Van egy diák, Kálló Dániel, aki szerint valami nagyon nem stimmel az oktatással. Úgy érzi, idejétmúlt, elavult az a rendszer, amiben és amivel sok-sok órát töltenek feleslegesen terhelve. A Független Diákparlament szóvivője lehetőséget kapott arra, hogy a nyilvánosság elé állva elmondja, mi a problémája ezzel neki és sok társának.
És van egy riporter, Velkovics Vilmos, aki minden lehetőséget megragad, hogy a padlóig alázza a diákot. Bárhol is tanulta a szakmát, azóta biztos elfelejtette, hiszen egy riportban nem a riporter véleményére vagyunk kíváncsiak, hanem a riportalanyéra.
Csak valamivel több, mint hatezren szavaztak a Független Diákparlament képviselőire, ami még azt a bizonyos "lélektani küszöböt" sem érte el? Hatezer diák véleménye már nem számít? Vagy talán riportként megengedhető az a pökhendi arrogancia, amellyel végigvitte ezt az inkább kihallgatásra emlékeztető beszélgetést?
Az eredeti videót a napokban kipattant botrány után egy napon belül törölte az Echo TV a videómegosztóról, így már csak egy kis részlet maradt fent az oldalon. Az alábbi jelenet mellett politikai nézettől függetlenül is nehéz elmenni szó nélkül.
Kálló Dániel magyartanára, Forgács Éva a 444.hu-ra írt kommentben állt ki tanítványa mellett.
„Kálló Dániel magyartanáraként büszkén állíthatom: a diák tisztában van az alannyal és az állítmánnyal, jól elemez mondatokat, kiválóan fogalmaz és kreatívan old meg nyelvtani és irodalmi feladatokat. Kicsit csodálkozom, hogy az Echo TV újságírója a középiskolai tüntetés egyik szóvivőjét mondatelemzésre szólította fel, ahelyett, hogy az oktatással kapcsolatos véleményéről kérdezte volna. Kálló Dániel a magyarórán azt tanulta, hogy a vita során hallgassuk meg a másik fél véleményét, ne vágjunk a szavába, nem a hangerő, hanem az érvek számítanak. Az Echo TV műsorvezetője agresszivitásával bemutatta, hogyan nem szabad egy újságírónak viselkednie. A pártatlanság látszatát sem próbálta meg fenntartani, egy középiskolás diák véleményének megismerése helyett igyekezett kioktatni, lejáratni, fölényeskedni (ki tudja, miért?), egy percig sem volt kíváncsi interjúalanya válaszára. Látható volt, hogy a gimnazistát meglepte ez a stílus, szerencsére az iskolában nem ehhez, hanem a kulturált kommunikációhoz szokott.
Remélem, az Echo TV riporteréhez hasonló »médiamunkások« erről nem fogják leszoktatni.”
Kálló Dániel Facebook-oldalának követői is hangot adtak elismerésüknek a diák türelmét és kulturált viselkedését illetően.
Nem hallottunk eddig a Független Diákparlamentről? Talán nem. Bevallom, én sem tudtam róla - eddig. De ezentúl figyelni fogom, és minden tiszteletem Kálló Dánielé és tanáráé, aki kiállt mellette. Velkovics Vilmos pedig büszke lehet magára: az úszás komplexitását az oktatáséval összehasonlítva védte meg a minden ízében tökéletes rendszert.
Olvasd el ezt is: A péntekre szervezett diáktüntetés margójára... szülői szemmel
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)