Ezért olyan boldogok a holland gyerekek
Az UNICEF legutóbbi jelentése szerint Hollandia áll az első helyen a gyerekek jóléte terén. A dobogón foglal helyet még Dánia és Norvégia is. Annak járunk most utána, hogy mi lehet az oka annak, hogy Hollandiában ennyire jó gyereknek lenni.
Kisebb a nyomás a gyerekeken, mert nem teljesítményorientált a nevelés
A holland szülők számára fontosabb, hogy a gyerekük boldog legyen, mint az, hogy kitűnő tanuló. Emiatt sokkal kisebb a nyomás nehezedik a gyerekekre, és felhőtlenebbül tudják élvezni a gyerekkorukat.
A tanulók az első pár évben nem is kapnak házi faladatot. Nagy hangsúlyt fektetnek azonban az iskolákban az együttműködésre.
A holland szülők tudják, hogy gyerekeiknek megvannak a maguk gyengeségeik és erősségeik, és nem szeretnék a saját elképzeléseiket rájuk erőltetni.
A szülők úgy gondolják, ahhoz, hogy a gyermekük sikeres legyen az életben, magabiztosnak, függetlennek és boldognak kell lennie, emellett pedig fontosak a szoros családi és baráti kapcsolatok is. Szerintük ez vezet az igazi sikerességhez, nem pedig az eredmények hajszolása.
A holland gyerekek elégedettek - több választási lehetőségük van a kicsiknek
Az UNICEF jelentése szerint a holland gyerekek 90%-a "megfelelően elégedettnek" érzi magát az életével kapcsolatban. Vannak ugyan kőbe vésett szabályok is, mégis sokkal több választási lehetőségük van a gyermekeknek.
Például megengedik, hogy csokit egyenek reggelire, mert úgy gondolják, hogy a gyerekekben idővel magától kifejlődik az önkontroll.
Sokat bicikliznek
A Dutch Cycling Embassy (DCE) 2022-es jelentéséből az derül ki, hogy a kerékpáros infrastruktúra jelenléte is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a holland gyerekek boldogok legyenek. A mozgás rengeteget segít abban, hogy jó legyen az általános egészségi állapotuk, és mentálisan is jól érezzék magukat.
Fontos a gyerek függetlensége és hogy kifejezhesse az akaratát
Cecile Gunning és Claudine Dietz holland gyermekpszichológusok úgy fogalmaznak, hogy Hollandiában és Németországban is alapvető, hogy a gyerek autonóm, független lehessen. Hagyják például, hogy egyedül játsszon és nem aggódják túl a különböző helyzeteket.
A holland szülők fontosnak tartják, hogy a gyerek is kinyilvánítsa a véleményét bizonyos dolgokkal kapcsolatban: akár egy 3 évesnek is van lehetősége arra, hogy az álláspontját megvédje. Úgy vélik, ezzel már pici korban megtaníthatják gyermekeinek, hogyan fejezzék ki a véleményüket.
Ez persze nem azt jelenti, hogy mindent megengednek nekik, de fontosnak tartják, hogy megbeszéljék velük, miért fontosak azok a szabályok, amiket hoznak - már egészen pici korukban is.
Több időt szánnak a pihenésre
Mivel a nevelésük nem teljesítményorientált, ezért délutáni elfoglaltságnak sem különórákat választanak, és nem viszik őket egyik programról a másikra. Inkább csendesebb, nyugodtabb tevékenységet választanak iskola után, és hagynak elég időt arra, hogy a gyerekek pihenhessenek. Már egészen babakoruktól kezdve többet pihennek a kicsik, mint más országokban.
A holland anyák több időt szánnak saját magukra
Az anyák fontosnak tartják, hogy legyen elég énidejük, amikor kikapcsolódhatnak, feltöltődhetnek. Általában részmunkaidőben dolgoznak, és nagyon jól megtalálják az egyensúlyt a munka és a gyereknevelés között. Azáltal pedig, hogy jut elég idő önmagukra is, nem érzik magukat fáradtnak és kifacsartnak, így a gyerekeikkel is sokkal nyugodtabbak és kiegyensúlyozottabbak.
Sorozatunk eddigi részei:
- Szüleik ölelő karjában nőnek fel - Bali, ahol mindig kézben tartják a babákat, akik sosem sírnak, csak mosolyognak
- Miért olyan boldogok a tibeti gyerekek? – Bölcsességek, gyereknevelési módszerek egy tibeti édesapától
- Szabad játék, dicséret, együttlét öröme: a dán gyerekek a legboldogabbak a világon
- Életrevaló és magabiztos dán fiatalok - Hogyan nevelik gyermekeiket a világ egyik legboldogabb országában?
- Mélyen tisztelik a szüleiket felnőttkorban is - így nevelik gyermekeiket a romák
- Csokit is ehetnek reggelire - 6 ok, amiért a holland gyerekek a legboldogabbak
- 4 évesen kezdik az iskolát, sosem fáznak és egész nap ehetnek sült krumplit - az angol gyereknevelés titkai
- 7 okos módja a gyereknevelésnek - tanuljunk a zsidó kultúrából!
- Ahol nincs kiabálás, se büntetés, mégis tisztelettudóak a gyerekek: a japán gyereknevelés titkai
Indexkép: Victoria képe a Pixabay-en
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)