Kedves Éva!

Régóta foglalkoztat ez a kérdés és nemigen tudom, hogy mi a jó. Leginkább mi a jó a gyerekeknek.

A férjem és a testvére nagyon különböznek egymástól, mint Jockey és Bobie Ewing. Nem is tudom, hogyan lehet ugyanaz az apukájuk anyukájuk, semmi közös nincs bennük (a szüleiket leszámítva). Persze ebből adódóan vannak nézeteltérések, veszekedések és ami a fontosabb állandó feszültség nem csak kettejük között, hanem a két család között is. Őszintén megvallva én sem kedvelem túlzottan a sógoromat. Nekem feláll a szőr a hátamon, ha családi összejövetel van és ők is ott vannak. Annyira más nézeteket vallanak, mint mi, mindenről, házasságról, vallásról, az életről, gyerekekről stb. Jelenleg nem vagyunk beszélőviszonyban. Úgy vélem ezt leginkább anyósom gyötri meg, hisz egyik szülő sem nézi jó szemmel, ha a gyerekei ennyire "ellenségei" egymásnak, ennyire nem jönnek ki egymással.
A kérdésem az, hogy
1.
ilyenkor mi a legjobb? Erőltessük a dolgot és járjunk össze, csak azért mert egy család vagyunk, csak azért, hogy anyósom láthassa együtt a családot, a négy unokát és azért hogy a gyerekek legyenek együtt az unokatestvéreikkel? Csináljunk úgy, mintha? Hisz a feszültség érződik, a gyerekek meg pláne megérzik.
Én sem egy összetartó családból jöttem, de mindezek mellett szeretném a gyerekeimet úgy nevelni, hogy a család a legfontosabb, ami erőt, megbecsülést, segítséget, önzetlen szeretetet, figyelmet ad. A testvér az, akire mindig lehet számítani, hisz egyszer a szülők elmennek és majd csak ők maradnak egymásnak. A "testvéri igazságosság" nem azt jelenti, hogy mindenki ugyanannyit kap mindenből, hanem akinek almára van szüksége annak almát adunk akinek körtére annak körtét. És nem akkor adjuk a körtét amikor a másiknak az almát, hanem akkor amikor szüksége van rá. Pl. Csak azért vegyek nadrágot mindkettőnek, mert az egyiknek elszakadt a másiknak semmi baja? Egy idő után ezt nem lehet anyagilag sem bírni.

2. hogy nevelhetem így a gyerekeimet, mikor nem ezt a példát látják, ill. érzik? Akkor hiteltelenné válunk a férjemmel? Úgy gondolom itt nem a szavak, nem a tettek, hanem leginkább az érzelmek a fontosak, az, hogy mit éreznek a gyerekek, nem csak az, hogy mit látnak, hisz az érzés véleményem szerint sokkal meghatározóbb, sokkal inkább végigkíséri az életünket.

Nem tudom mit csináljak. Ha csak rólam lenne szó, nem érdekelne, megszakítanám velük a kapcsolatot, mert semmi értelme. De itt van a férjem, akinek mégiscsak a testvére, itt vannak a gyerekeim, akik unokatesók, nagy és boldog család (bensőséges nagycsaládi karácsonyok) nélkül fognak felnőni és itt van nem utolsó sorban anyósom, akit bár nem szívlelek teljesen, de meg tudom érteni hisz én is anya vagyok. Hogy lehetne úgy, hogy mindenkinek jó legyen? Hagyjuk inkább és élje mindenki a maga életét majd az idő megoldja vagy tegyünk érte, hogy jobb legyen és mi van ha "Jockeyék" nem együttműködők?
És persze félek attól, hogy én is így járok, hogy a gyerekeim is ilyen "rossz" testvérek lesznek mint az apjuk és nagybátyjuk.

Válaszát előre is nagyon köszönöm

"Pamela"