A nevem Molnár Peggy, két kislány édesanyja vagyok. Már az első lányom fogzásakor is állandó problémát jelentett a megfelelő nyálkendő beszerezése. Nem azért, mert nem lehetett kapni, hanem azért, mert mindegyikből hiányzott valami. Vagy nem lehetett úgy vasalni, ahogy akartam a rányomott minta miatt, vagy nem volt elég kellemes puha az anyaga, vagy kiszakadt a patent és még sorolhatnám.
Már abban az időben megfordult a fejemben, hogy a saját igényeimre szabva kellene nyálkendőt piacra dobni, de az akkori munkám mellett erre nem volt lehetőségem. Aztán 2013 őszén megszületett második kislányom és vele együtt a Peggy Baby nyálkendő gondolata. Mint minden édesanya, én is a legjobbat akarom gyermekeimnek, így jött létre az a Peggy Baby nyálkendő koncepció, amit más édesanyáknak is szeretnék elérhetővé tenni.
A koncepció 2014-ben forrta ki magát annyira, hogy 2015. januárjában nyílhatott meg a webshop. Az elején kizárólag a nyálkendőket lehetett megvenni, aztán jött hozzá a sapka, a fejkendő, fejpánt, kalap. Mostanra már a szetteket lábmelegítőkkel is ki lehet egészíteni, ami egy nagyon széles körben kihasználható ruhadarabja a babának.
Azt gondolom, hogy óriási szerencsém van abban, hogy a korábbi munkahelyemen megtanult és megtapasztalt üzletmenetet sikerült beépítenem a mindennapi működésembe. Egy nagyvállalat persze egészen más, összehasonlíthatatlan dimenziókban működik, mint egy kisvállalkozás gyerek mellett, de mégis azt mondom, hogy az ott szerzett tudás felbecsülhetetlenül sokat ér a webhsop működtetésében.
Persze nagyon sokszor nehéz a gyereknevelést összehangolni az üzlettel, bizonyos munkafázisokat későn este, fektetés után végzek, mert máskor nem tudom megcsinálni.
De mindenért kárpótol az a rengeteg visszajelzés, amit édesanyáktól kapok a termékeket illetően. Csodálatos képekkel, kedves üzenetekkel fejezik ki elégedettségüket, ami mindig nagyon nagy örömmel tölt el és erőt ad az újabb csodák kitalálásában.
Weboldal: www.peggybaby.hu
Facebook: www.facebook.com/peggybabywebshop
Szeretnéd te is bemutatni saját családi vállalkozásodat? Küldd el nekünk a bemutatkozó leveled a Családinet felhívása alapján, részletek itt: Megjelenési lehetőség családi vállalkozásoknak és vállalkozó szülőknek
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)