Elvált szülők családi adókedvezménye – a közös felügyelet nem egyelő a felváltva való neveléssel
Az egyik legnagyobb hiba, amit az elvált szülők szoktak véteni családi adókedvezmény igénylésekor, az, hogy nincsenek tisztában a fogalmakkal. Minden hivatalos bírósági végzésben benne van, hogy közös felügyelet született, vagy felváltva való gondozást ítéltek meg. Mi a különbség?
A közös szülői felügyeleti jog esetén a gyermek életében bekövetkező változásokról – mint például a névváltoztatásról, az iskolaválasztásról vagy az állampolgárság megválasztásáról a szülők közösen döntenek. Ez sok esetben természetes, hiszen megmaradhat a jó kapcsolat válás után is - attól, hogy nem tud együtt élni a két szülő, a gyermeket még nevelhetik közös felügyeleti jogon. Ilyenkor előfordulhat az is, hogy az egyik szülő külföldön él, a másik Magyarországon, nem szükséges az egyenlő arányú gondviselés.
Ezzel szemben a felváltva gondozás azt takarja, hogy a szülők a bíróságon megegyeznek arról, hogy a gyermek meghatározott ideig az egyik, meghatározott ideig pedig a másik szülő háztartásában él. Anya is és apa is ugyanolyan arányban gondoskodik a gyermekről, felosztott nyaralások és hétköznapok, valamint hétvégi programok.
Fontos tudni, hogy a közös szülői felügyeleti jog a felváltva gondozás előfeltétele, de ez nem jelenti azt, hogy rögtön felváltva gondozó lesz anya és apa. Ezt egy bírói ítélet vagy a felek bírói ítélettel jóváhagyott egyezsége, vagy egy közös megállapodás fedi le.
Családi adókedvezmény érvényesítése elvált szülőként
A családi adókedvezmény érvényesítéséhez nem elegendő a megállapodás a felváltva gondozásról, sőt még az sem, ha az egyik szülő gyerektartást fizet, valamint ha teljességgel hozzájárul a gyermeket érintő kiadásokhoz. Ehhez arra van szükség, hogy tényleg megtörténjen a felváltva gondozás, erről legyen határozat, vagy közös egyesség, ennek alapján 50-50 százalékban vegyék igénybe a családi pótlékot, majd ha ez mind teljesül, akkor szerepelhet a gyermek eltartottként mindkét fél adóbevallásában. Egyszerű, nem?
Ha szeretnél többet megtudni a témáról, keresd fel a NAV honlapját.
Röviden: Ha nálad lakik a gyermek, akkor 100%-ban te kapod a családi pótlékot és a családi adókedvezményt is. Nem számít az, hogy sokat van a másik szülővel, vagy hogy ő fizet-e tartásdíjat. Csak akkor lehet közösen érvényesíteni, ha felváltva gondozzátok, erről van határozat vagy egyesség és 50-50%-ban igényeltétek a családi pótlékot a MÁK-tól.
Ha ez alapján átgondoltad a helyzetet, és feltűnt, hogy valami nincs rendben, semmi baj, visszamenőleg 5 évre érvényesíteni tudod a családi adókedvezmény iránt az igényedet, de ehhez tudod kell a személyi jövedelemadó összegét is. A jogalap nélküli kedvezményt akkor is követelni fogja a NAV a másik féltől, ha te jogosult voltál rá, és nem érvényesíted a kedvezményt. Érdemes mindezeket egyeztetni a volt pároddal, mert a NAV most kifejezetten ezeket az eseteket vizsgálja - hívja fel a figyelmet az Adótanács online nevű oldal.
Indexkép: Depositphotos.com
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)