Ha a világot veszélyes helynek véljük, azzal megfosztjuk magunkat a boldog élettől
A mai gyerekek érzelmileg nagyon túlterheltek, és ezen nem segít az sem, hogy szinte a csapból is folynak a negatív hírek. Sok családban a háttérben folyton megy a TV, és bár azt gondolhatnánk, hogy a gyerekünk nem is figyeli, mert játszik, csak úgy zúdul rá a sok ijesztő téma, amivel nem tud mit kezdeni. A negatív híreket a kicsik sokszor nem tudják kellőképpen feldolgozni, és előfordulhat az is, hogy olyan dolgoktól rettegnek, amelyek nagyon távoliak, és őket nem is fenyegethetik.
Előfordulhat, hogy a régóta szobatiszta gyerek időnként bepisil éjszaka, vagy elkezdi rágni a körmét. Ilyenkor szorongás állhat a háttérben, aminek egyik oka a negatív információk áradata is lehet.
Természetes, hogy szülőként szeretnénk megvédeni minden rossztól, de gyerekünk jólléte nagyban függ attól is, hogy mi hogyan állunk a világhoz és mit tanítunk neki róla.
Szakemberek szerint ugyanis ha a világot egy rendkívül veszélyes helynek tartjuk, azzal a gyerekünket is megfosztjuk a boldog élet lehetőségétől. Ez azt is jelenti, hogy azok, akiknek negatív a világképük, több negatív érzelmet élnek meg életük során, kevesebb siker éri őket a munkájukban és a magánéletükben, rosszabb az egészségük és hajlamosabbak a depresszióra is.
Szajli Claudia pszichológus szerint a világba és az emberekbe vetett hit meghatározó a felnövekvő gyerekek életében. Az, aki nyitott a világra, később a fejlődésben is előnyre tesz szert, beleértve a személyiségfejlődést is. Ebben pedig fontos szerepe van a szülőknek.
"Gyakran tapasztalom, hogy mennyi fiatal viszi tovább a szülők negatív szűrőjét a gondolataikat tekintve, amit sokszor a szülők saját életükre is igaznak tekintenek. Amennyiben a gyerek gyerekkorában sokat hallja, hogy a világ egy félelmetes hely és nem lehet megbízni az emberekben, az később akadályt jelenthet az életében. Ezt pedig egy hosszú belső munka tudja csak átírni a későbbiekben."
"Fontos, hogy a gyerekben ne egy negatív kép alakuljon ki a világról, hanem lássa azt is, hogy mennyi jót is ad az élet"
Hozzáteszi, hogy szülőként az is feladatunk, hogy megszűrjük, mennyi negatív hatást engedünk be a gyerekünk életébe. Ha ugyanis tudatosan figyelünk a hírfogyasztásra, azzal sokat tehetünk gyerekünk lelki békéjének érdekében.
"A világ híreiből nagyon sok negatív információt hallunk, amit még felnőttként is szűrnünk kell és megdolgoznunk magunkban. A gyerekeknél még érthető módon nincs meg ez a szűrés, ezt szülőként nekünk kell képviselnünk. Tehát ha minimálisan, a gyerek életkorához igazítva át is adunk információkat, fontos tisztáznunk vele, hogy ez pontosan mit jelent."
Mint mondja, természetes, hogy szülőként szeretnénk kímélni a gyerekünket, ugyanakkor fel is készíteni az életre. Ebben sokszor nehéz megtalálni az arany középutat, de fontos rá törekednünk annak érdekében, hogy a gyerekben ne egy negatív kép alakuljon ki a világról, hanem lássa azt is, hogy mennyi örömöt is tartogat az élet.
Gondoljunk csak bele: ha mióta csak az eszünket tudjuk, azt hallottuk, hogy senkiben sem szabad megbízni, mindenki átver, bánt, ellenséges, akkor hogyan tudnánk bárkiben is megbízni? Viszont ha azt mondjuk a gyerekünknek, hogy mindig találunk magunk körül jó embereket, akik segítenek, ha bajba kerülünk, akik ránk mosolyognak és kedvesek, akkor bízni tud majd másokban és megtalálhatja a boldogságot az életében.
Indexkép: Depositphotos.com
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)