Nos, hát nem sok mindent, de azt alaposan. Az a szomorú hírem van a szülőtársak számára, hogy minden gyerek hajlandó segíteni otthon a házimunkában, ha idejekorán rászoktatjuk. Ha mégsem aktív, abban sajnos legtöbbször mi, szülők vagyunk hibásak, akár tetszik, akár nem.
Én pontosan tudom például, hogy a lányomnak azért nem volt kedve a konyhában tevékenykedni kamasz korában, mert amikor kicsi volt, legtöbbször elhárítottam azt, hogy segítsen nekem. Mert ha ott téblábolt a konyhában, kiszórta a lisztet a padlóra, melléfolyatta a tojást a pultra, sokkal nehézkesebben ment minden, mintha egyedül, gyorsan végeztem volna a főzéssel. De nekem nem volt türelmem kivárni, amíg megügyesedik. Ittam is a levét a dolognak később hosszú éveken át. (Itt jegyzem meg: a legnagyobb büszkeség, hogy ma már saját háztartásában mindent megcsinál.) De belegondolva a problémába arra jöttem rá, hogy én magam ugyanígy jártam annak idején, mert amikor kedvem lett volna szétnézni a konyhában, amikor nagyanyám és anyám főzött, rendre be lettem küldve a szobába, mondván: láb alatt vagyok. Amikor viszont elmélyülten olvastam, eszükbe jutott, hogy ajjaj, ez a gyerek sose fog megtanulni főzni, és erőnek erejével kirángattak a könyvem mellől. El lehet képzelni, mekkora kedvvel figyeltem a konyhában folyó munkálatokat… És miután szülőként mindenki a magával hozott mintákat követi – akár bevalljuk ezt, akár nem -, én ugyanezeket a hibákat követtem el a saját gyerekeimmel.
Ha a kicsikre olyan feladatokat bízunk már egész pici koruktól kezdve, amiket képesek ellátni, kihasználva azt a vágyukat, hogy nagyok legyenek és utánozhassák a szüleiket, akkor a későbbiekben is sokkal szívesebben lesznek segítségünkre, hiszen megszokják, megtanulják, hogy a családban mindenkinek feladatai vannak. Mert lehet, hogy anya se szívesen áll a lábasok fölött este, amikor fáradtan hazaér a munkából, de a többi családtag kedvéért mégis megteszi. Ne kövessük el azt a hibát, amit én, legyünk ellenben türelmesek, bármilyen nehéz is ez bizonyos esetekben! Egészen biztosan nem fog tökéletesen port törölni hároméves csöppségünk, korrigálnunk kell majd őt a tökéletes eredmény eléréséhez, de ilyenkor jusson eszünkbe, hogy 4-5 év múlva milyen boldogok lennénk, ha ugyanígy törölgetne majd. Ne szegjük kedvét azzal, hogy szemrehányást teszünk neki, amiért nem végez száz százalékos munkát! Minden alkalommal dicsérjük meg! Akkor járunk legjobban, ha nem tárgyakkal, ajándékokkal motiváljuk, sokkal hatásosabb, ha olyasmikkel jutalmazzuk, aminek a legjobban örül: közös játék anyával és apával, mesefilm nézés együtt, süteménysütés családilag.
Ne hangoztassuk csemeténk előtt, mennyire utáljuk a házimunkát, mekkora teher elvégezni azt, mert a panaszkodásban is le fog utánozni bennünket. Ne tekintsük tehát az otthoni feladatokat szükséges rossznak, találjuk meg minden munkában az örömöt, végezzük el azokat közösen, játékos formában. Jókedvűen amúgy is sokkal jobban megy minden.
Találjuk meg minden korban azt a feladatot a kicsi számára, ami számunkra valódi segítség, neki pedig nem kedvét szegő teher. Már a 2-3 évesre is rábízhatjuk a portörlést, a zoknik összepárosítását, saját játékai dobozba rendezését. A 4-5 éves gyerek már megteríthet, kiporszívózhat, leviheti a szemetet, sőt, a tiszta ruha hajtogatásában is hasznát vehetjük. 6-8 évesen rájuk bízhatjuk a porszívózást, felmosást, de akár kisebb bevásárlások elintézését is. 9-10 éves korukban kezelhetik a mosógépet (először természetesen szülői felügyelettel), egyszerűbb darabokat ki is vasalhatnak, a mosogatást pedig már profin művelik. 13-14 éves koruktól pedig minden házimunkába bevonhatók.
Fogadjuk el, ha átmenetileg a barátok vagy a számítógép vonzóbb számukra, mint a takarítás, hiszen mi magunk is élünk át olyan időszakokat, hogy szívesebben ülünk le egy könyvvel a fotelba, mint hogy takarítsunk. Sajnos az az igazság, hogy a következetes, kitartó nevelés mindig fárasztóbb, mint ráhagyni a gyerekre a lustaságot, de hosszú távon egészen biztosan megtérül a befektetett energiánk.
Te milyen tanácsokat adnál szülőtársaidnak, amik nálatok beváltak?
Hagyni kell a gyerekeket kibontakozni a konyhában, a szobában, még ha nem is úgy törölnek pl. port, ahogy azt kéne. Inkább dolgozzunk utánuk, ha nem látják, de adjunk a kezükbe portörlőt, seprüt, és engedjük meg nekik is a takarítást. Biztos vagyok benne, hogy később nem kell majd folyamatosan nyaggatni őket, hogy legalább a saját szobájukban tegyenek rendet.
Amikor tini voltál. Az biztos, hogy ebben is, mint sok minden másban, a szülői nevelésnek nagy szerepe van. Volt mikor én is sürgölődtem a konyhában, de ez inkább kiskoromra, mikor még ovis voltam volt jellemző.
Nálunk már kivételes esetnek számít, ha a kanalat, villát nem ő teszi az asztalra étkezéskor. Pedig egy percig sem erőltettem, sőt: ez eszembe sem jutott! Ő kérte el tőlem, azóta örömmel osztogatja. Ha nincs épp ott, akkor meg kell tőle kérdezni, hogy ki szeretné-e osztani, egyébként sértődés van belőle, vagy összeszedjük, s ő osztja ki végül. A késről tudja, hogy nem neki való, esetében műanyag vágóeszközt használunk. Bár kétszer annyi ideig tart néha egy szelet kenyér megkenése, de már nagyon ügyesen csinálja. Persze sajnos erre nincs mindig idő. Próbálom beosztani úgy a perceket, hogy a lehető legtöbbször összejöjjön. A játékok, rajz eszközök, könyvecskék pakolását is hosszú hónapok óta gyakoroljuk: ez kedv kérdése nála.
Ha már bölcsődei férőhely hiányában úgysem tudok visszamenni a munkahelyemre..! Sok anyukától hallottam már, hogy mit csinálok én a lányommal? Hát ezt...
.jpg){kind=small}
