/Kiemelt képünk illusztráció/
Megdöbbentek, amikor meglátták a kék szemű, hófehér kisbabát
A szülőknek kongói ősei vannak, ezért is volt nagyon meglepő és egyben egy kicsit ijesztő is - főleg az apa számára -, ami a szülőszobán történt. A párnak ugyanis fehér kisbabája született - írta meg a Daily Mail.
A szülőknek van már egy kisfiuk, akinek ugyanolyan sötét a bőre, mint nekik. Amikor az apa meglátta második gyermekét, szinte sokkot kapott, és látta, hogy a nővér arckifejezése is erről árulkodik.
"Sokkot kaptam, de tudtam, hogy ő az én fiam"
A férj ezt nyilatkozta a lapnak:
"Mindenki a feleségemet nézte, és bár először én is sokkot kaptam, tudtam, hogy ő az én fiam. Három éve voltunk házasok és teljesen megbíztunk egymásban. Ugyanakkor a bőrszíne nagy meglepetés volt."
A kezdeti sokk után jobban megvizsgálták kisfiuk arcát, és rájöttek, hogy sok hasonlóság van apa és fia, valamint anya és fia között is, például a pici orra és a szája.
A kisfiú nem albínó: a szülők szerint azért lett fehérbőrű, mert az édesanya nagyszüleinek génjeit örökölhette. Nekik ugyanis szintén fehérbőrű gyermekük született.
"Ez már több generációval korábban fordult elő, és álmomban sem gondoltam volna, hogy velünk is megtörténhet" - mondta az édesanya.
Indexkép: Depositphotos.com
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)