Bagó Ákosnak még iskoláskorában tűnt fel, hogy a legtöbb barátja furcsa, kicsavart testtartással jegyzetel, és ő maga is hamar kifáradt ebben a tevékenységben. Ekkor, 2003-ban fejlesztette ki egy iskolai projekt keretében az UO tollat, amely azóta már több embernek adta vissza az íráskészségét.
A toll lényege az ujjak és a kéz pozicionálása az úgynevezett feltámasztási technika segítségével. Ez amellett, hogy gyakorlatilag lehetetlenné teszi a rossz ceruzatartást, a központi idegrendszer sérülése vagy kézbénulás miatt íráskészségüket elveszítetteknek is segít, ugyanis ez esetben a kéz maga válik az íróeszközzé. A kézremegős időseknek is megoldást nyújthat azzal, hogy használatakor a kéz súlya maga csillapítja a remegést.
Az eszköz fő célcsoportja az írni tanuló gyerekeké, őket ugyanis még könnyebb rászoktatni a helyes tartásra, mint az idősebbek rossz beidegződéseit megváltoztatni. Az UO toll ugyanis nem az azonnali kényelemre, hanem a hosszú távú előnyökre épít, ezért egy felnőttnek akár 2-3 hetébe is beletelhet, mire hozzászokik.
A tesztelések során azonban kiderült, hogy a részképesség-zavarral (elsősorban diszgráfiával) küszködő gyerekeknek is sok segítséget nyújt a toll. Használatával ugyanis könnyebb a betűformálás, a finommotorikus mozgás pedig segíti a vizuális figyelmet és a szem-kéz koordinációt. Egy diszgráfiás fiú például olyan hihetetlen fejlődést mutatott az UO toll használatával, hogy tanárai külön szülői értekezletet hívtak össze a csoda megtárgyalására – olvasható Bagó Ákos a Szeretlekmagyarország.hu részére adott interjújában.
A toll terápiásan ajánlott:
- Finom-mozgásban elmaradottaknak
- Részképesség zavarban, vagy gyengeségben szenvedőknek (elsősorban dysgráfia, mivel azonban komplexen fejlesztünk, ezért dyslexia, dyscalculia esetében is)
- Izomsorvadásban, izomgyengeségben szenvedőknek
- Izommerevségben szenvedőknek
- Remegő kéz, remegő ujjak esetén
- Ízületi betegségekben szenvedőknek
- Fej- és agysérült embereknél
- Grafomotoros és finommotorikus tevékenység fejlesztésére
- Kézizom sérülteknél
- Központi-idegrendszer mozgásközpont sérülteknél
- Írás újratanításánál
„Ez egy kézműves termék, a családtagjaimmal gyártjuk a tollakat a saját két kezünkkel. A nagymamám például a folyamat csomagolásrészét imádja, úgyhogy ő az, aki mindig lecsap erre a feladatra.” – nyilatkozta a fiatal feltaláló. Azt is hozzátette, hogy a legkisebbek kedvéért már dolgoznak az UO ceruza kifejlesztésén, de sajnos nehéz megfelelő minőségű ceruza- és tollbetéteket kapni, ez pedig lassítja a munkát.
A tesztelések során az is kiderült, hogy a toll különösen sokat segít a balkezeseknek, akik a feltámasztási technika miatt kevésbé takarják így a saját írásukat. Ez azért is örvendetes, mert a balkezesek az írás közben kicsavart kezük miatt fokozottan hajlamosak a rossz testtartásra, ami hamar okoz egyéb fizikai panaszokat. Emellett Bagó Ákos elmondta, hogy kaptak már levelet egy izomsorvadásos fiútól, aki a toll segítségével végre újra alá tudta írni a saját nevét. Egy erős kézremegéssel küzdő magyar író pedig UO tollal dedikált példányt küldött nekik az egyik könyvéből.
Fotó: UO toll
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)