Jennifer Castro, egy 29 éves banki alkalmazott Brazíliából, egyetlen döntés miatt került egy online botrány középpontjába: nem volt hajlandó átadni az általa lefoglalt repülőgépes ülését egy kisgyermeknek. Az eset hatalmas vitát váltott ki a közösségi médiában, és Castro élete teljes fordulatot vett.
A UNILAD beszámolója szerint az eset 2024. december 4-én történt egy brazil GOL Airlines-járaton. Castro felszálláskor egy kisgyermeket talált az ülőhelyén, aki az ablak mellől szerette volna nézni a kilátást. A gyermek anyja kérte, hogy cseréljenek helyet, de Castro ragaszkodott az előre kiválasztott ülőhelyéhez, így a gyermeknek egy másik helyre kellett átülnie.
Az interakciót egy utas rögzítette, majd a videó vírusszerűen terjedni kezdett a közösségi médiában, megosztva a közvéleményt. Sokan Castrot védelmére keltek, mondván, igaza volt, hogy ragaszkodott a lefoglalt üléséhez, mások viszont érzéketlennek tartották.
"A legrosszabb rémálmommá vált"
Castro a Daily Mail-nek adott interjújában mesélt arról, milyen hatással volt rá az eset. "Az életem olyan fordulatot vett, amit soha nem képzeltem volna el. Egy teljesen ártatlan helyzetet felhasználtak ellenem, nyilvános megszégyenítésben volt részem, ami mind a személyes, mind a szakmai életemre negatív hatással volt" – mondta.
A fiatal nő szerint az eset nemcsak online zaklatásokhoz vezetett, hanem karrierjére is rányomta a bélyegét. "Egy időre szinte ki sem léptem a lakásból. A banki állásomat is elhagytam. Az emberek azonnal ítélkeztek anélkül, hogy ismernék a teljes történetet" – mesélte.
Perek és kártérítési igények
Castro jogi lépéseket tett az őt filmező utas és a légitársaság ellen is. Állítása szerint a GOL Airlines nem avatkozott be időben, így ők is felelősek a rá nehezedő stresszért és lelki sérelmekért.
"Elképesztő, hogy egy ilyen apró helyzet micsoda vihart kavarhat. Az igazi probléma az volt, hogy valaki idegen beleavatkozott egy személyes helyzetbe, rögzítette és közétette, anélkül, hogy belegondolt volna a következményekbe" – mondta Castro.
Az online támadások után influenszerré vált
Az ügy végül nem várt fordulatot vett: Castro követőinek száma robbanásszerűen megnőtt az Instagramon, elérve a 2,1 millió főt. Ez lehetőséget adott neki arra, hogy teljesen új karrierbe kezdjen, influenszerré váljon és reklámszerződéseket kössön.
Bár a hírnév nem volt betervezve, Castro ma már pozitív kimenetelűnek látja a helyzetet. "Sosem gondoltam volna, hogy ilyen fordulatot vesz az életem. Most viszont lehetőségem van valami újba kezdeni, ami teljesen megváltoztatta a perspektívámat" – mondta a Cola Mais Podcast adásában.
A történet tökéletes példája annak, hogyan válhat egy egyszerű döntés globális vitává, és hogyan tudja a közösségi média egyetlen pillanat alatt megváltoztatni valakinek az életét.
Nyitókép (illusztráció): depositphotos
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)