Sokáig az volt az uralkodó elképzelés, hogy a terhesség kezdetén az embrió inkább passzív szereplő, amely megpróbál alkalmazkodni az anya testéhez. A Héber Egyetem kutatóinak friss tanulmánya azonban egészen más képet rajzol: már a legkorábbi szakaszban egy finoman hangolt, oda-vissza zajló biológiai párbeszéd indul el az embrió és a méhnyálkahártya között. Ez a kommunikáció nem elvont folyamat, hanem konkrét, mérhető biológiai jelek cseréje, amelyek döntően befolyásolják, hogy az embrió képes-e megfelelően beágyazódni.
Nem véletlen, hogy a tanulmány megjelenése után a közösségi médiában is sokan személyes élményekkel reagáltak. Többen arról írtak, hogy már a terhesség alatt erős, nehezen megmagyarázható benyomásaik voltak a születendő gyermekükről.
Egy hozzászóló így fogalmazott: „Amikor a fiammal voltam terhes, körülbelül tízhetesen nagyon élénk álmom volt arról, hogyan fog kinézni újszülöttként, és pontosan úgy nézett ki. Szóval egyáltalán nem kételkedem ebben.” Egy másik kommentelő a szoptatás tapasztalatát hozta párhuzamként: „Egyáltalán nem lep meg, miután azt már tudtam, hogy a baba és a mell is üzeneteket küld egymásnak, hogy a megfelelő összetételű anyatej termelődjön.”
A kutatás egyik üzenete éppen az, hogy ezek az intuíciók és megérzések biológiai alapokon nyugszanak. A terhesség kezdete nem mechanikus esemény, hanem rendkívül érzékeny és összetett együttműködés, amelyben az embrió és az anya teste már a legelső pillanatoktól „szót ért” egymással. Ez az új szemlélet nemcsak tudományos szempontból jelentős, hanem emberi oldalról is segít megérteni, mennyire korán és milyen mélyen kezdődik el az anya és a születendő gyermek közötti kapcsolat.
A kutatás középpontjában az úgynevezett extracelluláris vezikulák állnak. Ezek mikroszkopikus méretű „csomagok”, amelyeket mind az embrió, mind az anya méhnyálkahártyája kibocsát. Genetikai információt, hírvivő molekulákat és anyagcsere-összetevőket szállítanak, és a kísérletek szerint akár egy órán belül bejutnak a célsejtekbe. Ott azonnali változásokat indítanak el: módosítják a sejtek működését, és elősegítik az embrió beágyazódását. A hangsúly azon van, hogy valódi kétirányú folyamatról beszélünk, nem egyoldalú „utasításról” az anya részéről.
A tudósokat különösen meglepte a zsírcseppek szerepe. Ezeket eddig jobbára egyszerű energiaraktárként tartották számon, a mostani eredmények viszont azt mutatják, hogy a beágyazódás idején aktív kommunikációs központként viselkednek. Egyes zsírcseppek ténylegesen átvándorolnak a méhnyálkahártya sejtjeiből az embrióhoz hasonló sejtekbe, miközben nemcsak energiát, hanem sejtfal-építő elemeket és jelátvivő molekulákat is szállítanak. Ez a mozgás és információátadás újabb bizonyítéka annak, hogy az embrió és az anya teste már ekkor összehangolt együttműködésben működik.
A vizsgálat arra is rávilágított, hogy a környezeti hatások messze nem közömbösek. Egy AhR nevű jelátviteli útvonalon keresztül bizonyos étrendi összetevők vagy szennyező anyagok befolyásolhatják, milyen üzeneteket küld a méh az embriónak. Ez végső soron meghatározhatja, mennyire „fogadóképes” a méhnyálkahártya, és így közvetlen hatással lehet a termékenységre is. A kutatók szerint ez az összefüggés hosszabb távon új diagnosztikai módszerek és terápiák alapja lehet meddőség vagy sikertelen beágyazódás esetén.
Kép: Depositphotos
.jpg){kind=small}
