Az alkotás a daganatos és krónikusan beteg gyerekek élményterápiás kezelésével foglalkozó Bátor Tábor Alapítvány felkérésére készült, és az 1%-os adománygyűjtési akciójuk részeként debütál.
Bár az 1%-os adományozás kultúrája itthon még gyerekcipőben jár az európai átlaghoz képest, az ehhez hasonló összefogások egyértelműen bizonyítják a fejlődést. A jótékony célú filmben olyan színészek vállaltak szerepet, mint Blaskó Péter, Elek Ferenc, Bata Éva, Telekes Péter, Kis Bernadett és Péter Kata. Blaskó Péter Kossuth-díjas színművész a forgatást követően úgy nyilatkozott: „A Bátor Táboros gyermekek példaképek, akiktől mi felnőttek is sokat tanulhatunk. Most, hogy kicsit jobban megismertem sorsukat, őket magukat, mint csodálatos személyiségeket, minden nap gondolok rájuk.”
A Kalandorok című filmjéről ismert Paczolay Béla rendező karrierje egyik legnagyobb kihívásának nevezte a forgatást. „Mindannyian átéreztük a film jelentőségét és megértettünk, hogy szeretettel, lelkesedéssel kell kipótolnunk a rendelkezésünkre álló, inkább csak jelképes költségvetést. Nagyon gyorsan, nagyon nagy odafigyeléssel kellett dolgoznunk, mivel tudtuk, hogy nem élhetünk vissza a szabadidejükben, szívességből dolgozó stáb és a szereplők jóindulatával. Ezúton is szeretném megköszönni mindenki áldozatos munkáját, többek között egyetemi tanítványaimét, akik az operatőri teendőket látták el.”
A nemzetközi hátterű, Magyarországon 2001 óta kiemelt transzparenciával működő Bátor Tábor hatvani székhelyén már több mint ötezer beteg gyerek és családtagjaik fordultak meg 2001 óta. „Az elmúlt tizenhárom évben ámulatból ámulatba estünk a táborba látogató gyerekektől. Hihetetlen az a bátorság, amit általuk, a küzdelmükön keresztül megtapasztalunk. Ez a film egyfajta tisztelgés előttük is.” – mondta el Molnár Attila, a Bátor Tábor Alapítvány ügyvezetője, hozzátéve, hogy a stáb és a támogatók nélkül nem valósulhatott volna meg a produkció. A Bátor Tábor képviselője hangsúlyozta, hogy az 1% felajánlása egy olyan módja a jótékonykodásnak, ami egy fillérbe sem kerül.
A forgatáshoz külön felkérésre a Honvédelmi Minisztérium jóvoltából a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár biztosított járműveket, így nagy szerepük volt a film sikeres megvalósításában. Kun Szabó István dandártábornok, a dandár parancsnoka, aki a forgatáson is jelen volt, elmondta: „Ez a film jó példája a haditechnika legbékésebb célú felhasználásának. Nagyon örülök, hogy részt vehettünk a projektben és egy kiemelten jó ügyet segíthettünk.”
A Bátor Tábor Alapítvány filmjének ötlete az ACG Reklámügynökségtől származik, ugyancsak ők vállalták a produkció lebonyolítását. Tevékenységük megismeréséért és a filmmel kapcsolatos háttéranyagokért pedig érdemes felkeresni a www.batortabor.hu és a www.facebook.com/batortabor oldalakat.
Paczolay Béla Bátrak című filmje itt megtekinthető:
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)