A gyerekek körülbelül akkor kezdenek építeni, amint képesek stabilan a kezükbe fogni két tárgyat, s észreveszik, hogy bizonyos dolgok egymáson vannak. Fokozatosan egymás hegyére-hátára kerül minden, még akkor is, ha egyáltalán nem erre van kitalálva: bizonyára sok anyukának ismerősek az egymásba pakolt poharak, ingatagon düledező, tömegkarambolra emlékeztető kisautó-hegyek, vagy a leporelló könyvekből épült kerítések, kastélyok, házak.
Bár a gyermeki fantázia enged mindent építőjátéknak látni, azért érdemes beszerezni olyan játékot, melynek valóban ez a rendeltetése. A Lego kisebbeknek való verziója, a Duplo nagyszerű kezdet. De vajon mit tud ez a kiváló játék?
Mit fejleszt a Duplo?
Kézügyesség
A kisebbeknek megfelelő játék kézbeálló, az apró ujjak meg tudják markolni, szorongatni, forgatni, de nem túl kicsi ahhoz, hogy véletlenül lenyeljék a gyerekek, vagy egyéb baleset történjék. A Duplo elemek úgy vannak kialakítva, hogy egymásba pattinthatók – könnyedén, de mégis kihívást jelent a kicsiknek, hogy megfelelő szögben illesszék össze a darabokat. A kezdetben még csak hadonászásra alkalmas aprócska kezek észrevétlenül megtanulnak szorítani, lazítani, forgatni, emelni és ejteni, összenyomni és széthúzni. A pontos összeépítés a mozgások finomítását igényli, ami ügyesebbé, erősebbé teszi a kéz izmait, felkészítve ezzel a későbbi feladatokra: írásra, rajzolásra, festésre.
Térérzékelés és testséma
Az első építménnyel egyidős minden gyermek életében a csalódás, amikor egy óvatlan mozdulattól összedől a gondosan készített műremek. A kicsik még nem érzékelik pontosan, hogy „meddig tartanak”, főként hátul: hogy meddig lóg be, mibe akad bele a pelenkás popsi, mit söpör le egy hirtelen mozduló lábacska. Ilyenkor természetesen praktikus, ha az elemek egymáshoz rögzítettek, nehezebb tönkretenni az építményt, ha stabilan csatlakoznak a darabjai.
Az építés során a gyerekek tapasztalatokat szereznek arról, hogy van fölfelé, lefelé, előtte, mögötte és hogy mire is képes a gravitáció, kicsiben megismerkednek a világ működésével. Észreveszik a formák és színek közti eltéréseket, megtanulják érzékelni, hogy mi illik mihez. Ahogy fejlődnek, okosodnak, lassan megismerik a kisebb, nagyobb, alacsonyabb, magasabb fogalmát is, és persze ezek különböző viszonyait – rájönnek, hogy a keskeny alagúton nem fér át a széles vonat és egyetlen apró kocka nem támasztja alá biztonságosan a nagy építőlapot. Ezek olyan fontos tapasztalatok, melyek a mindennapi életben is hasznosak, olyan törvények, melyek más játékokkal, használati tárgyakkal kapcsolatban is érvényesek, ezért megtanulásukat nem lehet elég korán kezdeni.
Fantázia
Minden gyermek legelső és legfontosabb „játszótere” a saját fejecskéje, a benne lévő gondolatok, képek, álmok, mesék és játékok. A jó építőjáték engedi ezeket fejlődni, összekapcsolódni, kibontakozni és segít abban, hogy a való világban is testet öltsenek – amivel aztán a fantáziavilág gazdagodik majd tovább.
A Duplo elemei és figurái színesek, ötletesek, játékra csábítanak, így könnyen kapcsolhatók a gyermekek fantáziavilágához – ugyanakkor nem kötik meg a kicsi kezét, mivel kőbe vésett szabálya nincs az építésnek: bármiből lehet bármi.
Egy egyszerű szerkezet, ami a felnőtt szemének csak 10-12 egymásra rakott kocka, a gyermeket egész napra boldoggá teheti: hiszen lehet az kilátótorony, fúró, vonatkémény, távcső, kalapács, trombita, kard, sorompó, fakanál, fésű, cumisüveg, de akár még baba is – hála az egymáshoz rögzítettségnek, a toronynak látszó tárgy ugyanis elmozdítható, forgatható vagy ringatható – ahogy a kis építész játékába illeszkedik.
Szerepjáték
Ahogy a gyermek nagyobbacska lesz, játéktevékenységét fokozatosan a „játsszuk azt, mintha…” felé fordítja. A különböző szerepek magukra öltéséhez fokozatosan – először csak jelzésértékkel, majd egyre összetettebb rendszer szerint – jelmezekbe bújnak, vagy bújtatják játékaikat.
A Duplo figurák erre is kínálnak megoldást, hiszen rengetegféle karakter létezik a játékban. Vannak kötöttek, mint a rendőr és a vasutas, de szép számmal akadnak egyszerű nénik, bácsik, kisfiúk és kislányok, akik bármilyen szerepet magukra ölthetnek a játék során. Persze a Duplo nem csak arra alkalmas, hogy egy felépített városban, bábszínház-szerűen játsszon el különböző szerepeket a gyermek. Amikor csemeténk maga bújik a szerepbe, a jelzésértékű eszközök - a fodrász hajszárítója, a rendőr pisztolya, a zöldséges pénztárgépe, vagy épp apa számítógépe - is felépülhetnek a kedvenc építőjátékból: így az adott tárgy közelebb vihető ahhoz a képhez, amit a gyermek gondolataiban őriz róla és a változtatás lehetőségét is magában hordozza.
Szókincs
A beszédfejlődés minden gyermeknél máskor indul meg, az első, még kissé döcögős szavak után pedig beindul a beszéd, csakúgy záporoznak az új kifejezések. Az építőjáték során a gondos szülő ügyel rá, hogy meg is nevezzék, amit a gyermekkel közösen építenek, megbeszéljék, mivel és mit játszanak, ebben pedig nagy segítség, hogy az egyszerű építőelemek mellett félig kész járművek, játéktárgyak és persze a különböző foglalkozású emberek mellett állatfigurák is megjelennek a Duplo készletekben.
Sok készlet építőkockáin ráadásul különböző dolgokat – gyümölcsöket, számokat, betűket – is találunk, melyekkel a játék tovább színesíthető és a szókincs fejleszthető. A kis felfedezők előbb-utóbb észreveszik ezeket a pici képeket, sőt, még arra is képesek felfigyelni, hogy a Duplo figura pólóján mi látható, ez pedig jó alkalmat kínál a párbeszédre, mesélésre – a szép tiszta beszéd legfőbb fejlesztőire.
Szülő-szemmel
Szülőként persze mind a legjobbat szeretnénk cseperedő lurkónknak biztosítani, azonban vásárláskor érdemes egy kicsit a felnőtt szempontjain is elgondolkodni. A Duplo gazdag és kimeríthetetlen játékforrást biztosít, s nem igényli, hogy folyton a földön ülve, újra és újra ugyanazt a játékot rakjuk össze és szedjük szét – ezt a játékot mi biztosan előbb unjuk meg, mint a gyermek.
Ehelyett közösen, vidáman eltöltött percek, órák várnak ránk csemeténkkel, sőt, akár a bennünk élő gyermek is szóhoz juthat, hiszen már a legkisebbekkel is játszható olyan Duplo játék, ami a felnőtt számára is élvezetes. Mivel a Duplo már egészen kis korban (akár másfél éves kortól) is a gyermek kezébe adható, ugyanakkor sokáig maradó játék (van olyan, aki 8-10 éves koráig is élvezi), jó befektetésnek mondható, hiszen nem olyasmi, ami drága és a gyerek félóra alatt megunja.
Ráadásul a különféle szettekből rengeteg létezik, s minden évben jönnek újak, amivel az otthoni készletünk bővíthető. A vásárlást pedig nem kell mindig elölről kezdeni, a 20 évvel ezelőtti Duplo tökéletesen kompatibilis a mai – napjainkban népszerű meséket és témákat követő – készletekkel. Aki tehát még nem kezdte el a Duplo-készlet bővítést, annak karácsony közeledtével érdemes elgondolkodnia rajta, hogy belekezd a gyűjtésbe. Vigyázat, a család apraja és nagyja számára is függőséget okoz! :)
További információ: facebook.com/LEGODUPLOHungary
Kép: www.lego.com




