A RAJTAD ÁLL A JÖVŐD! programba idén 10 olyan településen működő szakképzési intézmény és technikum is jelentkezett, amelyek korábban nem vettek részt a kezdeményezésben, így a Budapest III. és XIV. kerületében, Cegléden, Tokajban, Sátoraljaújhelyen, Szegeden, Komlón és Sellyén működő szakképző iskolákban tanuló fiatalok pályázhattak a négy kategóriához kapcsolódó ötleteikkel. Az UNICEF Magyarország kifejezett célja, hogy Magyarország összes vármegyéjébe eljuttassa a nemzetközi kezdeményezés részeként megvalósuló programot és ezzel minél több fiatal számára megnyissa a lehetőséget arra, hogy aktív résztvevője és egyben katalizátora legyen az őt érintő társadalmi problémák megoldásának.
A pályázatok benyújtását megelőzően az UNICEF Magyarország összesen 225 diák számára szervezett problémafeltáró kreatív foglalkozásokat tíz oktatási intézményben, ahol közösen tárták fel azokat a nehézségeket, amelyek közvetlen környezetükben jelen vannak. A beérkezett pályamunkák rávilágítanak arra, hogy a résztvevő fiatalokat jelenleg a lelki egészség témaköre foglalkoztatja leginkább.
A 2018-ban indított, Egy generáció korlátok nélkül (Generation Unlimited) elnevezésű nemzetközi, átfogó program biztosítja, hogy a fiatalok világszerte megfelelő oktatásban és képzésben részesülhessenek és később könnyen megtalálhassák helyüket a munka világában. A RAJTAD ÁLL A JÖVŐD! programmal a gyermekvédelmi szervezet itthon is aktív részvételre sarkallja a magyar fiatalokat, lehetőséget teremt az őket érintő kérdésekben való megnyilvánulásra, döntések meghozatalára, a tanulási környezetük fejlesztésére, a társadalmi felelősségvállalás erősítésére, a helyi diákközösség megszervezésére, és nem utolsó sorban eszközöket és szakmai támogatást biztosít a közös alkotáshoz, hogy együtt keressék meg a legjobb megoldást az őket személyesen érintő társadalmi problémákra.
2023-ban a RAJTAD ÁLL A JÖVŐD! program a The Velux Foundations támogatásával valósul meg. A programot immár ötödik éve az Accenture Magyarország IT tanácsadó cég segíti stratégiai partnerként. Az anyagi segítségen túl a vállalat munkatársai szakmai mentorként is támogatják a fiatalokat.
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)