/Kiemelt képünk illusztráció/
Öngyilkosságra készült a 17 éves fiú
Az aggódó édesanya a rendőrséghez fordult segítségért, miután attól tartott, hogy fia végzetes lépésre szánta el magát.
Az anya elmondta, hogy rövid vásárlásra ment egy közeli áruházba, ám mire visszatért, sejtése szerint a fia a közelben lévő vasúti sínekhez ment, ami súlyos veszélyhelyzetet jelentett - számolt be a történtekről a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rendőrség a Facebookon.
Simon László rendőr törzszászlós, az ügyeletes kolléga hét alkalommal próbálta elérni a fiút telefonon, míg végül fogadta a hívást a kamasz.
A rendőr nyugodt, empatikus hangneme és kitartó próbálkozása végül hatásosnak bizonyult: sikerült szóba elegyedni a zaklatott fiatalemberrel, aki valamelyest megnyugodott a beszélgetés alatt.
Mindeközben két másik rendőr, Hidasi Tamás rendőr zászlós és Kovács Viktor Ádám rendőr törzsőrmester, az anya által szolgáltatott információk és a beszerzett koordináták alapján elindultak a feltételezett helyszínre.
A rendőrök gyors reagálásának köszönhetően a fiút sikerült megtalálni, amint a vasúti sínek között ült, teljesen összeomolva. Azonnal biztonságos helyre vitték, és átadták a mentőszolgálat munkatársainak, akik megkezdték a szükséges ellátást.
A rendőrségi tevékenységirányítási központ eközben értesítette a vasúti diszpécserszolgálatot is, hogy figyelmeztessék a vonatok vezetőit a veszélyes helyzetre.
Alig egy perccel a mentőakció után egy vonat robogott el a helyszínen, ami világosan mutatja, milyen hajszálon múlt a fiú élete.
A segítség nem késhet
A rendőrség példás összehangoltsága és az érintett rendőrök empatikus, gyors intézkedése megmentett egy életet, és reményt adott egy kétségbeesett családnak.
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetbe kerül, ne habozzon segítséget kérni! Hívja a krízishelyzetben lévőknek fenntartott, ingyenesen elérhető 06 80 820 111-es telefonszámot, vagy baj esetén tárcsázza a 112-es segélyhívót!
Indexkép: Depositphotos.com
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)