Novák Katalin azt mondta: ez azt jelenti, hogy idén is lehet diplomát szerezni nyelvvizsga nélkül.
A miniszter, a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs vezetője ugyanakkor hangsúlyozta, mindenkit arra ösztönöz, hogy szerezzen nyelvvizsgát, mert nehézséget okoz, ha valaki nem beszél idegen nyelveket.
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára kiemelte: augusztus 31-ig várhatóan mintegy 50 ezren szereznének diplomát, közülük nagyjából 20 ezer hallgatónak nincs meg az ehhez szükséges nyelvvizsgája.
A koronavírus-járvány miatt az elmúlt egy évben a nyelvtanulási lehetőségek jelentősen beszűkültek - mondta.
Ismertette, hogy az ITM és Rácz Zsófia fiatalokért felelős helyettes államtitkár megbeszélést folytatott meghatározó ifjúsági szervezetekkel, amelyen a szervezetek azt javasolták, hogy a múlt évhez hasonlóan, idén is kaphassák meg a fiatalok a diplomájukat nyelvvizsga nélkül. Az ülésen ezért javaslatot tettek erre a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzsnek - fűzte hozzá.
Az államtitkár szerint az intézkedés hozzájárul ahhoz, hogy a frissdiplomások minél hamarabb elhelyezkedjenek a munkaerőpiacon, ezzel segítve a gazdaság újraindítását is.
Megszületett a döntés
"A Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs kedden javaslatot tett, a Kormány szerdán döntött, ma pedig a Magyar Közlönyben már meg is jelenik a „nyelvvizsga-amnesztiáról” szóló kormányrendelet.
Nyelvvizsga nélkül is kézhez vehetik diplomájukat, akik 2021. augusztus 31-ig sikeresen befejezik felsőoktatási tanulmányaikat!" - jelentette be csütörtökön Novák Katalin a Facebook-oldalán.
Forrás: MTI
Kép: MTI/Soós Lajos
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)