„Nem akarok elektromos autót, Mercedest akarok”
Neshie szerette volna meglepni a lányát valami különleges ajándékkal, ezért vett neki egy vadonatúj, fekete Teslát. Tett rá egy piros masnit, egy lufit, és izgatottan várta, mit szól majd hozzá a szülinapos lánya, Deaisha.
Megkérte, hogy takarja el a szemét és jöjjön ki, nézze meg, mit vett neki. A fiatal amint kiért a ház elé, levette a szemkötőt, majd megdöbbentve állt a jármű előtt. Ami ezután következett, azt valószínűleg az anyuka a legmerészebb álmában sem gondolta volna.
„Én nem Teslát kértem. Nem szeretem az elektromos autókat, én egy rózsaszín Mercedest akartam” – mondta a 16 éves hisztizve.
Magát okolta az édesanya az elrontott szülinapért
Neshie próbálta még menteni a menthetőt, mondta, hogy nézze meg a szélvédőn lévő borítékot, hiszen abban is talál valamit. Ebbe összesen 1600 dollárnyi készpénzt (több mint félmillió forintot) rejtett, ám a lány ekkor még jobban kiborult, és szemrehányó hangsúllyal kérdezte az édesanyjától: „Ennyit voltál csak képes adni a 16. születésnapomra?”
Ezután közölte, hogy ő nem fogja töltögetni az elektromos autót, belenyomta az anyja kezébe a kulcsot és megsértődve visszakullogott a házba. Mielőtt becsapta volna az ajtót, még azt dünnyögte, hogy „Ez életem legrosszabb szülinapja”.
Az anya bocsánatot kért a követőitől a lánya nevében is, akik teljes mellszélességgel mellette álltak ki, és közölték vele, hogy ez egyáltalán nem az ő hibája, a lány fejében vannak hatalmas gondok. Itt láthatjátok az ominózus videót, az eredetit már letörölték:
@christina.frisby #duet with @torneshia2340 She surprised her daughter with a car and $1600, but her daughter was ungrateful. #christinafrisby #kids #teenager #girls #viralreels #trendingreels #fypシ#likeme #foryourpage #likeforlikes #followers #following #trending #trend #trendingnow #duet #car #tesla #birthday ♬ original sound - Neshie’s life
Nincs telefon 3 hónapig
A csalódott édesanya kicsit késve, de szeretné megtanítani lányának, mi is az a hála, valamint azt, hogy nem minden a külsőségekről szól. A következő videójában arról számolt be, hogy lánya mostantól 3 hónapig nem használhatja egyetlen elektromos kütyüjét sem, beleértve a telefonját, aminek a nyomkodása már szinte függőséget okozott nála. Kíváncsiak leszünk, hogy beválik-e ez a lépés - reméljük, igen.
Ti mit tettetek volna az anya helyében?
Indexkép: Tech Nick képe az Unsplash.com-ról
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)