni, mint apukája volt. Ráadásul gondterhelt és kicsit depis. Mi lesz így a párommal? Hová fog vezetni ez az út így?

Udvozlom!
En egy igen kulonos kerdessel keresem meg Ont. Parommal 4 honapja vagyunk, elunk egyutt. Egyedul nevelte gyermeket, mert az elozo parjaval sajnos szet mentek. Az aznyukanak volt mas sikertelen parkapcsolatai, de ebbol a gyermek nem vett eszre semmit. Az anyuka nem szerette volna, ha mindenbe bele lat a gyermeke. Most egy olyan helyzetben vagyunk, amikor az anyuka, egy No mellett talalta meg a boldogsagat. Igyekeztuk ugy csinalni a dolgainak, h a gyermek semmit se vegyen eszre belolole. Nem szerettuk volna, h serules erje. De valahogy vagy megerezte, h anyukaja es koztem van valami kotodes, vagy en nem is tudom mi, de egyszer haza allitott a gyermek, es azt mondta, h az O ovodai pajtasa, aki fiu, nem a baratja, hanem a szerelme. Mindketten megijedunk, h mit is tegyunk. Sikerult elmondani, es megertetni Vele, h ez egy butasag, ez nem jo dolog. Ez utan a Mi kapcsolatunk teljesen megromlott. Onkentelenul az anyuka, mindentol elzart kizart engem, es a kapcsolatunkat is. Mi meg tudtuk beszelni, de egyenlore meg nem tudjuk, h mit is tegyunk azert, h mi is 3an egyutt tudjunk maradni. nagyon nehez szituacioban vagunk, mert sem most, se a kesobbiekben sem szeretnenk ha barmelyik fel is serulne. segitsen kerem abban, h hogyan tudnak megoldani ezt a kerdest. A gyermek meg kicsi, formalhato, de elmondani neki azt, h az anyukaja egy Novbe szerelmes, ugye hat nem lehet. A gyermek meg az anyukajaval alszik, nincs kulon szobaja. lopott pillanatokat tud csak adni nekem, de hat a rohano vilagunk miatt, ez igen keves mindkettonknek. hogyan es mit tudunk tenni, h egyutt lehessunk mind a 3an. koszonom figyelmet, es varom a valaszat. Akar szemelyesen is elmegyunk valami tanacsadasra, mert szeretnen egyutt elni, es egyeszseges eletet.

Kedves Éva!
Nárcisztikus személyiségzavarral küszködő férjemmel több mint két évtizede szenvedek.Kérlek adj tanácsot,hogyan kell az ilyen embert kezelni, mielőtt teljesen tönkretesz.Hogyan fogjam fel az ő állapotát?Szerinte ő maga a tökéletesség,szó sem lehet arról,hogy terápiát kéjen.Vagy egyszerűbb menekülni?Köszönettel:Eszter

Kedves Éva!A segítségét szeretném kérni.Kb.3évvel ezelőtt csináltattam egy szerelmi kötést(már tudom hogy nem kellett volna)Akkor aki csinálta,azt mondta,hogy "mi"együtt leszünk.Aztán se veled,se nélküled kapcsolat lett belőle.Most levetettem a kötést(1hónapja),mert több volt a fájdalom mint a boldogság.De sajnos az én érzéseim megmaradtak az illető iránt,azonban Ő elfordult tőlem,még beszélni sem akar velem.(nem tudom hogy azért-e)Nem tudom Őt elengedni,egyik nap erős vagyok,a másik nap pedig semmi életkedvem nincs.Azt szeretném kérdezni,hogy mit csináljak,Ön mit javasolna?Esetleg közelebb( mert vidéken lakom)ha felkeresnék egy kineziólógus szakembert,az segítene?Több kezelés is kellene,vagy egyszeri alkalom is segítene?Köszönöm a válaszát:Viki

Kedves Éva!

Régóta foglalkoztat ez a kérdés és nemigen tudom, hogy mi a jó. Leginkább mi a jó a gyerekeknek.

A férjem és a testvére nagyon különböznek egymástól, mint Jockey és Bobie Ewing. Nem is tudom, hogyan lehet ugyanaz az apukájuk anyukájuk, semmi közös nincs bennük (a szüleiket leszámítva). Persze ebből adódóan vannak nézeteltérések, veszekedések és ami a fontosabb állandó feszültség nem csak kettejük között, hanem a két család között is. Őszintén megvallva én sem kedvelem túlzottan a sógoromat. Nekem feláll a szőr a hátamon, ha családi összejövetel van és ők is ott vannak. Annyira más nézeteket vallanak, mint mi, mindenről, házasságról, vallásról, az életről, gyerekekről stb. Jelenleg nem vagyunk beszélőviszonyban. Úgy vélem ezt leginkább anyósom gyötri meg, hisz egyik szülő sem nézi jó szemmel, ha a gyerekei ennyire "ellenségei" egymásnak, ennyire nem jönnek ki egymással.
A kérdésem az, hogy
1.
ilyenkor mi a legjobb? Erőltessük a dolgot és járjunk össze, csak azért mert egy család vagyunk, csak azért, hogy anyósom láthassa együtt a családot, a négy unokát és azért hogy a gyerekek legyenek együtt az unokatestvéreikkel? Csináljunk úgy, mintha? Hisz a feszültség érződik, a gyerekek meg pláne megérzik.
Én sem egy összetartó családból jöttem, de mindezek mellett szeretném a gyerekeimet úgy nevelni, hogy a család a legfontosabb, ami erőt, megbecsülést, segítséget, önzetlen szeretetet, figyelmet ad. A testvér az, akire mindig lehet számítani, hisz egyszer a szülők elmennek és majd csak ők maradnak egymásnak. A "testvéri igazságosság" nem azt jelenti, hogy mindenki ugyanannyit kap mindenből, hanem akinek almára van szüksége annak almát adunk akinek körtére annak körtét. És nem akkor adjuk a körtét amikor a másiknak az almát, hanem akkor amikor szüksége van rá. Pl. Csak azért vegyek nadrágot mindkettőnek, mert az egyiknek elszakadt a másiknak semmi baja? Egy idő után ezt nem lehet anyagilag sem bírni.

2. hogy nevelhetem így a gyerekeimet, mikor nem ezt a példát látják, ill. érzik? Akkor hiteltelenné válunk a férjemmel? Úgy gondolom itt nem a szavak, nem a tettek, hanem leginkább az érzelmek a fontosak, az, hogy mit éreznek a gyerekek, nem csak az, hogy mit látnak, hisz az érzés véleményem szerint sokkal meghatározóbb, sokkal inkább végigkíséri az életünket.

Nem tudom mit csináljak. Ha csak rólam lenne szó, nem érdekelne, megszakítanám velük a kapcsolatot, mert semmi értelme. De itt van a férjem, akinek mégiscsak a testvére, itt vannak a gyerekeim, akik unokatesók, nagy és boldog család (bensőséges nagycsaládi karácsonyok) nélkül fognak felnőni és itt van nem utolsó sorban anyósom, akit bár nem szívlelek teljesen, de meg tudom érteni hisz én is anya vagyok. Hogy lehetne úgy, hogy mindenkinek jó legyen? Hagyjuk inkább és élje mindenki a maga életét majd az idő megoldja vagy tegyünk érte, hogy jobb legyen és mi van ha "Jockeyék" nem együttműködők?
És persze félek attól, hogy én is így járok, hogy a gyerekeim is ilyen "rossz" testvérek lesznek mint az apjuk és nagybátyjuk.

Válaszát előre is nagyon köszönöm

"Pamela"

Sziasztok.
Úgy érzem a házasságom annyira megingott, hogy fogalmam sincs mit tehetnék. No, de kezdjem az elején:
Kb. másfél évvel ezelőtt kiderült, hogy a férjemnek viszonya van egy másik nővel, akit én is ismerek. Az egész életünket átbeszélték, tehát nyitott könyv előtte a gondjaink, még a mindennapi gondok is. Amikor kiderült tagadta egy ideig,de aztán be kellett ismernie, kész tények elé volt állítva. Akkor azt mondta, hogy azért mert nem foglalkoztam vele eleget. Alá is írom ezt, mert nagyon belemerültünk a hajszába. Nem volt és nincs is bűntudata azóta sem a történtek miatt. Elég furának tartom. Nekem biztos lenne. Megígérte, hogy többet nem folytatja a viszonyt, mert a családja fontosabb mindennél. Telik az idő és teljesen biztos vagyok benne, hogy még mindig beszélnek, ha nem is találkoznak. Ő persze tagad mindent, de sajnos nem hiszek neki. Többször is eljátszotta már a bizalmamat. Mindenhová magával viszi a telefonját, nehogy belenézzek. Mostanra már fogalmam nincs mit tehetnék. Csak altatókkal alszom és nappal is csak nyugtatókkal tudom leküzdeni a gyomorideget. Úgy érzem az egészségem nagyon károsult. 24 kg-ot fogytam az elmúlt 1 év alatt és még mindig fogyok. Időnként bármit eszek, iszok kipakolom,mint egy anoraxiás. Kérlek segítsetek, hogy megoldjam ezt a helyzetet!!!
Mit kell tenni ebben az esetben?

l
Szép estét!Nem is tudom hogy kezdjem ,24 éves nõ vagyok, párom 36.öt éve vagyunk házasok van egy 5 éves kifiúnk . Párom részérõl több érzelmet szeretnék .Tudom, hogy szeret, csak nem igazán mondja.Két év alatt, ha kétszer mondta...Pedig nekem szükségem van rá, igénylem az odafigyelést – mint minden nõ, azt hiszem. Nem kell naponta, de néha azért valamilyen módon jelezhetné, hogy fontos vagyok számára.Nem becézget, simogat – csak, ha mondom neki. Elég szörnyû, ha ilyet egyáltalán mondani kell. Hiszen az érzelmek nem „parancsszóra” mûködnek. Ha kérem, simogasson vagy mondja, hogy szeret, megteszi, de mégsem esik úgy, mintha magától tenné. Márpedig magától szinte semmit sem csinál. Egyedül este bújik hozzám, elalvás elõtt. Ez az egy momentum van, amit szó nélkül megtesz.Lehet, én reagálom túl az egészet, de nálam nagyon fontos helye van az érzelmeknek. Persze, meg kell tanulni, elfogadni a másikat olyannak, amilyen. De nem hiszem el, hogy néha-néha képtelen lenne néhány kedves szót intézni hozzám. . Mit tegyek :(Köszönöm előre is a válaszát

Kedves Éva!

Párommal 8 éve élünk együtt, lassan 2 éve már, hogy megszületett a szemünk fénye, egy tündéri kislány, akiért mindketten rajongunk. A szeretet még ott van bennünk valahol mélyen, mert még mindig megdobban a szívem, ha a Páromat meglátom és a mosolyától még most is elolvadok...de rengeteget veszekszünk és sokszor a gyerek előtt, ami nagyon bánt. Szegény kislány ilyenkor nagyon megijed, bújik hozzám és egyszerre szólongat mindkettőnket. Én már nem kiabálok, ha a gyerek mellettünk van, nem is veszekszem, de a Párom nem ilyen. Hazajön és a feszültségét rajtunk tölti le. Ha ilyen lenne az alaptermészete, már rég elhagytam volna, de régen nem ilyen volt. Olyan türelmes volt, fát lehetett vágni a hátán és kedves, szeretetreméltó volt. Ehhez az állapothoz nagy mértékben hozzájárult az is, hogy csődbe ment az évek óta jól működő családi vállalkozása és anyagi gondjaink lettek. Már vagy ezerszer leültünk beszélgetni egymással és mindig megígértük, hogy most másképp lesz majd, de sajnos tartósan nem tudjuk tartani ezt az állapotot. Úgy érzem, hogy még egy próbát megér ez a kapcsolat, hiszen még anno tervben volt, hogy összeházasodunk és lesz még egy gyerekünk. Addig viszont, amíg nem rendezzük a viszonyunkat, nem szeretnék várandós lenni.

Szeretném a segítségét kérni, hogy hogyan tovább?

Előre is nagyon köszönöm!

Üdvözlettel:

Cs. Piroska

Kedves Doktornő!

42 éves elvált nő vagyok, van egy 20 éves lányom. Vidéki kisvárosban élünk párommal, mindketten dolgozunk, lányom egyetemre jár.
A problémám a következő: Úgy 1 éve kezdetben erősebb, mostanában enyhébb szorongással küszködök. Van egy enyhe klausztrofóbiám is, amely megnehezíti a tömegközlekedésemet. Gyermekkoromban sokat féltem szüleim veszekedése miatt, sajnos édesapám alkoholista volt, és korán meg is halt.
Édesanyám egyedül él és mindentől féltem őt. Albérletbe kényszerült egy rosszul választott devizahitel miatt, és persze a végén elveszítettük a régi családi házat.
Nagyon érzékeny vagyok, sokszor mindenen sírok. Pszichiátrián jártam, írtak fel szorongásoldót, és antidepresszánst, igyekszem a lehető legkevesebb adagot bevenni belőlük.
Szeretnék Önhöz elmenni és megpróbálni egy kezelést, reménykedem hátha helyzetem javulna.

Várom válaszát, köszönettel: "Evelin"

Kedves Éva!
Segítségét szeretném kérni én egy 25 éves nő vagyok és hat éve vagyunk együtt a párommal, egy éve élünk együtt!
Nagyon örülök neki, hogy együtt lakunk, de velem mostanában nincs minden rendben! Sajnos a viselkedésem elég durva. Minden hülyeség miatt felkapom a vizet pl: nem zárja estére be az ajtót, buta kérdéseket tesz fel és olyankor teljesen magamon kívül vagyok, az utóbbi kiborulásom addig fajult, hogy az ajtó üveget is kitörtem és megkarmolásztam mérgemben! Nagyon szeretem és nem szeretném elveszíteni, de tudom, hogy ezt nem sokáig tudja elviselni nekem! Azt mondja, hogy ő nagyon szeret engem és változzak meg! Mit csináljak, hogy ne kapjam fel hirtelen a vizet és ne viselkedjek ilyen csúnyán azzal akit nagyon szeretek!

Köszönöm a segítségét!

Kedves Éva!
16 éve ismerjük egymást a férjemmel, 12 éve vagyunk házasok, van két gyerkőcünk.
Februárban kiderült, hogy már egy éve megcsal a férjem, rengeteget beszélgettünk, elemezgettük az okokat stb. A kapcsolata azóta is megvan, szerinte nincs semmi, de képtelen befejezni.
Most elköltözött egy haverjához, hogy gondolkodjon, hogy akar-e még velem élni vagy sem.
Én nagyon szeretem, szeretném folytatni. Teljesen kikészültem mostanra, ez egy érzelmi hullámvasút. Egyik percben mindent megtennék, hogy ne legyen vége, másik percben teljesen felkészülök arra, hogy vége lesz. Néha félre tudom tenni az egészet, néha dühös, magányos és megbántott vagyok.
Hogyan kezeljem azt az időszakot, amíg ő gondolkodik? Hogyan lehet ezt elviselni?
Végig azt mondta, hogy türelmetlen vagyok, de szerintem már túl türelmes is voltam. Nem tudom meddig lehet ezt kibírni, mikor szakad el a cérna. Nem én akarom befejezni, mert én folytatni szeretném!
Van bármilyen jó tanácsa a számomra?
Köszönettel:L

Tisztelt Éva!
Igazándiból nem is tudom,hogy hol kezdjem,de szeretnék és röviden és értelmesen leírni mindent ami bánt és már végképp nem tudom hogy mit csináljak!
33 éves vagyok három gyermekem van.A legidősebb fiam 15 éves az első "házasságomból"van,a mostaniból pedig egy 6 éves fiú és egy 2 éves leányzó! Több mint 10 éve vagyok a férjemmel,de mostanra annyi minden megváltozott hogy kezd betelni a pohár!Állandóan engem formál alakít,mindig én változtassak ez megy már 10 éve!Én osszam be a pénz,ne dohányoznak semmire ne költsek az ő tudta nélkül....stb....Még ezek hagyján,mert valahol beletörődtem ezekbe a dolgokba,de én nem olyan családba nőttem fel ahol elvették a fizetésem vagy ilyenek,de most hogy 2 éve megszültem a kislányom azóta minden jövedelmem a gyedem a családim,mindenem nála van!Kérnem kell a boltra,a gyógyszertárra van hogy úgy megyek a városba,hogy 5 ft van nálam,mert utálok kérni.Nem szenvedünk hiányt semmibe,mert ő nem iszik és nagyon zsugori,de gyerekkoromba nem voltam ilyen helyzetbe!Nőből vagyok és semmit nem tudok magamnak venni,mert beszámolót kell tartanom!ez az egyik nagy gond a másik pedig az,hogy csak a munkájának él,semmit nem tesz arrébb itthon.Haza ér és a számítógép az élettársa ,mert rögtön azzal foglalkozik!Pedig van itthon 3 gyerek meg én!Nem beszélget velem és ezt utálom!Mindent harapó fogóval kell belőle kiszednem,egyszerűen képtelen arra hogy beszéljen velem!Látom rajta hogy nincs kedve velem beszélgetni,de hancúrozni ahhoz mindig lenne kedve!Nekem pedig nincs,mert tele vagyok feszültséggel és kicsi utálattal eme dolgok miatt!Mikor felhozom,semmi reakció,ha pedig van akkor a végére mindig én vagyok a hülye és ő nem fog változtatni!Már felajánlottam,hogy váljunk el,de semmi reakció,nem tudom,hogy mit tegyek ,hogy egy kicsit ráijesszek vagy ha még velem szeretne lenni akkor felébresszem hogy ez így nem jól van!
Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Éva!
Nagyon kíváncsi lennék a véleményére, hogy ilyen helyzetben mit tegyek, kinek lehet igaza? Párom nem fogadja el a felnőtt gyermekeimet, igaz egy házban élünk ami az én tulajdonom. Mos egy pár napja munkanélküli lettem és a párom nem hajlandó segíteni anyagilag, azt mondta csak akkor segít ha ketten leszün, ez nekem nagyon rosszul esik. Azt mondja ha nem élősködnének a nyakamon,akkor segítene, zavarjam őket albérletbe? Nem tudom vele megértetni,hogy mi egy család vagyunk,egyébbként 2 éve fogadtam be az élettársam otthonomba. Lehet rosszúl tettem?
Várom türelmetlenül válaszát.Előre is köszönöm.
Ildikó