„Kérjük Magyarország Kormányát, hogy sürgősen tegyen határozott és drasztikus lépéseket a koronavírus terjedésének megfékezésével kapcsolatosan az oktatási intézményekben! Függesszék fel az bölcsődék, óvodák működését, az általános iskolákban, középiskolákban és egyetemeken az oktatást! Az intézmények szükség szerint azoknak az óvodásoknak, kisiskolásoknak, akiknek a felügyeletét otthon semmiképpen sem tudják megoldani a szülők, biztosítson ügyeletet, de az intézmények látogatása ne legyen kötelező és az oktatás egy időre SOS álljon le, nagyobb tanulók esetében történjék online. Köszönjük szépen!” – olvasható a petícióban, amelyet már több ezren írtak alá.
A PDSZ is a bezárást sürgeti
Hasonlóan az iskolák mielőbbi bezárását sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is. Szűcs Tamás, a szakszervezet elnöke szerint sok helyen hiányzik a kézfertőtlenítő, sőt, sok intézményben még sima szappan és kéztörlő sincs. Hozzátette, hogy noha a gyerekek valóban ritkán és nem súlyosan fertőződnek meg, vírushordozóként terjesztik a betegséget. „Azt a tényt sem szabad figyelmen kívül, hagyni, hogy a pedagógusok átlagéletkora már igen magas, és sok intézményben a nyugdíjas kollégák alkalmazásával tudják csak enyhíteni a tanárhiányt” – tette hozzá.
Szűcs Tamás „közvéleményt megtévesztő, fölösleges és pánikkeltő” megnyilvánulásnak nevezte Gulyás Gergely azon nyilatkozatát, miszerint az iskolák bezárása miatt meg kellene ismételni a tanévet. Mint mondta, az intézményvezetők találhatnának megoldást a kialakult helyzetre akár távoktatás megszerezésével, akár a tanév lerövidítésével. Ehhez persze az kellene, hogy a kormány visszaadja a kezükbe a döntés lehetőségét, a jelenleg hatályos rendelkezés szerint ugyanis „Az összehangolt védekezés érdekében köznevelési intézményben rendkívüli szünetet az intézményvezető, a jegyző valamint az Oktatási Hivatal nem rendelhet el.”
A petícióhoz itt lehet csatlakozni
Az ATV riportja:
Kapcsolódó cikkeink:
- Nem zárnak be az iskolák a koronavírus miatt
- Kiürítettek egy irodaházat Budapesten a koronavírus miatt
- Egyetlen iskola sem zárhat be Magyarországon a koronavírus miatt
- Miért nem betegíti meg a gyerekeket a koronavírus?
Kép: ESB Professional / shutterstock
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)