Beszélt arról is, hogy kora reggeli Facebook-bejegyzésében már megírta: „újraindítjuk Magyarországot”, mert 3 és fél millió magyar már megkapta az oltását.
Holnaptól 11 órára módosul a kijárási korlátozás, nyitnak a teraszok, újraindulnak a szolgáltatások, hosszabb nyitvatartás, biztonságos vásárlás következik.
A miniszterelnök azt is elmondta, hogy azért kellett fél 10-kor meghúzni a nyitvatartási határt, hogy az emberek 11 óráig, az új kijárási korlátozásig hazaérjenek.
Milyen további intézkedésekre készülhetünk?
Orbán Viktor elmondta, hogy jövő héten szerdán vagy csütörtökön, amikor elérjük a 4 millió beoltottat, megnyitják a szolgáltatások széles körét azok előtt, akiknek van védettségi igazolványuk.
Ilyen szolgáltatások lesznek: a színházak, tánc- és zeneművészeti események, cirkusz, mozi, edző- és fitneszterem, uszoda, közfürdő, kalandpark, vadaspark, játszóház, múzeumok, könyvtárak, sportesemények, valamint kinyithatnak a szállodák és az éttermek teraszai után azok belső helyiségei is.
Ezekre a helyszínekre a szülők a gyerekeiket is magukkal vihetik majd - függetlenül attól, hogy nekik van-e védettségi igazolványuk.
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)