A családnak kell kifizetnie azt az üvegszobrot, amit egy öt éves fiú döntött le egy esküvői fogadáson a Tomahawk Ridge Community Centerben, Kansas-ben - írja a kansascity.com.
A kamera felvételén látható, amint a kisfiú a szobor talapzatára állva először csak ölelgeti, majd végül a földre rántja az átszámítva nagyjából 37 millió forintot érő kiállítási tárgyat.
A biztosító szerint a családnak kell megtérítenie az okozott kárt, mivel nem figyeltek arra, hogy mit csinál a gyerekük, az édesanya szerint viszont a tulajdonos követett el hibát, mivel semmilyen óvintézkedést nem tett annak érdekében, hogy egy ilyen értékű tárgynak ne lehessen baja.
Az édesanya nem tud ekkora összeget kifizetni, és felháborítónak tartja, hogy azok után, hogy az elkerítetlen szobor komolyabb kárt is okozhatott volna az ott tartózkodó gyerekek testi épségében, még a szerinte nem túl komoly kárt is vele akarják kifizettettni.
Jó hír: a kisfúnak semmi baja sem lett.
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)