"Észrevettem Liza két kis kezét, ahogy markolta a rácsot, és ahogy a kis orrát dugta be: "Sári, engedj be, nem kapok levegőt!"
Igazi hős a bátor hétéves szegedi kislány, aki megmentette anyukája és a testvére életét is. A kislány a felettük lakó Saroltához szaladt segítségért, amikor felébredt a lakásukat ellepő füstre. A kislány először az édesanyjának kiabált, de nem tudta felkelteni, ezért szaladt a felettük lakóhoz.
A Blikknek nyilatkozott Sarolta, aki elmondta, hogy a karácsonyi ajándékozás után, miután a gyerekeiket lefektették aludni, ők még fent maradtak beszélgetni és filmezni. Ekkor szólalt meg a csengőjük, nem is egyszer, a kislány ugyanis folyamatosan csengetett.
"Amikor kinyitotta az ajtót, azonnal dőlni kezdett befelé a füst. Kinéztem és mintha valakit láttam volna a folyosón lévő rácsajtó mögött. Aztán észrevettem Liza két kis kezét, ahogy markolta a rácsot, és ahogy a kis orrát dugta be: "Sári, engedj be, nem kapok levegőt!" - kérlelt" - mesélte Sarolta a lapnak.
A nő azonnal bevitte a kislányt a lakásba és kinyitották neki az ablakot, hogy oxigénhez juthasson. Sarolta ezután egy nedves törölközőt tartott az arca elé és elindult az alattuk lévő lakásba Elizáékhoz. Közben megérkeztek a rendőrök is, akik épp arra járőröztek, és észrevették a gomolygó füstöt. Sarolta azonnal a hálószobába sietett, ismerte a lakást, a két család gyerekei gyakran játszottak együtt. Az anya az ágyban feküdt, de önállóan lélegzett, a szomszéd ezért gyorsan kinyitotta az ablakot.
Ezután a konyhába sietett, ahol megtalálta a füst okát, a sütő ugyanis bekapcsolva maradt az olajos tepsivel. Azonnal elzárta a gázt, majd a gyerekszobába rohant, ahol Eliza kistestvére a földön ült. Felkapta a gyereket és visszarohant a saját lakásába.
Az eszméletlen anyukát Sarolta párja és egy rendőr hozta ki a lakásból. A rendőrök és a tűzoltók mindenkit biztonságba helyeztek és átszellőztették a lakást.
Sarolta egyébként hétéves korától az általános iskola végéig önkéntes tűzoltó volt, így egyből tudta, mi a teendő ilyen esetben. Sarolta nagyobbik fia, Bence is tűzoltó szeretne lenni.
Eliza pedig lehetőséget kapott arra, hogy családjával és Sarolta családjával együtt meglátogathassák a szegedi tűzoltóságot, ahol a kislány zászlósi rangot kapott.
Kép: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
"Rajtunk, szülőkön múlik, hogy a gyerekek hogyan állnak hozzá az élethez és ehhez példamutatással tudunk a leginkább hozzájárulni" - nyilatkozta az édesanya, aki nagyon hálás, amiért az egész családja a lehető leghamarabb orvosi ellátásban részesülhetett.
Indexkép: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)