Megható: sírva videózta, ahogy a nővér énekelt az apjával

A haldokló férfi elfekvőbe került, de a nővér gondoskodása miatt mégis sikerült felépülnie.
kórházi ápoló és betege

A családja azt hitte, Robert már nem fog kijönni élve 

Légzési problémái lettek az idős férfinek, ezért családja bevitte a kórházba. Állapota olyan súlyos volt, hogy végül az elfekvőbe került. 

Egy ott dolgozó nővér, Brenda azonban hamar jó kapcsolatba került vele, és mindent megtett a felépüléséért. Nemcsak a szokásos rutinfeladatokat végezte el, ennél sokkal többet adott az idős férfinek. 

A férfi lányának hamar feltűnt, hogy apja milyen kitüntetett figyelemben részesül. De ami ezután történt, arra nincsenek szavak. 

Apukája elárulta a nővérnek, hogy mi a kedvenc zeneszáma, másnap pedig a nővér már egy dalszöveggel érkezett és közös éneklésbe kezdtek. 
 


 

A nő sírva videózta, ahogy apja a lélegeztető maszk ellenére énekel. Azt mondta, hogy ezek után javulni kezdett a férfi állapota, kivirult és látszott rajta, hogy élni akar. 

Szerinte a nővérnek köszönhető, hogy Robert állapota javulni kezdett, végül pedig teljesen felépült. Brenda, a csodálatos nővér már 14 éve énekel a betegeinek.

Indexkép: Roberta Lytle / Youtube

Megosztom FacebookonKüldés e-mailben