Nem segítenek a befagyasztott árú termékek
A margarin 38%-os áremelkedést mutat a tavalyi árakhoz képest, a kenyér is majdnem 30%-kal kerül többe, mint 2021. áprilisában, de a tejtermékek és péksütemények ára is minimum 20%-kal drágult. A kormány 2022. február 1-jétől árstoppal próbált kedvezni a vásárlóknak, azonban ez úgy tűnik, hogy a visszájára sült el.
A Portfolio elkérte a KSH-tól a fogyasztói kosár összes komponensét, amiből jól látható, hogy míg a búzaliszt ára változatlan maradt, addig a rétesliszt ára az egekbe szökött, majdnem 50%-kal emelkedett. Hasonló a helyzet a csirke esetén is, a csirkemellért és a csirkefarhátért nem kell többet fizetnünk, mint tavaly október 15-én, azonban a csirkecomb közel 47%-os drágulást mutat.
Márciushoz képest is elképesztő a drágulás
A KSH adataiból az is kiderül, hogy az előző hónaphoz képest is átlagosan 1,6%-kal fizetünk többet a termékekért, ám valójában itt is jóval nagyobb mértékű a drágulás több élelmiszer esetén is: a tojás 14,7%-kal, a sertéshús 9,8%-kal, a baromfihús pedig szintén 9,8%-kal drágább. Itt is megmutatkozik az árstop negatív hatása, hiszen mind a baromfihús, mind a sertéshús bizonyos elemei szerepelnek a kedvezményesen vásárolható termékek között (csirkemell, csirkefarhát, sertéscomb), ám ezáltal az infláció a többi, hasonló húsárút (csirkecomb, csirkeszárny, sertésszűz, sertéskaraj, stb.) tovább drágítja.
Vannak bizonyos termékek, amikhez olcsóbban juthatunk hozzá
A Porfolio kapott egy táblázatot azokról a termékekről is, amelyek valamilyen szinten olcsóbbá váltak a tavalyi évhez képest. Ez azért csalóka, mert mindössze 1-3%-os javulás látható, míg ahogy fentebb írtuk, a drágulás más esetben minimum 30-50%-os. Az adatok szerint tavaly ilyenkor egy kg alma átlagosan 450Ft-ba került, idén pedig csak 427 Ft az ára, 1 kg karfiolért 2021. áprilisában 899 ft-ért juthattunk hozzá, idén már átlagosan 777 Ft-ért is hazavihetjük, és a sárgadinnye is olcsóbb lett, a 490 Ft-os kilónkénti ár helyett minösszesen csak 419 Ft-ot kell fizetnünk.
Mikor lesz ennek vége?
Amíg a szomszédunkban háború dúl, addig valószínűleg az áremelkedés sem fog megállni. Igaz, Magyarország több forrásból is próbálja beszerezni az eddig Ukrajnából vagy Oroszországból érkező termékeket, de az alapanyaghiány és a logisztikai problémák világszinten drágulást okoznak. Szakértők szerint az sem kizárható, hogy az elkövetkezendő fél évben 10% fölé kúszik az infláció, ami az árak további jelentős emelkedését jelenti.
A július 1-ig tartó benzin– és élelmiszer árstop sem hozta el a pozitív változást, valamint a forint bizonytalan változása is könnyen inflációromboló hatással bírhat. Mindenesetre érdemes felkészülnünk arra, hogy 2022 második felében tovább drágulnak az élelmiszerek, a háztartási cikkek és a ruhaneműk is.
Indexkép: Steve Buissine képe a Pixabay-ről
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)