Az ősz beköszöntével a Budapesti Állatkertben is elkezdődött a tanév. Persze nem az állatok ülnek be az iskolapadba, hanem a tanulmányi csoportok keresik fel nagy számban a városligeti intézményt.
A korszerű állatkertek egyik fontos feladata az oktatás, az ismeretterjesztés, a környezeti nevelés, illetve a környezettudatos szemlélet formálása. Ennek fontosságát az állatkertek szakmai működésének egyik legfontosabb, globális alapdokumentuma, az Állatkertek és akváriumok természetvédelmi világstratégiája is hangsúlyozza. Az állatkertekben zajló oktatást a szakma két fő területre osztja fel. Az egyik az informális oktatás, ami az állatok kifutóihoz, bemutatóhelyeihez elhelyezett ismertető tábláktól a különféle kiállításokon át egészen a látványetetésekig terjed. A formális, azaz szervezett keretek között zajló oktatás azonban különböző foglalkozásokból, tematikus vezetésekből áll.
A Fővárosi Állat- és Növénykertben az oktatás már az 1866-os megnyitás óta szerepel a legfőbb célkitűzések között, mai értelemben vett zoopedagógiai munka pedig az 1950-es évek óta zajlik az intézményben. A zoopedagógia elnevezés arra utal, hogy az állatkertek sajátos bemutatási, szemléltetési lehetőségeire építve a pedagógiának egy sajátos ága alakult ki.
A Budapesti Állatkert minden év augusztusában közzéteszi a szeptembertől kezdődő tanévben elérhető pedagógiai lehetőségeket, amelyeket sok közoktatási intézménynek közvetlenül is eljuttatnak. Ez a pedagógiai kínálat egyrészt az óvodások, illetve általános és középiskolások tanulmányi csoportjai számára szervezett foglalkozásokból, tematikus vezetett sétákból áll. A foglalkozások témaköre természetesen illeszkedik a Nemzeti Alaptantervhez és az Óvodai nevelés országos alapprogramjához, egyúttal pedig a különböző korú gyerekek, fiatalok élettani sajátosságaihoz is. A kínálatban vannak a biológiai sokféleséggel, a természetvédelem és a környezetvédelem kérdéseivel, illetve a felelős állattartással kapcsolatos foglalkozások is. Az Állatkert zoopedagógusai emellett tehetséggondozó szakkört is indítanak, a pedagógusok munkáját pedig segédletekkel, letölthető kiadványokkal és módszertani tréningekkel is segítik.
Az érdeklődő pedagógusoknak szeptember 14-én nyílt napot is tartanak, ahol a kert zoopedagógusai élőben is bemutatják az Állatkertben igénybe vehető pedagógiai lehetőségeket. A pedagógus nyílt napon előzetes regisztráció alapján vehetnek részt a tanárok, tanítók és óvodapedagógusok.
Az Állatkert részletes oktatási kínálata az intézmény weboldalán is olvasható.
Nyitókép: Facebook / Fővárosi Állat- és Növénykert
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)