A félreértések elkerülése végett pár fontos tény:
- A szomszéd fűje tényleg zöldebb.
- A szomszédot szeretjük. Füvét nem irigyeljük.
- De a gyereke állandóan beteg.
A szomszéddal nem sok közös van bennünk. Annyi talán, hogy elfogadjuk ezt a sok különbséget, tisztelettel, szeretettel.
Én amolyan aggódó, vitamin-orrszívóporszívó-sapkasál anyuka vagyok.
A szomszédban ezzel szemben spártai körülmények vannak (az én fogalmaim szerint):
a gyerekek néha télen is mezítláb szaladgálnak a ház körül, vastag kötött sapka, csak ha kedvük van (és ez csak nyáron 28 fok felett jön meg),
fűtés óvatosan, drága a „közmű”, stb.
Ennek megfelelően a gyerekek októbertől márciusig hol jobban, hol kevésbé, de betegek.
Ha jönnek, már a kapunál orrtörléssel fogadom őket.
Ha nem hallom a köhögést, nincsenek kinn.
De ezzel is úgy vagyok, mint sok minden mással, mindenki a saját gyerekének a kovácsa.
Ha nekik így ok, nekem is.
Ami frusztrál, hogy ezzel szemben évről évre végighallgatom, hogy ezek a gyerekek SOHA nem betegek. Na JÓÓÓÓÓ, nagyon ritkán.
Frusztrál a dolog, na, mert én aztán figyelek a bacikra, de olykor betegek, úgy évente 2-3x ledönt valami nagyobb kórság minket, a gyerekeket is, és párszor van valami pár napos ez-az is.
De ezt a 2-3 hetet leszámítva nem lóg az orruk és a köhögés kizárólag, ha félrenyelnek vagy ha nyelnek egy kevés vizet strandolás közben.
A férjemmel többször megpróbáltuk megfejteni már ezt a paradoxont. Hiába!
És nem túl régen, de még a covid előtti időkben megvilágosodtam.
Na nem magamtól. Segített Ő: a szomszéd. Eképpen zajlott a megvilágosodás:
Ő: - Átjöhetnek a gyerekek játszani?
Én: - Nem betegek???
Ő: - Dehogy! Csak folyik az orruk és köhögnek, de nem betegek.
Így!
Ekkor leraktam, megértettem. Ebbe a koordináta rendszerben az enyémek sem betegek.
És még felrémlett bennem a mondat, hogy mindig végigalusszák az éjszakát. És ezt is leraktam.
A fogalmak azt jelentik, amivel megtöltjük őket.
Nincs csodagyerek, és az anyukák a megéléseikről beszélnek, amelyek nem tények. Vagyis csak az "Ő tényeik". Ahogy a szomszéd fűje és gyereke is...
Kép forrása: Esther Merbt képe a Pixabay -en.
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)